Biztonságos közlekedésért Dunakeszi-Alsó és Káposztásmegyer között

Hozzászólások

#201

Nap mint nap mi is tapasztaljuk azokat az anomáliákat, amit ez a kereszteződés okoz. Mind a forgalmi dugókat, mind a balesetveszélyes átkelést a nem létező zebrán. Sajnálatos, hogy ennek a problémának a megoldása már több mint 10 éve húzódik, de reméljük, hogy ezzel a petícióval végre sikerül nagyobb nyomatékot adni a megvalósításnak.

János Pankucsi (Dunakeszi, 2021-11-16)

#202

A közlekedés az aluljárónál veszélyes és tarthatatlan állapot. Nem kéne megvárni míg olyan nagy baleset lesz, hogy meghal illetve súlyosan megsérül valaki!

Lászlóné Bázsa (Dunakeszi, 2021-11-16)

#205

Aláírom, mert rémesen hosszú ideje nem történik semmi és félő, hogy sokáig nem is fog, mert minden mást előbbre helyeznek és itt marad minden a régiben. Pedig nemcsak a bevásárlóközpont felé, hanem az M0-ás és a Megyeri híd felől érkező, megnövekedett forgalom sem bír kulturáltan haladni az egy sávra leszűkült útszakaszon, ugyanúgy ahogy az itt élők sem bírnak normális ütemben kikeveredni az uticéljuk felé. Tehát mind a négy irányú forgalom akadályoztatva van.

Éva Surányi Jánosné (Dunakeszi, 2021-11-16)

#211

Botrányos, hogy se reggel, se délután nem lehet Pestre ill. Pestről átjutni😡Immáron 14 éve.

Krisztina Erdész (Dunakeszi , 2021-11-16)

#221

Dunakeszi és káposztasmegyer között ingázom

Nagy Brigitta (Budapest, 2021-11-16)

#228

Valóban alkalmatlan normális közlekedésre ez a szűk, nagy forgalmú átjáró.

Andrea Kocsis (Budapest, 2021-11-16)

#237

Lehetetlen a közlekedés.
Időigényes és Balesetveszélyes helyzeteket idéz elő.

Lászlóné Józsa (Budapest, 2021-11-16)

#238

Aláírom mert jelen helyezet tarthatatlan.
Hajszálra vagyunk egy jó megoldástól, de a változó politikai erők egymással való erőméregetése, egymás elleni gáncsoskodása tönkretesz mindent.
Józan ésszel, sajnos ettől a peticiótól sem remélek sokat... Dunakeszi hiába támogatna mindent, ha az aktuális mr újpest pont magasról tesz mindenre...

Gábor Bacsik (Dunakeszi, 2021-11-16)

#240

Minden hónapban történik baleset a kérdéses helyen.

Fábián Ildikó (Dunakeszi, 2021-11-16)

#244

Egyertértek a fentiekkel, magam is többször tapasztaltam veszélyes helyzeteket abból kifolyólag hogy nincs jól kialakítva ez a kereszteződés, mind autóval, mind gyalogosan.

Ildikó Györfi (Dunakeszi, 2021-11-16)

#246

Aláírom, mert hatalmas a dugó minden reggel és délután az aluljáró miatt, teljesen feleslegesen.

Zsolt Grodvalt (Dunakeszi, 2021-11-16)

#249

Több évtizedes probléma megoldását várom a balesetmentes méltó közlekedés érdekében

Hajnalka Doroginé Hrobecz (Dunakeszi, 2021-11-16)

#257

Állandó balesetek vannak.

Andrea Kovács (Dunakeszi, 2021-11-17)

#263

20 éve élek Dunakeszi-Alsón, napi szinten közlekedek Pálya utca - Külső-Szilágyi útvonalon. A reggeli és délutáni csúcsforgalomban számtalan kisebb-nagyobb balesetnek voltam szemtanúja. A lámpás kereszteződés kialakítása elengedhetetlen a biztonságosabb közlekedés érdekében.

Krisztina Földi (Dunakeszi , 2021-11-17)

#264

Mert borzasztoan veszelyes ahogy az emberek kaposztasmegyer fele probalnak kikanyarodni a Kulso szilagyi utra az auchan fele szaguldo autok kozott. Mert egy lampas v korforgalmas keresztezodessel sokkal elhatobbe valna a reggeli/delutani kozlekedes. Lecsokkenenek az allando dugok.

Nora Varjasi (Dunakeszi, 2021-11-17)

#266

Nqgon nagy szukseg van a jelzolampakra a biztonsagos kozlekedes miatt. Nagyon veszelyes keresztezodes.

Kinga Janus (Dunakeszi, 2021-11-17)

#267

Mert nagyon fontosnak tartom

Csabáné Csondor (Dunakeszi, 2021-11-17)

#275

Féltem a családomat!!! Veszélybe kerül a megélhetésem, ha az autóm hetekig nem lesz használható!

Zoltánné Kőrösi (Dunakeszi, 2021-11-17)

#290

Itt élek és számomra is fontos

Dóra Királyné Békés (Budapest, 2021-11-17)

#293

A megnövekedett létszám miatt ami a környék urbanizációja okoz nagyon veszélyessé vált ez a szakasz! Mindenki érdeke hogy megoldás szülessen erre a problémára.

Szende Székely (Budapest , 2021-11-17)

#297

A Homoktövis utcában lakom, és ez nekem is problémát okoz. Az agglomerációban megnövekedett lakossági létszám miatt, az úthálózat jelenlegi formájában már nem képes ezt a forgalmat elvezetni. Illetve az Auchan körforgalomból az M0 felüljáró alatt elhaladva, van egy sávnyi széles útpadka, amiből egy kanyarodó sávot lehetne kialakítani a vasúti átjáró felé.

Levente Hegyi (Budapest, 2021-11-17)

#300

Gyakran járok arra és életveszélyes...

Takács Károly (Budapest, 2021-11-17)

#302

Botrányos a közlekedési helyzet.

Ági Bartinai (Dunakeszi, 2021-11-17)

#306

Aláírom, mert tarthatatlan az állapot a afolyamatos sűrű forgalom és az állandó balesetveszély miatt

Dora Doncsev (Dunakeszi, 2021-11-17)

#307

Veszélyesnek és rettenetesen nehézkesnek tartom ezen a részen a közlekedést.

Anita Kovács (Budapest, 2021-11-17)

#308

Dunakeszire költözünk hamarosan és nem akarom az életemet és családom életét kockáztatni a napi közlekedésedés során. Életveszélyes útszakasz, élhetetlen közlekedéssel.

Katalin Novák (Dunakeszi, 2021-11-17)

#309

A jelenlegi kaotikus helyzet több ezer ember életét keseríti meg

István Dr. Eszes (Dunakeszi, 2021-11-17)

#313

Botrányos a közlekedési helyzet!

Balázs Novák (Dunakeszi , 2021-11-17)

#314

Szükség van rá.

Gábor Polgári (Dunakeszi, 2021-11-17)

#315

Történjen már végre valami jó is!@

Tünde Aranyos (Dunakeszi, 2021-11-17)

#317

Nagyon balesetveszélyes ez a kereszteződés, nagy a forgalma, ráadásul zebra sincsen, pedig nagyon sok gyerek ott megy át az iskola után hazafelé tartva

Adrienn Kaiber (Dunakeszi, 2021-11-17)

#321

A közelben lakunk és mi is sokszor kerültünk már balesetveszélyes helyezné. Az Auchan felől érkező és balra kanyarodásra váró autósok is türelmetlenek, kapkodnak, hirtelen indulnak...... a múlt héten vilt pont egy “majdnem balesetünk”.

Ágnes Dreiszker (Budapest, 2021-11-17)

#327

Aláírom, mert mi is sokszor tapasztalunk balesetveszélyes helyzeteket a hiányzó zebra és közlekedési lámpa hiánya miatt.

Anita Kolozsvári (Budapest, 2021-11-17)

#338

Aláírom,mivel itt lakom és félek ettől a kereszteződéstől!

Nikolett Fodor (Dunakeszi, 2021-11-17)

#339

Szeretnem hogy megszunjon a balesetveszelyes allapot a keresztezodesben.

Ferenc Nikl (Dunakeszi, 2021-11-17)

#341

felháborító, hogy mennyire nem fontos az illetékeseknek az emberek biztonsága, élete!

Zoltán Kőrösi (Dunakeszi, 2021-11-17)

#373

25 éve élek Dunakeszi Alsón. Az Auchan megnyitása óta problémás ez a kereszteződés, ami egészen pontosan 20 éve történt meg.. A helyi közélet csődjének tartom, hogy az elmúlt 20 év nem volt elegendő arra hogy egy ilyen balesetveszélyes, torlódást okozó kereszteződés "lámpásítása" nem történt meg.

Földházi József (Dunakeszi, 2021-11-17)

#383

Érdekem

Ágnes Kőrösi (Budapest, 2021-11-17)

#384

Mivel főleg azért költöztem el innen, mert 12 év alatt csak ígérgették folyamatosan a biztonságos megközelítését Alsónak. Még leveleztem is az Önkormányzatokkal legalább egy felfestett zebráért.

Ildikó Botár (Budapest, 2021-11-17)

#390

A forgalmi dugók már zavaróak, balesetek elkerülése fontos lenne. Veszélyes néha az átjáró

David Bolgár (Dunakeszi, 2021-11-17)

#393

Arra járok dolgozni

Zsuzsa Balogh (Dunakeszi, 2021-11-17)

#395

Túlzottan balesetveszélyes a kereszteződés.

Balázs Gyurika (Dunakeszi, 2021-11-17)

#398

Nagyon jo lenne biztonságossá tenni a kereszteződést.

Erika Hodossyova (Dunakeszi, 2021-11-17)

#399

...mert tarthatatlan, hogy évek, évtizedek óta nem történik semmi!

Molnár György (Dunakeszi, 2021-11-17)