Kortárs írók és olvasók a hajléktalanságban élők védelmében

Hozzászólások

#4004

Aláírom, mert, szégyenletes, hogy hazánkban 2018-ban a jogalkotó törvényben rögzíti egyes honfitársaink megbélyegzését és jogfosztását. Közel 100 évvel ezelőtt a náci Németországban hoztak hasonló törvényeket.

Zoltán Farkas (Budapest, 2018-10-24)

#4006

Egyetértek a petícióval. Elítélem a kirekesztést. Úgy gondolom, a hajléktalanság nem bűn, hanem állapot. A hajléktalan emberek egyébként is sok mindenben nélkülözni kénytelenek, úgy emberi, mint jogi értelemben. Jelen törvény nem segíti, sokkal inkább rosszabb helyzetbe taszítja őket.

Tamás Babicz (Szeged, 2018-10-24)

#4008

Aláírom, mert mint felelős magyar állampolgár, úgy gondolom, hogy embertelen és törvénytelen is, embertársaink ilyen helyzetbe hozása, ahelyett hogy humanitárius segítséget kapnának!

Józsefné Zölei (Soponya, 2018-10-24)

#4013

Ez maga a színtiszta gonoszság.

Judit Krekó (Üröm, 2018-10-24)

#4019

Aláírom, mert felháborítónak tartom a hajléktalanságban élő emberek jogfosztását, megbélyegzését és megalázását.

Kovácsné Csonki Katalin (Budapest, 2018-10-24)

#4020

Aláírom, mert ma ők, holnap mások, holnapután még én is sorra kerülhetek... ki tudja mit hoz a sors... Ahány hajléktalan annyi sors, s nem biztos, hogy (csak) ő a hibás ezért a helyzetért... segíteni kell őket kikecmeregni ebből a türhetetlen állapotból, nem pedig büntetni... Akkor, mikor a szociális védőhálók szétverve, mikor segítő közösségeket szinte már sehol nem lehet találni... hogy túlélje, s nem börtönben!

Zoltán Orzsi (Babócsa, 2018-10-24)

#4028

Aláírom, mert mélységesen elszomorít az empátia és a segíteni akarás teljes hiánya, embertársaim semmibe vétele.

Baka Rebeka (Budapest, 2018-10-24)

#4031

Tiltakozom az embertelenség ellen, a szegénység kriminalizálása ellen, a minden ésszerűségnek és emberségnek ellentmondó törvénykezés ellen.

ágnes pap (Budapest, 2018-10-24)

#4048

Embertelen, méltatlan, emberi jogokkal ellenkező és semmire sem jelent megoldást a rendelkezés és a végrehajtása. Szégyenfoltja történelmünknek.

Attila Csongor Kiss (Debrecen, 2018-10-25)

#4054

egyuttérzek a hajjlék nélkuli embertársaimmal.

Márta Zakar (Bag, 2018-10-25)

#4058

Én sem szeretek földön fekvő hajléktalanokat látni, koszos, esetleg beteg emberekkel utazni, de aláírom, mert a kötelező állami gondoskodás, szociális, egészségügyi-családvédelmi politika, iskoláztatás, munkahely teremtés, hajléktalan szállások bővítése, a valódi megoldások helyett kriminalizálják az amúgy is kegyetlen sorsú emberek életét. Az egyetlen zacskójuktól is megfosztva rabosítják, később pedig a büntetés letöltését követően ismét kiteszik őket az utcára, de ekkor már a városok határain túlra, ahol esélyük nem lesz élelemhez jutni, felmelegedni. A törvénnyel - télvíz idején! - rátolják a felelősséget a társadalom egyéb szervezeteire: rendőrségre, bírákra, ügyvédekre. Senki nem bánhat így embertársaival!

Ágnes Völler (Budapest, 2018-10-25)

#4060

Mert embertelen!

Zita Gerencsér (Ócsa, 2018-10-25)

#4063

Belerugni abba aki mar a foldon fekszik?! Jo ez igy?!

Vivien Littmann (Budapest, 2018-10-25)

#4069

jogszerűtlennek, embertelennek tartom, és semmiféleképpen nem megoldásnak a problémára,amely viszont kétségtelenül létezik

Krisztina Kelecsényi (Budapest, 2018-10-25)

#4071

Mert ha mindenki tenne akár csak ennyit is, jobb hely lenne Magyarország.

Eszter Váradi (Budapest, 2018-10-25)

#4074

Aláírom, mert ebben az országban már nem lehet életvitelszerűen élni.

Zsuzsa Sandor (Budapest, 2018-10-25)

#4075

Aláírom, mert gusztustalan amit az emberekkel, emberi körülményekkel csinál a kormány, és mert nem képes emberséggel tekinteni a rászorulókra!

Ákos Milán Bernula (Szeged, 2018-10-25)

#4076

Ez a kormány és ez a parlament az ország szégyene: nyílt fasiszta diktatúrát építenek az Európai Unióban, az Európai Unió pénzén.

András Sághy (Budapest, 2018-10-25)

#4084

A művészek sokszor csak egy lépésre vannak a hajléktalanságtól... És mert a művészek mindig is képvielői voltak a kortárs problémáknak. Nem utolsorban pedig azért, mert ez a méltatlanság tűrhetetlen bárki számára, aki Ember- nagybetűvel.

Krisztina Czinkóczi (Budapest, 2018-10-25)

#4088

Kegyetlen, embertelen, jogtalan

Judit Ilona Papp (Érd, 2018-10-25)

#4090

Ezt egyszerűen fel nem fogom, hogy egy állítólagos ember (már sok ponton rácáfolt
erre a titulusra), hogy tehet ilyet? Nem hagyod az út szélén, mert onnan is kitiltod őket!!!

Attila Kovács (Budapest, 2018-10-25)

#4102

Emberi méltóságon aluli törvény született.

Gábor Bacsai (Budapest, 2018-10-25)

#4105

A sok képtelennél képtelenebb aljas indokból elkövetett törvény- és alkotmánymódosítás között ez talán a legembertelenebb.

Ágnes Szeredás (Budapest, 2018-10-25)

#4107

A lopás a bűn, nem a szegénység!

László Molnár (Verőce, 2018-10-25)

#4109

egyetértek a petíció minden szavával.

Konrád Balázs (Budapest, 2018-10-25)

#4114

Ha a barlanglakó őseink láthatnák, hogy a jövőben biztonságos, kényelmes kéglik állnak rendelkezésre, ennek ellenére a közösség egyes tagjai sem ezekben, sem ezeken kívül nem élhetnek, értetlenkedve csóválnák a fejüket, hogy ugyan mit ronthattak el ennyire az utódnemzéskor.

Gina Enyedi (Százhalombatta, 2018-10-25)

#4119

Undorító, amit ez a kormány művel!

Judit Babócsay (Siófok, 2018-10-25)

#4124

Mert embertelen ès szemèt törvèny.

Annamària Kovács (Budapest, 2018-10-25)

#4130

Aláírom, mert kell lennie emberségnek ebben a világban.

Andrea Tóth (Szeged, 2018-10-25)

#4134

Mert ez embertelen, ami itt folyik...

Levente Fazekas (Százhalombatta, 2018-10-25)

#4138

Kovács Zsolt

Zsolt Kovács (Szeged, 2018-10-25)

#4142

Aláírom, mert embertelen törvénykezési gyakorlat.

JÓZSEFNÉ SZENDREY (Budapest, 2018-10-25)

#4150

Teljesen egyetértek a petició minden sorával.

Judit Horváth (Érd, 2018-10-25)

#4162

Szerintem kell az egészséges kontroll.

Imre Kovács (Szeged, 2018-10-26)

#4165

Aláírom, mert úgy gondolom minden embernek lehetnek nehéz napjaik, valakinek még rosszabb is. Mi történne, ha egy ilyen nap keretein belül elveszítené valaki a házát, vele az iratait, vagyonát? Mi történne, ha ezen elképzelt esetet átélő személynek nincsenek közeli rokonai, tehetős ismerősei? Mi történne, ha a munkahelyét is elvesztené ezek okán? Mi történne, ha a hajléktalanszállón valaki utolsó kincsét is szó nélkül elvenné? Mi történne, ha a példa eset valóság volna? És a legvégső kérdés: Mi történne, ha ez a példa eset valamelyikünkkel történne meg? Nincsteleneket pénzbírságra ítélni oly dolog, mint kecskére káposztát bízni.

Hesperus Phosphorus L. (Szeged, 2018-10-26)

#4167

Döbbenettel tölt el az a cinizmus, amellyel a "kormány" igyekszik a számára kellemetlen témáktól (emberektől) megszabadulni- furcsa, de már nem képesek nézni, hány embernek tették tönkre az életét pl. kilakoltatásokkal.

Veronika Turcsány (Budapest, 2018-10-26)

#4176

... mert egyetértek a tiltakozás szövegével.

András Vág (Nagykovácsi, 2018-10-26)

#4177

Aláírom, mert ember vagyok.

János Ferenczfi (Budapest, 2018-10-26)

#4184

egyetértek a peticióval .

lászló szép ( budapest , 2018-10-26)

#4190

Azèrt írom alá, ,mert a szegènyeket felemelni kell és nem belèjük rúgni!Nem èrtek egyet a törvènnyel!A hajlèktalan törvènyt azonnali hatállyal törölni,mert barbár!

Emöke Hajnalka Molnar (Debrecen, 2018-10-26)

#4200

elviselhetetlen ez az embertelen állam

Gál Éva (Budapest, 2018-10-26)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...