Vizsgálják felül Dr. Balla Lajos bírói kvalifikáltságát!
Társadalmi igazságot! |
/ #89 Re: Lineker2016-06-16 10:44Akkor most nézzük az ítélet üzenetét a többi hasonló senkiházi kis elitgimnáziumi tanuló szemszögéből: Nyugodtan erőszakoskodj, éld ki aljas ösztöneidet másokon, úgysem lesz következménye, legfeljebb kapsz egy ejnye-bejnyét!
Valahogy ebből a hozzászólásból számomra nem kis elfogultság érződik valamelyik elkövető irányában. Már-már el tetszik bagatellizálni az egészet, mintha csak egy bolti csokilopásról beszélnénk! Azt is kétlem, hogy elköteleződnének a jó ügyek irányában, mivel a kriminalisztikában elég gyakori, hogy ilyen fiatalkori "botlások" előzik meg a későbbi komolyabb, kiterveltebb szexuális bűncselekményeket. Szexuális bűncselekmények, erőszakos bűncselekmények és élet elleni bűncselekmények esetén igenis szigorúan és alapvetően egy erős szigorral, esetleg ezt még súlyosbítva kell ítélkezni. Ez nem elégtétel a társadalom számára, hanem eszköz arra, hogy a másik ezer részeg kamaszt visszatartsa. Az iskolából pedig azonnal ki kell csapni őket, semmi keresnivalójuk egészséges személyiségű tanulók között és ilyen lelketelen értelmiségre egyáltalán nincs szüksége sem az országnak, sem a világnak. Lehet, hogy számukra múló emlék lenne, de valakit egy életre tönkretettek és ezért mind nekik, mind a többi potenciális elkövetőnek érezni kell ennek a súlyát. Orvosok, ügyvédek lesznek?! Akkor mi lesz? Hozzájuk hasonló aljadékok ússzák meg a segítségükkel a jogos büntetést?! Esetleg kómában fekvő nőbetegek lesznek a "Szentlélektől" terhesek? Ahogy sokan pedzegették már a szülők felelősségét is. Ez is teljesen jogos! Egy felügyelet nélküli fialatkorú társaság követett el szexuális bűncselekményt egy kiskorú ellen egyik szülő lakásában, ahol nagy valószínűséggel a tudtával tartózkodtak és nem hinném, hogy nem volt tudomása az alkoholról, amit ott ittak. Elő kéne talán venni őt is! Miért hagyta egyedül az ingatlanában a bulizó gyerekeket, tudván, hogy ott fiatal- és kiskorúak tartózkodnak? Miért hagyta, hogy alkoholt fogyasszanak? Hiszen ez elsősorban annak a felelőssége, akié az adott ingatlan, hogy oda a gyerekek bevisznek-e alkoholt. Csak ne tesség elbagatellizálni a cselekményt és a történteket! Igenis példát kell statuálni, mind az elkövetőkön, mind az ítéletet meghozó és indokló bírón, hogy egy jobb társadalmat építsünk! Az 5 taknyos meg kérje számon az alkalmatlan szülein, miért nem tanították őket tisztességre.
|
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
809 Létrehozva: 2025-04-25
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3709 Létrehozva: 2025-04-02
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5306 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
396 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1275 Létrehozva: 2025-03-30
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
163 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
154 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2310 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
78 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
60 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
55 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
54 Létrehozva: 2025-04-25