Kiemelt Ápolási díj és az Emelt Ápolási díj összege érje el a Nettó Garantált minimálbér összegét, míg az Alap Ápolási díj összege legyen a Nettó Minimálbér összegével azonos!

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Remélem nagyon boldog az egyetlen élő és milliomos nagyszülőm, aki nem volt képes segíteni a testvéremnek és nekem!

2018-08-30 14:47:42

A mai napig haragszom az egyetlen élő és egyben milliomos nagyszülőmre: mert nem volt képes a testvéremnek és életársának meg venni Kerepesen egy ingatlant. Nekem meg nem vett egy szántóföldet Pesten belül, hogy azt bérbe tudtam volna adni és lett volna évente egyszer 1-1,5 millió Ft bevételem. És maradtam volna Gyálon a 2. szülői házamban. 

Ezért nagyon gondolkodom munkahelyet fogok váltani még akkor is ha meg fogok szakadni mint, hogy nekem ne legyen nekem soha  egy jobb anyagi helyzetem, és párkapcsolatom mert ha tehetném el szeretnék költözni Kerepesről és újból Gyálon szeretnék élni. Ahhol az emlékek oda kötnek engem, más részt nem is törödik velem a testvérem és életársa sem. 

 

Hiába kérdeztem tőlük mikor lesz a kályhám ki takarítva, inkább hagyom őket mert hétköznap fáradtak a sok munkától és nem akarok őket zavarni, míg hétvégén meg örülnek ha pihenhetnek. 

Én meg azért szeretnék elköltözni Kerepesről mert szeretném én is élni a saját életemet, és inkább a leendő életársamat megkérni valamire mint állandóan a testvéremet és életársát kérjem meg bármire is. 

Rohadtúl meg is látszik a munkáltatóm figyelmeztetésében, nem nagyon vagyok beszédes bizonyos dolgokban. 

 

 


É

Édes jó istenem segíts nekem, hogy rám találjon egy jó akaratú ember és egyszeri pénzbeli adományt adjon nekem!!!

2018-08-24 14:52:25

Ha valóban a fogyatékossággal élő dolgozók érdekeit és jogait tartanák fontosnak a jelenlegi munkahelyemen akkor nem lenne az, hogy nem hoznák házhoz igény szerint a Szociális ételt Pl. hetente egyszer. Miközben a fogyatékossággal élők munkahelyét vezető Igazgatóságait meg bérelt mikro buszba viszik egyik helyről a másikra, még ha csak egy saroknyira van a hely igazságtalanak és undorítónak tartóm ezt.

Pont olyan esett ez a mikro buszos bérlés az igazgatóság számára: mint amikor télen a fűtetlen Általános iskolában még az 1. osztályos tanulóknak is be kéne menniük tanulniuk. És nem lenne villany radiátoros fűtés még az 1. osztályos osztály teremben sem, viszont az igazgatói, titkársági, gazdagsági, tanári irodákban meg menne a villany radiátoros fűtés. 

És nem használnának nagy szavakat a fogyatékossággal élők munkahelyén a kézműves vásáron, a kedves vásárlóknak milyen jó dolguk van az ottani fogyatékossággal élőknek A-Z-ig. 

A Fotó illusztráció: ehhez hasonló mikro buszba viszik egyes fogyatékossággal élő dolgozók munkahelyén lévő munkahelyi igazgatóságot és tagjaikat. 

Megtakarított pénz nélkül a legtöbb alacsonyabb kereső ember nem meri ott hagyni a jelenlegi állását, és lecserélni egy jobb állásra és én is így vagyok ebben de sajnos pont olyan rászoruló ember vagyok akinek a hangják még a kutya sem hallja meg és nem érdekli még a kutyát sem. 
Kapcsolódó kép

Ha lenne egyszer a rohadt életben jótékonysági zenés gyertyafényes vacsora gála est: a rászoruló fogyatékossággal élő felnőttek javára, akkor minden velem hasonló cipőbe járó rászoruló fogyatékossággal élőknek is meg lehetne fejenként 1 napon belül a 150.000 Ft egyszeri vissza nem térítendő pénzbeli adományuk.

Ha meg lesz 2019. Január elején a 200.000 Ft megtakarított pénzem saját erőmből, onnantól kezdeve 2019. Májusától egészen 2019. Novemberéig havonta egyszer 1 hetett otthon fogok maradni. És helyette pihenek és nézelődni fogok különböző munkahelyeken keresztül, hogy 2020. Január hónaptól már új munkahelyem legyen. 

Míg 2019. Júliusában és Decemberében meg 2 hétig maradok otthon.  


É

Akkor is ki fogok előbb-utóbb lépni a jelenlegi állásomból, ha nem lesz munkalehetőségem mert nem szeretnék 10 évig maradni.

2018-08-20 16:07:43

3 féle okom jönne össze 2019. év elejéig akkor 2020. Január elején kilépek.

1. Okom: nem kerülhetek át a hátsó kis munkaterembe, ahhol nem a Hifi-s rádió melletti asztal előtt kell ülnöm.

2. Okom: 2019-ben sem fogja az órabéres fizetésem legalább elérni a Bruttó 500 Ft-os órabért, amiból 10% levonással jár.

3. Okom: Kerepesen nem lenne kiépítve 2019-ben sem a helyi buszjárat a Héven kívül. Pont olyan érzés mint amikor 30-35 kg-ot is nyomó nagy szatyros Szociális ételemmel együtt, leszállnék Gyál felső vasútállomásnál és onnan Gyálon belül gyalog kéne mennem a Mátyás király utcán keresztül végig az Akácfa utcáig. Mert nem lenne helyi járat Gyálon a Vasúton kívül. 

Pont ennyire rossz nekem a Szilasligeti Hév állomásról leszállva gyalogolnom Péntekenként minden héten, a nagy szatyros ételemmel a kezemben. És rossz néznem az iskolai időszakban amikor még a végzős középiskolai diákokat és a felnőtteket is várja a Szilasligeti Hév állomás közelében a hozzátartozóik autóval. 

Én meg kétségbe esve teszem fel a kérdést magamban: nekem mikor fog eljönni az időm abban, hogy elég munkabérem legyen és meg tudjam tenni, hogy iskolai időszakban Péntekenként Taxit rendeljek amikor Szilasligetre megérkezem?! 

Lassan 2 éve ezt csinálom cipekedem: amíg Kerepesen a jelenlegi Polgármester marad gondolom nem lesz helyi autóbusz járat, akkár csak korszerű nagyobb befogadó képességű többfunkciós egészségház sem fog felépülni. 

 

 


É

Szeptember 20-án már negyed évtizedes lesz a Petícióm!

2018-08-18 16:56:46

Nagyon remélem, hogy hamarosan meg lesz a 2.000 db aláírás a Petíciómnál. Mert tudom, hogy 2030-ban sem lesz a Rokkantsági járadék 50.000 Ft és a 80% Fogyatékossági támogatás meg a 65%-os Fogyatékossági támogatás 50.000 Ft. 

Ezért lenne jó ha minden fogyatékossággal élőknek járna legalább az Alapfokú Ápolási díj, ha nem jogosultak a Kiemelt Ápolási díjra meg az Emelt Ápolási díjra sem. 

Mert a Fejlesztő Foglalkoztatásnál kizártnak tartóm, hogy a fizetés elérje az adott hónapon belül 20 munkanap esetében az 50.000 Ft-ot. És 2030-ra sem lesz fizetett szabadság és betegállomány a Fejlesztő Foglalkoztatásnál. És 10%-os Nyugdíjárulék levonással is jár. 

Míg a Rokkantsági járadékot és a Fogyatékossági támogatást nem tarthatják meg az arra jogosultak, mert a Rezsi beszállásra, Szociális étkezésre, gyógyszerre és segédeszközre megy el. 

És sajnos a legtöbb Hírszerkesztőség már a jelenlegi kormány kezében van: ami azt jelenti, hogy a jelenlegi kormány dönti el milyen hírek jelenhetnek meg. Pl. a rászoruló emberekről ritkán jelenik meg hír róluk, hogy időben rájuk találjon a segítő kezek sokasága közül az egyik segítő kéz. 

Én meg aggodóm mi lesz velem jövő Január 2-ig mire legalább saját erőmből sikerül 200.000 Ft-ot összegyűjtenem és legfeljebb 50.000 Ft fog hiányozni a 250.000 Ft megtakarított pénzemből. 

Mert szeretném magam mögött hagyni a jelenlegi Fejlesztő foglalkoztatást, mert nem szeretnék olyan kézimunka feladatokat csinálni ami a képességem és a tűrőképességem határát súrolja. Mivel rohamosan közeledek az 5 évemhez a jelenlegi munkahelyem belépése óta, nem igazán vágyom arra nehéz kézimunkákat végezek. 

Soha nem szerettem a Varrógépek zajait hallgatni teljesen közel, soha sem hagytam magamat rá venni leüljek a varrógép elé és varrjak. 

Pont olyan mint amikor Ukrajnában 5. osztálytól Ukrán nyelvű tankönyveket kapnának, a Magyar Nemzetiségű iskolákban és úgy, hogy Óvodákban is Alsó tagozatos iskolákban nem is tanulták a gyermekek az Ukrán nyelvet. 


É

Nagyon haragszom a Dercsényi Dávidra a HVG Szerkesztőségéből, mert nem tartotta be nekem azt amit Augusztus elején ígért nekem.

2018-08-17 16:12:12

Nem egészen így képzeltem el az ígéretét: Augusztus 1. hetében ígérte nekem, hogy Augusztus 13-19. héten felkerül rólam illetve a nehézségeimről a HVG-s internetes hír. 

És nem került fel rólam Augusztus 13-19. héten nem az a gondom, hogy nem került fel hanem írhatta volna nekem E-mailben Pl. Elnézést kér tőlem de Technikiai okok miatt nem került fel az érintett héten. És meg adta volna az újabb hétnek az időpontját elküldve nekem E-mailben. 

Azt is elfogadnám ha annyit írna nekem: elnézést kéri tőlem de a sok munkája miatt elfejtette le írni nekem, hogy mért nem jelent meg rólam a HVG-s internetes hír Augusztus 13-19. héten.

Így meg esélyem sem lesz, hogy legkésőbb Mikulás nap előtti utolsó héten rám találjon a leendő ismeretlen jó akaratú és jó módú adományozó személy, aki be tudna segíteni egyszeri nem nagy összegű pénzbeli adománnyal.

Nem hiszem el, hogy idén Karácsony előtt Kerepesen belül lesz helyi buszjárat, ami megkönnyíti a helybéli lakosok számára a Héven megállóktól távol eső otthonuk eljutását iskolai időszakban is. 

Nem minden Kerepesi lakosnak van Autója vagy ismerőse aki autóval várja a Hév megállónál, de még Taxira sincs lehetőségük mindenkinek. 

 

 


É

Nagyon örülnék ha egyszer végre toleranciában és empátiában is felnőnének az érintett munkatársaim, mert nem gyermekek már ők sem attól, hogy a Fejlesztő Foglalkoztatóban dolgoznak munka idő alatt ne a hangos bömbőlő zenéről szóljon a nap. Kivéve a szórak

2018-08-15 19:16:57

Nem íróm le a nevet, hogy melyik Fejlesztő Foglalkoztatói munkahelyen dolgozóm: amint meg lesz saját erőmből a 250.000 Ft-os megtakarított pénzem, és pár múlva sikerül munkahelyet váltanom akkor le fogom írni a Fejlesztő Foglalkoztatói munkahelyem nevét. Akkor fogom ezt meg tenni, ha nem változna a munkahelyi házirend ebben. 

Kezd tele lenni a bögyöm a H.O és a M.E munkatársaimból: vége valahára nyugton marad a V.D munkatársam és csak kévé szünet alatt megy hangosan a Hifi-s rádió zenéje ahhol sajnos ott van az asztalom és a csoportom is. 

Munka idő alatt ne a hangos zenéről szóljon a nap: ott van minden egész órában a 15 perces kávé szünet szólhat akkor. 

Arról nem tehetek róla nekem átlagon felüli a hallásal születtem: nem véletlen nem mentem el soha a Szigetfesztiválra sem a Disco-ra sem ez az Autizmus fogyatékosság átka sajnos nálam. 

Remélem fejlettebb lesz az Orvos tudomány és kitalál olyan Speciális hallókészüléket, amit az átlagon felüli hallásal rendelkező emberek használhatják. Amivel csökkenthetik az általuk kellemetelen zaj forrásokat, és védéák a hallásukat is vele. 

https://civishir.hu/eletmod/2017/02/tulhallas-fajdalmas-hallas-hiperhallas-van-megoldas- 

Más részt 1. Osztályos tanulók is megértik, hogy a tanóra alatt nincs játék hanem tanulás van: kivéve a játékos tanórákat ahhol meghatározót játékokat kell játszaniuk. 

Illene felnőttkorban is tudni és betartani, hogy a kévé szünetek alatt szólhat hangosan a hifi-s rádió nótája. Míg a munka idő alatt nem a hangos zenéről kéne szólnia a munkának. Ha csak nem szórakoztató ipar, vagy kocsma lenne a munkahely. 

Addig lesz jobb egyes munkatársaimnak jobb a helyzetük amíg van a jelenlegi Fejlesztő Foglalkozatói állásuk, mert ha netán meg szűnne létezni a Fejlesztő Foglalkoztatás. Akkor a Rehabilitációs munkahelyeken meg a nyílt munkaerő paicon nyugton kell lenni. 

 

 

 

 

 


É

Szeretném ha jobbra fordulna egy kicsit az életem, hogy kapnék lehetőséget kis pénzbeli adományban.

2018-08-14 19:02:05

Sajnos számomra is ha 440 Ft órabéres marad a fizetésem, akkor csak 2019. Július közepén lesz meg a kívánt összegű megtakarított pénzem saját erőmből segítség nélkül még pedig as 250.000 Ft. 

Mért fontos nekem, hogy legyen megtakarított pénzem? Mert lehet, hogy besokalhatok egy idő után a jelenlegi munkahelyemtől az iskolai tanév alatt a túlzsúfolt dolgozói létszám és a férőhely hiány határát súrolva. Meg az állandóan bömbölő hangos Hifi-s rádiótól. 

Sajnos a Rokkantsági járadékomra és a 80%-os mértékű fogyatékossági támogatásom közül egyikre sem támaszkodhatok még 10%-os arányban sem, hogy meg legyen nekem a 250.000 Ft megtakarított pénzem mert utána pár hónap múlva magam mögött hagynám a jelenlegi állásomat. Jövő tavasszal már 5 éves lesz a belépésem, nem szeretnék 10 évig meg annál több évig maradni egy munkahelyen belül ahhol nem az Eu-s Uniós szabályoknak nem felel meg a munkahelyi környezet ergónómiája és egészséges környezete. 

2016. December elején 16 hónapos munkám során sikerült saját erőmből segítség nélkül begyűjtenem, és megtartanom az 50.000 Ft-os megtakarított pénzemet. És 2017. December végén még Karácsony előtt sikerült a meglévő 50.000 Ft-mat bővítenem újabb 50.000 Ft-al. 

És sajnos nem hiszem, hogy sikerülni fog nekem a 2018 Augusztus 20-án már 8 hónapja meg lévő 100.000 Ft-mat bővíteni 2018. December 3. hetében újabb 100.000 Ft-al bővíteni. És utána 2019. Július közepén pedig 50.000 Ft-al. 

Ki tudja, hogy meddig fogom tudni bírni a jelenlegi munkahelyemet. 

 


É

Nagyon kíváncsi vagyok vajon valóban megjelenik a nehéz sorsom az érintett Hírszerkesztőségben vagy sem!

2018-08-14 16:56:16

Nagyon várom, hogy meg jelenjen nem vagyok hajlandó éveken át hallgatni mennyire nehéz lett a jelenlegi helyzetem amióta el lett adva a 2. Gyáli szülői házam. 

Nagyon haragszom az egyik hozzámtartozómra a mai napig: mert nem volt képes segíteni abban sem, hogy ha már el kellett költöznöm akaratom ellenére Gyálról, hogy legalább akkor kaptam volna egy szántóföldet amit bérbe adtam volna a gazdáknak. És évente egyszer lenne minden évben legalább minimum 500.000 Ft-om. 

Az is kérdőjeles, hogy lesz jövőre nekem is 440 Ft-os órabéres fizetésem helyett legalább Nettó 500 Ft-os órabéres fizetésem!!! Úgy érzem a jelenlegi munkahelyemet baromian nem érdekli, hogy milyen életcélt szeretnék elérni én is ami nem kis pénzt áldozna fel.

Csak a nyomorult kézműves termelés érdekli még a munkahelyem vezetőségeig is: én meg bonyolultabb tárgyakat nem vagyok ki hímezni sem ami a képességem határát súrolja, és ráadásul csak 440 Ft-os órabért kapok érte. 

 


É

Azt kívánom a hullócsillagoktól: hallja meg a hangomat az internetes hírekben egy jó módú, és jó indulatú személy aki a rászoruló embereknek szokott pénzbeli adományt is gyűjteni.

2018-08-12 18:47:14

Nagyon tartók attól, hogy segítség nélkül nem lesz meg nekem saját erőmből nem hogy a 250.000 Ft hanem még a 200.000 Ft-os megtakarított pénzem sem! 

Nekem 3 féle lehetőségem van a jelenlegi életemben de csak az 1 lehetőséget választhatom a 3 lehetőség közül. 

1. Lehetőségem:  Egész életemben a jelenlegi munkahelyemen fogok gebedni akkár 10-15 évig is, és a kilátástalan jövőm elé nézhetek szomorkodva örök Szigliként meg öregedve. 

2. Lehetőségem: csapot-papot magam mögött hagyva váltok munkahelyet, és ha netán ki raknának a leendő új munkahelyemről 4-6 hónap múlva nézhetek mint borjú az új kapura, ha etán 3 hónapon belül nem tudnék elhelyezkedni mert nincs jelenleg 250.000 Ft megtakarított pénzem. 440 Ft-os órabéres fizetésemből lehetetlen segítségem nélkül összegyűjteni 250.000 Ft-ot. 

3. Lehetőségem: kapok egyszeri pénzbeli adományt és aztán pár hónap múlva szépen magam mögött hagyom a jelenlegi állásomat, egy jobb életem és szebb jövőm reményében Pl. idény nyáron nem tudtam elmenni az állatkertben még a jelképes 800 Ft-os jegy is soknak számít nekem. 

 

 

 


É

Jézus Krisztus nem az Orbán Gáspár (Orbán Viktor Miniszterelnök fiának) a barátja és segítője, hanem minden jó akaratú emberek segítője!

2018-08-11 19:01:34

Orbán Gáspár nem látnok és nem a kiválasztott ember: hanem csak a pénzért csinálhatja a látnokságát. Naív tapasztalatlan fiatalokat és rászoruló embereket fogad az elődására. 

 

https://24.hu/belfold/2017/11/07/felhaz-az-evangelium-terjesztese-minden-penzt-meger/ 


É



Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...