Kortárs írók és olvasók a hajléktalanságban élők védelmében

Hozzászólások

#1803

aláírom, mert a magyar történelem legundorítóbb rezsimje ezt a témát is kriminalizálja inkább (hogy agyhalott hódolói számára tálalhassa a média helyett üzemeltetett kormányszócsöveken keresztül), - mintsem megoldaná!

gábor táborosi (hajléktalan, 2018-10-20)

#1812

Igen, törekednünk kell a hajléktalanok problémáinak megoldására. De nem így. Nem nélkülük, nem velük szemben. Sokkal több érzékenységgel, együttérzéssel, körültekintéssel, emberséggel, szakmaisággal.

"...ha valaki az igazságot szeretetlenül képviseli, nem
képviselte az igazságot. Vagyis szeretetlenül az igazságot nem lehet képviselni
azért, mert az igazságnak része a szeretet. Tehát ha szeretetlenül képviselem,
az nem az igazság volt. Jogos szempontok voltak, belátások, egy csomó jót
elmondhatunk róla, csak azt nem, hogy az az igazság." (Pálferi)

Marianna Kékesi (Budapest, 2018-10-20)

#1815

Jézustól nem ezt tanultuk, ez egy önző világ embertelen törvénye. Szégyen, hogy ez megtörténhetett a 21. század Magyarországában itt a keresztény Európában.

András Áts (Budapest, 2018-10-20)

#1818

Aláírom, mert szégyenletesnek, gyalázatosnak, kirekesztőnek és megalázónak tartom ezt a rendelkezést!

Sándorné Varjú (Pécs, 2018-10-20)

#1823

A terrorizmusnak éppen az az értelme, hogy a társadalom legsebezhetőbb rétegeit tartsa félelemben, mert ők vannak többen.

Robert Arato (Veszprem, 2018-10-20)

#1824

Aláírom, mert empátia, szolidarítás nélkül elveszik, ami a legfontosabb - az emberség.

Melinda Németh (sopron, 2018-10-20)

#1829

Elítélem és elszomorít az eljárás

Júlia Nagyné Molnár (Kaposvár, 2018-10-20)

#1832

Legalább ezt még megtehetem

Attila Derbák (Budapest, 2018-10-20)

#1835

Alairom, mert a hajlektalanok valos emberek, akiknek emberi jogok es meltosag jar egy olyan orszagban, amit el tudok fogadni a hazamkent, mert az aldozatok buntetesevel, eltuntetesevel egy sulyos es egyre sulyosbodo problemat nem lehet megoldani, mert a foldon fekvo leggyengebb rugdosasa gusztustalan dolog es a hallgatasommal nem vagyok hajlando a hozzajarulasomat adni hozza, es mert marginalizalt csoportok levadaszasa egyebkent sem fer bele a nezeteimbe.

Orsolya Ringbauer (Budapest, 2018-10-20)

#1845

Aláírom, mert embertelen, megalázó, az érintetteknek semmiféle pozitív változást nem hozó törvénynek tartom!

László Kiss (Pomáz, 2018-10-20)

#1855

Aláírom, mert felelősen gondolkodó magyar állampolgár vagyok. A hajléktalanságot szociális lakásokkal, mentorokkal és feljesztéssel lehet felszámolni. Megelőzni pedig a kilakoltatások leállításával, oktatással és szocializációval lehet.
Egy nemzeti inzultáció árából meg lehetne oldani a hajléktalanok szállását és ellátását.
Aki a jelenlegi szállókat megfelelőnek tartja, javaslom töltsön el 5 percet egy ilyen helyen.

Gabriella Magyar (Budapest, 2018-10-20)

#1857

Aláírom, mert embertelen! Felháborít, hogy segítség helyett megbélyegzés, büntetés vár rájuk! A magát kereszténynek beállító kormány, keresztényhez méltatlanul bánik polgáraival! Szégyen, és gyalázat!

Irén Németh (Abony, 2018-10-20)

#1858

Felháborít és undorral tölt el, hogy ma Magyarországon így lehet bánni emberekkel.

Balás Márk (Budapest, 2018-10-20)

#1861

Hallatlan az ilyen diktatórikus antikeresztény bánásmód embertársainkkal!

Zoé Neuwirth Szilágyi (Veszprem, 2018-10-20)

#1863

Egyszóval embertelen, egyébként drágább mint segíteni, látszat megoldás csak ami a problémát nem orvosolja nem támogató hozzá állás. Vagyis a jelenlegi idióta kormány újabb pökhendi mi bármit megtehetiünk büntetés és következmények nélküli viselkedése, teljes mértékben elítélendő, börtön büntetést annak kellene adni aki ilyen törvényt hoz alá ír engedélyez

Fodor Roland (Szeged , 2018-10-20)

#1864

Felháborít, hogy a legelesettebbeket bünteti a hatalom.

Ágnes Benkő (Budapest, 2018-10-20)

#1866

embertelen a koncepció, sérti az emberi méltóságot és az emberi jogokat.

Mihály Simai (Budapest, 2018-10-20)

#1868

Értekmetlennek és embertelennek tartom tiltást. Az állam dolga nem a társadalmi gondok elkendőzése, hanem a megoldásuk, megelőzésük.

Márton Vargha (Budapest, 2018-10-20)

#1870

FASISZTA **** A KORMÁNY!

Virág Lődi (Budapest, 2018-10-20)

#1885

Aláírom, mert azt gondolom nem ez a megoldás a hajléktalan emberek lakhatási problémájának megoldására. Aláírom, mert a felesleges stadion építések helyett azt a sok milliárd forintot sokkal értelmesebb és a társadalom hasznára váló intézkedésekre lehetne fordítani, akár egy megfelelő szociális program kidolgozására, amellyel a hajléktalanok kérdése is megoldható lenne.

Sárközi Zita (Budapest, 2018-10-20)

#1890

Rendkívüli módon elfogadhatatlannak tartom, hogy alapvető emberi jogaink eltiprását a jelenlegi hányadék és fekália szagát eregető alaptörvénynek nevezett dokumentomunk deklarálja.

Fejér Máté (Budapest, 2018-10-20)

#1892

Mert ez embertelen. Az államnak az a feladata, hogy minden segítséget megadjon a polgárainak, hogy emberi módon élhessenek, nem pedig az, hogy büntessen, ha valakinek ez nem teljesen sikerül.

Bertalan Gaál (Budapest , 2018-10-20)

#1896

Felhaboritoan embertelennek tartom a rendeletet. Miert nem szakemberek mondhatjak meg mit lehetne tenni a hajlektalanok erdekeben es nem ellen?!

Dorottya Foldi (Budapest, 2018-10-20)

#1901

Aláírom, mert embertelennek gondolom az új hajlétalan-törvényt, üldözésüket, megalázásukat.

Judit Fekete (Budapest, 2018-10-20)

#1902

Mert az emlitett jogi intézkedés embertelen, alkotmány ellenes

György Erdős (Budapest , 2018-10-20)

#1903

Vétkesek közt cinkos, aki néma.

Dóra Kökény (Budapest, 2018-10-20)

#1911

Nem nezhetem

Annamaria Albert (Oxford, 2018-10-20)

#1918

Mert nem szeretnék olyan országban élni, ahol még a földön fekvőbe is belerúgnak.

Szabina Andrikó (Gyömrő , 2018-10-20)

#1930

Mert embertársaimnak érzem őket, akiket a hatalom mindenből kisemmizni igyekszik.

Judit Felvidéki (Pécs, 2018-10-20)

#1931

Igazságtalan és embertelen törvény.

Erzsébet Éva Gallai (Dunaföldvár, 2018-10-20)

#1932

A HAJLÉKTALAN IS EMBER, MINT ÖN VAGY ÉN. CSAK SZERENCSÉTLEN. MINT LEHETÜNK MÉG VALAMENNYIEN. ÉN IS, ÖN IS.

Péter Votisky dr (Budapest, 2018-10-20)

#1935

Ez nemtelen dolog.

Peter Toth (Bp, 2018-10-20)

#1962

Nem lehet a leggyengébbeket büntetni és megalázó módon az utolsó holmiaikat elvéve tölük - még az utolsó nekk kedves családi fotókat is -meghurcolni és biróságra vinni!!!!!

Victoria Jürgens (Taunusstein, 2018-10-20)

#1969

Embertelennek tartom, hogy olyan társainkba rúgunk bele akik már így is a legszerencsétlenebbek közé tartoznak. Megoldásokat kell keresni a problémáikra, visszavezetni őket a társadalomba nem büntetni amiért nehéz a sorsa.

Bója Krisztina Hoorváthné (Veresegyház, 2018-10-20)

#1970

Nem értek egyet az embertelen bánásmóddal!

Soma Gál (Sármellék, 2018-10-20)

#1972

Aláírom,mert a valódi bűnözők vígan élnek,a szerencsétlen sorsú embereket meg vegzálják! Szégyenletes!!!!!!

Sándorné Novák (Nemesrádó, 2018-10-20)

#1973

Meltatlannak tartom, hogy emberek életét még inkabb a nyomor fele tereljuk, ahelyett, hogy ha mar felemelni nem lehet, legalabb hagynank oket békében.

Zsuzsanna Rácz (Békés , 2018-10-20)

#1974

A hajléktalanoknak otthont kell biztosítani, ez fontosabb, mint a stadionokban a fű fűtése és kastélyok vásárlása, tb.

Anna Madarász (Tatabánya, 2018-10-20)

#1981

Felhaborit az embertelenség, az erőszak az irgalom és egymás segítésének hianya!

Livia Turi (Budapest, 2018-10-20)

#1984

Egy ember sem lehet illegális.

Zsolt Szekeres (Budapest, 2018-10-20)

#1987

felelősebb, emberibb, ha úgy tetszik keresztényebb hozzáállást és intézkedéseket szeretnék látni a kormányunk részéről a törvénykezésben, és minden másban is.

Juhász Szabolcs (Budapest, 2018-10-20)

#1989

egyértelmű, hogy aláírom, mert nem értek egyet az embertelen törvénykezéssel. Valódi megoldásokra van szükség, nem a bajok eltakarására vagy embertelen intézkedésekre.

Andrea Teiermayer (Tiverton, 2018-10-20)

#1998

Az elesettet segíteni, nem büntetni kell.

Csilla Hajnal (Székesfehévár, 2018-10-20)

#1999

Mert fasiszta geci a kormány

Dániel Zsigmond (Budapest , 2018-10-20)

#2000

Aláirom, mert egyetértek.

Adél Kálnay (Dunaújváros, 2018-10-20)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...