Vizsgálják felül Dr. Balla Lajos bírói kvalifikáltságát!
Vendég |
/ #77 Lineker2016-06-16 10:14Sziasztok, külön kell választani a bűncselekmény megítélését az ítélettől. Az áldozathibáztatás undorító, mert a jövőre nézve már az ilyen tettek elkövetői simán arra fognak hivatkozni, hogy az áldozat a hibás egész egyszerűen azért, mert nőnek született és a tetejébe még szép is. Ez egy undorító tett, és a szülők felelőssége, hogy úgy neveljék a fiúkat, hogy uralkodjanak az indulataikon, vágyaikon, akármilyen lánnyal találkoznak. Ez egy undorító tett volt. A bűntett büntetése már más kérdés. Nyilván nagyon sok ember a pénz szerepére asszociált, amikor elhangzott az elkövetők családi háttere. Itt azonban másról van szó. Én elitgimnáziumba jártam, mindenki értelmiségi szülők gyereke volt, persze ez nem tartott vissza senkit attól, hogy ne történtek volna apróbb bűncselekmények. Ilyen súlyos tett nem történt az iskolában, de lopás, garázdaság előfordult. Ilyen esetben, ha kiderült, akkor egy pofon, vagy egy éjszaka az örsön olyan kijózanító hatással volt a gyerekekre, hogy az életben utoljára csináltak ilyet és ma már ezek csak gyerekkori emlékek. Ebben a bűncselekményben úgy tudom nem történt megerőszakolás (behatolás), feltehetően egymást bátorították a srácok és egyedül sosem csinált volna egyikük sem ilyet. Az is biztos, hogy az első éjszaka az előzetesben, ez az egész hercehurca olyan hatással volt rájuk, hogy az erkölcs bajnokai lesznek hátralévő életükben és a női nem tisztelői és legnagyobb védelmezői lesznek. Kérdés, hogy ezek után kell-e letöltendő büntetést kapniuk? Az egyrészt hosszú időre egy stigma lenne rajtuk, továbbá ellehetetlenítené az érvényesülésüket. Nézzük társadalmi szempontból: most akkora ijesztést kaptak, hogy éltanulók lesznek az egyetemen, önkéntes munkákat vállalnak, kihozzák magukból a legjobbat és csúcsértelmiségiek lesznek: orvosok, ügyvédek, stb. És ez az egész ügy egy múló emlék lenne csupán. Ha börtönbe kerülnének, akkor lecsúsznának, deviáns emberek lennének (alkoholizmus, további bűnözés), stb. ami elég sok pénzbe kerülne az államnak. És most nézzük az áldozatot. Azzal, hogy börtönbe kerülnének a srácok, szrintetek a lány elégtételt érezne? Vagyis másképp fogalmazva: tudna újra bízni a férfinemben? Nem! Az ítélet csak a társadalomnak lenne elégtétel, de nem az áldozatnak. Mi lenne a megoldás: teljesen az áldozat szempontjából kellene irányítani a folyamatot és egy közös, irányított terápiával az elkövetők és a lány részvételével. Fel kell újra építeni a lányban a bizalmat, visszaadni az önbecsülését és ezt ezekkel az elkövetőkkel együtt kellene. Emlékezzetek a Kiss László áldozatára: ő csak 50 év után kapott bocsánatkérést az elkövetőtől. Az, hogy elítélte a bíróság őket, attól ő nem érezte jobban magát, mert az elkövetők arcán semmilyen megbánást nem látott. Visszakanyordva az ítéletre: ne legyünk primitívek! Pontosan tudja mindenki, hogy ezek a srácok az életben többet ilyet nem fognak tenni és örökre elköteleződtek a jó ügyek mellett. Ezért nem lehet egyenlően ítélkezni, mert másrészről vannak olyan bűnelkövetők, akiket a szülei, környezete gyerekkorától arra edz, hogy minél ügyesebben bűnözzön és a törvénnyel való szembenállás a természetes életformájuk. Az ilyen emebrekre nem hat kijózanítólag a tettenérés: ők még elszántabbak lesznek, hogy legközelebb "jobban" csinálják. Na az ő esetükben csak az elzárás segít. Összefoglalóan: az áldozat hibáztatása egy undorító és aljas érvelés. A bírónak mélységesen el kellett volna ítélnie a tettet, de az ítéletet kellett volna másképp indokolni: azért kapnak felfüggesztettet a srácok, mert biztosítva van, hogy soha többet nem tesznek ilyet, számukra ez kijózanító volt.
|
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
808 Létrehozva: 2025-04-25
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3709 Létrehozva: 2025-04-02
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
395 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5242 Létrehozva: 2024-03-03
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
163 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
154 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2310 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
78 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6956 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
60 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
55 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
54 Létrehozva: 2025-04-25