Vizsgálják felül Dr. Balla Lajos bírói kvalifikáltságát!
Quoted post
Vendég |
#77 Lineker2016-06-16 10:14Sziasztok, külön kell választani a bűncselekmény megítélését az ítélettől. Az áldozathibáztatás undorító, mert a jövőre nézve már az ilyen tettek elkövetői simán arra fognak hivatkozni, hogy az áldozat a hibás egész egyszerűen azért, mert nőnek született és a tetejébe még szép is. Ez egy undorító tett, és a szülők felelőssége, hogy úgy neveljék a fiúkat, hogy uralkodjanak az indulataikon, vágyaikon, akármilyen lánnyal találkoznak. Ez egy undorító tett volt. A bűntett büntetése már más kérdés. Nyilván nagyon sok ember a pénz szerepére asszociált, amikor elhangzott az elkövetők családi háttere. Itt azonban másról van szó. Én elitgimnáziumba jártam, mindenki értelmiségi szülők gyereke volt, persze ez nem tartott vissza senkit attól, hogy ne történtek volna apróbb bűncselekmények. Ilyen súlyos tett nem történt az iskolában, de lopás, garázdaság előfordult. Ilyen esetben, ha kiderült, akkor egy pofon, vagy egy éjszaka az örsön olyan kijózanító hatással volt a gyerekekre, hogy az életben utoljára csináltak ilyet és ma már ezek csak gyerekkori emlékek. Ebben a bűncselekményben úgy tudom nem történt megerőszakolás (behatolás), feltehetően egymást bátorították a srácok és egyedül sosem csinált volna egyikük sem ilyet. Az is biztos, hogy az első éjszaka az előzetesben, ez az egész hercehurca olyan hatással volt rájuk, hogy az erkölcs bajnokai lesznek hátralévő életükben és a női nem tisztelői és legnagyobb védelmezői lesznek. Kérdés, hogy ezek után kell-e letöltendő büntetést kapniuk? Az egyrészt hosszú időre egy stigma lenne rajtuk, továbbá ellehetetlenítené az érvényesülésüket. Nézzük társadalmi szempontból: most akkora ijesztést kaptak, hogy éltanulók lesznek az egyetemen, önkéntes munkákat vállalnak, kihozzák magukból a legjobbat és csúcsértelmiségiek lesznek: orvosok, ügyvédek, stb. És ez az egész ügy egy múló emlék lenne csupán. Ha börtönbe kerülnének, akkor lecsúsznának, deviáns emberek lennének (alkoholizmus, további bűnözés), stb. ami elég sok pénzbe kerülne az államnak. És most nézzük az áldozatot. Azzal, hogy börtönbe kerülnének a srácok, szrintetek a lány elégtételt érezne? Vagyis másképp fogalmazva: tudna újra bízni a férfinemben? Nem! Az ítélet csak a társadalomnak lenne elégtétel, de nem az áldozatnak. Mi lenne a megoldás: teljesen az áldozat szempontjából kellene irányítani a folyamatot és egy közös, irányított terápiával az elkövetők és a lány részvételével. Fel kell újra építeni a lányban a bizalmat, visszaadni az önbecsülését és ezt ezekkel az elkövetőkkel együtt kellene. Emlékezzetek a Kiss László áldozatára: ő csak 50 év után kapott bocsánatkérést az elkövetőtől. Az, hogy elítélte a bíróság őket, attól ő nem érezte jobban magát, mert az elkövetők arcán semmilyen megbánást nem látott. Visszakanyordva az ítéletre: ne legyünk primitívek! Pontosan tudja mindenki, hogy ezek a srácok az életben többet ilyet nem fognak tenni és örökre elköteleződtek a jó ügyek mellett. Ezért nem lehet egyenlően ítélkezni, mert másrészről vannak olyan bűnelkövetők, akiket a szülei, környezete gyerekkorától arra edz, hogy minél ügyesebben bűnözzön és a törvénnyel való szembenállás a természetes életformájuk. Az ilyen emebrekre nem hat kijózanítólag a tettenérés: ők még elszántabbak lesznek, hogy legközelebb "jobban" csinálják. Na az ő esetükben csak az elzárás segít. Összefoglalóan: az áldozat hibáztatása egy undorító és aljas érvelés. A bírónak mélységesen el kellett volna ítélnie a tettet, de az ítéletet kellett volna másképp indokolni: azért kapnak felfüggesztettet a srácok, mert biztosítva van, hogy soha többet nem tesznek ilyet, számukra ez kijózanító volt.
|
Válaszok
Társadalmi igazságot! |
#89 Re: Lineker2016-06-16 10:44:02Akkor most nézzük az ítélet üzenetét a többi hasonló senkiházi kis elitgimnáziumi tanuló szemszögéből: Nyugodtan erőszakoskodj, éld ki aljas ösztöneidet másokon, úgysem lesz következménye, legfeljebb kapsz egy ejnye-bejnyét!
Valahogy ebből a hozzászólásból számomra nem kis elfogultság érződik valamelyik elkövető irányában. Már-már el tetszik bagatellizálni az egészet, mintha csak egy bolti csokilopásról beszélnénk! Azt is kétlem, hogy elköteleződnének a jó ügyek irányában, mivel a kriminalisztikában elég gyakori, hogy ilyen fiatalkori "botlások" előzik meg a későbbi komolyabb, kiterveltebb szexuális bűncselekményeket. Szexuális bűncselekmények, erőszakos bűncselekmények és élet elleni bűncselekmények esetén igenis szigorúan és alapvetően egy erős szigorral, esetleg ezt még súlyosbítva kell ítélkezni. Ez nem elégtétel a társadalom számára, hanem eszköz arra, hogy a másik ezer részeg kamaszt visszatartsa. Az iskolából pedig azonnal ki kell csapni őket, semmi keresnivalójuk egészséges személyiségű tanulók között és ilyen lelketelen értelmiségre egyáltalán nincs szüksége sem az országnak, sem a világnak. Lehet, hogy számukra múló emlék lenne, de valakit egy életre tönkretettek és ezért mind nekik, mind a többi potenciális elkövetőnek érezni kell ennek a súlyát. Orvosok, ügyvédek lesznek?! Akkor mi lesz? Hozzájuk hasonló aljadékok ússzák meg a segítségükkel a jogos büntetést?! Esetleg kómában fekvő nőbetegek lesznek a "Szentlélektől" terhesek? Ahogy sokan pedzegették már a szülők felelősségét is. Ez is teljesen jogos! Egy felügyelet nélküli fialatkorú társaság követett el szexuális bűncselekményt egy kiskorú ellen egyik szülő lakásában, ahol nagy valószínűséggel a tudtával tartózkodtak és nem hinném, hogy nem volt tudomása az alkoholról, amit ott ittak. Elő kéne talán venni őt is! Miért hagyta egyedül az ingatlanában a bulizó gyerekeket, tudván, hogy ott fiatal- és kiskorúak tartózkodnak? Miért hagyta, hogy alkoholt fogyasszanak? Hiszen ez elsősorban annak a felelőssége, akié az adott ingatlan, hogy oda a gyerekek bevisznek-e alkoholt. Csak ne tesség elbagatellizálni a cselekményt és a történteket! Igenis példát kell statuálni, mind az elkövetőkön, mind az ítéletet meghozó és indokló bírón, hogy egy jobb társadalmat építsünk! Az 5 taknyos meg kérje számon az alkalmatlan szülein, miért nem tanították őket tisztességre.
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1854 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3055 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
837 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2076 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
472 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
460 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
355 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
338 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
278 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
143 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5547 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
608 Létrehozva: 2024-04-06