Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt


Vendég

#6276

2011-12-28 14:36

Ez a büdöskomcsizó még mindíg nem szívódott fel?

Más: úgy adódott, hogy a Fradi-Dózsa meccs előtt a Fáy utcánál szálltam fel a metróra. Tele volt a kocsi, az ajtónál két rendőr állt, akik vigyázták a rendet. Ahogy elindult a szerelvény a meccsre tartó tömeg elkezdte: "Fradisták, cigányok, basszátok az anyátok." Először csak hangosan, majd egyre inkább üvöltve. Barátnőmmel ketten a "szurkolók" és a rendőrök között álltunk. Félelmetes volt. Alig vártuk, hogy megálljon a szerelvény és kiszállhassunk - bár úticélunk még messze volt. Amikor megállt, elszabadult a pokol. Az egész szerelvényből menekültek az emberek a szurkolók elől, akik sörös üvegeket, dobozokat dobáltak ki, pillanatok alatt csatateret "varázsoltak" a peronra. Nem sérült meg senki, és az ijedtségen kívül szerencsére más bajunk nem esett. Ekkor arra gondoltam, hogy a 2006. őszi események során véletlenül - a nyílt utcán, ahol volt lehetőség menekülni - hogyan sérülhettek meg ártatlan emberek? A metróban ugyanis menekülési lehetőség nem igazán van többszáz "vadállat" elől. Az utcán viszont bőségesen volt arra hely is és idő is, hogy távol tartsák magukat az "eseményektől".

filiszteus

#6277 Re: 18 DIOPRIÁVAL VAJON EZT LEHETETT LÁTNI, ÉS EGY AGYSEJTTEL FELFOGNI, (HA ÉPPEN NINCS TÖLTŐN) ?

2011-12-28 14:42

#6275: EGY CSEPP DIKTATÚRA !!! - 18 DIOPRIÁVAL VAJON EZT LEHETETT LÁTNI, ÉS EGY AGYSEJTTEL FELFOGNI, (HA ÉPPEN NINCS TÖLTŐN) ???

Szerinted két tábor van csak? Szerintem arról van szó, hogy gyurcsányiból elege volt a békés Fidesz szimpatizánsoknak és a kevésbé békés focihuligánoknak is. Ettől még a két halmaz nem tartozik egybe és mert az utóbbiak randalíroztak, az még nem ok előbbiek összeverésére. A naggyűlésen senki nem tüzelte a tömeget rendbontásra. A naggyűlésen résztvevő tömeg nem is tett semmi törvénytelent, viszont ugyanúgy közéjük lőtték a könnygázgránátokat és a gumilövedékeket.

Akárhogy erőlködtök, ezt nem lehet kimagyarázni, mint ahogy Kuncze visszataszító élcelődését sem.

Akármilyen kulturált módon lánvolja oda valaki magát a közterületen, akadályozva ezzel az autók forgalmát, jogosan állítják elő. Vagy esetleg te tudsz olyasmiről, hogy viperával is rásóztak valamelyik mártírra?

Vagy akár csak olyan esetről, hogy az arrasétáló járókelőket is előállították?

EGY CSEPP DIKTATÚRA !!!

#6278 Re: Re: 18 DIOPRIÁVAL VAJON LÁTNI, VAGY EGY AGYSEJTTEL FELFOGNI, (HA ÉPPEN NINCS TÖLTŐN) ???

2011-12-28 15:15

#6277: filiszteus -    GYALÁZATOS DOLOG A HÁBORÚ !!!

MAGAM RÉSZÉRŐL NEM ÁLL SZÁNDÉKOMBAN "KIMAGYARÁZNI SEMMIT",  LÁTTUK AZ ESEMÉNYEKET,  AMIK BESZÉDESEK.   EGYSZÓVAL: KULTURÁLT TÜNTETÉSEN  -STÍLSZERŰEN-  KULTURÁLT INTÉZKEDÉS ÉS FORDÍTVA... - HOGY MIÉRT KELLETT ELŐÁLLÍTANI AZ ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISELŐKET ÉS NÉHÁNY SZIMPATIZÁNST AZ 1-2 EZRES LÉTSZÁMÚ, BÉKÉS TÜNTETŐK KÖZÜL, AZ REJTÉLY MARADT.  ENNÉL TÖBB SZEMÉLYT A TÖBB TÍZEZRES TÜNTETÉSEN RANDALÍROZÓK KÖZÜL NEM ÁLLÍTOTTAK ELŐ ANNO 2006-BAN.     ERRŐL ENNYIT !!!


Vendég

#6279 Re:

2011-12-28 20:00

#3: -

Remélem azért nem sok olyan ember van, akinek olyan rövid távon rossz a memóriája, mint pl. ennek a tiltakozásnak a kezdeményezőié vagy aláíróié!

Emberek! Akkor amikor ma már nyilvánosan tudható, hogy vezették félre a társadalmat és fojtottak el csírájában egy forradalmat a hatalmukat féltők - élén Gyurcsánnyal - egy megszervezett tv-székházostrommal, hogy aztán lejárathassák a tüntetőket és a tömegeket elhatárolódásra ösztönözzék, amikor ma már tudható, hogy a Gyurcsány vezette éra megfélemlített rengeteg embert és nemzetellenes terrorcselekményt is követett el, nemcsak azt, hogy "hazudott éjjel, hazudott nappal" stb..stb(idézet magától Gyurcsánytól), akkor hová süllyedünk, hogy értelmiségiek is kiállnak egy bűnöző mellett és pártját fogják!

Az ország nyomoráért - amennyiben kritizálják - egyes egyedül az a 8 éves kormányzás felelős, ami mellett nem kiállni, hanem szép lassan elfeljteni kéne és elkezdeni helyreállítani azt a rengeteg kárt, amint a Gyurcsány éra okozott 2004 és 2009 között ebben az országban.

Borzalmas csalódás látni, hogy értelmes embereket is hogy félre lehet vezetni, ill. hogy mennyire nincs helyén az igazságérzetük.

Ezt a levelet elsőként fogom felrakni arra a weblapra is, amelyett a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt tiltakozók ellen fogok indítani!

Jó tudni legalább azt, hogy ki kivel van...

 

 


Vendég

#6280

2011-12-28 20:19

megérdemli,mert rászolgált az eljárásra és remélem itéletet is hoznak ellene.
hátha tudod

#6281 Re: Re: ketyeg Orbánék órája....

2011-12-28 20:44

#6279: -   "az ország nyomoráért a 8 éves kormányzás a felelős" szerinted  ?????   - Miért ?????

Mit vettek el tőled vagy tőlem a 8 éves kormányzás alatt ?????  Most ezek a jómadarak a fizetésem cca. 20 százalékát, azért, hogy a gazdag,  jól fizetett réteg élvezhesse a 16 %-os adókulcs előnyeit.  Továbbá vagy 10 féle adóemelést vezettek be, elvették a magánnyugdíj megtakarításomat stb.   Ahelyett, hogy  "elkezdték volna inkább helyreállítani azt a rengeteg kárt", amit szerinted  kellene.  (Nagyon szeretnék nevesítve tájékozódni róla,  mi az a kár) ????? !!!!!  Amíg nem tudom, addig nehéz lenne résztvenni a helyreállításban, lehet hogy az Orbán bagázs is így van ezzel, mert lassan 2 év elteltével semmi pozítivum nem történt, csak az ellentéte ????!!!!!   Segítsél nekik és nekem is.  Köszi.


Vendég

#6282 Re: Re:

2011-12-28 22:10

#6279: - Re:  

 Teljesen igazad van. Az emberek manipulálhatók, megvezethetők. Ebbe a táborba tartozol te is. Fújod a bemagolt szöveget, az egészből nem értessz semmit, de fújod azt, amit beléd szuggeráltak. Te legalább akkorát fogsz koppanni, mint most a baloldal. Nehogy azt hidd ám, hogy melletted Orbán, vagy a sleppjéből bárki valamikor ki fog állni, ha a szükség úgy hozza. Te fogsz igazán koppanni.


Vendég

#6283 Re: Re: Re: ketyeg Orbánék órája....

2011-12-28 22:17

#6281: hátha tudod - Re: Re: ketyeg Orbánék órája.... 

 Nem fog, nem tud, hisz nem is érti az egészet. Majd akkor fog talán kicsit gondolkodni, amikor a gyereke rángatja az utcán, hogy vegyen neki egy gombóc fagyit, de nemhogy arra nem telik, hanem kenyérre sem. Az is lehet, hogy akkor is olyan áhítattal tekint Orbán fényképére, mint az Észak-koreaiak szeretett vezérükre, Hát én ebből a lehetőségből nem kérek.


Vendég

#6284

2011-12-28 23:08

valaki tud segiteni?? a nevemet utánozzák

Vendég

#6285

2011-12-28 23:09

Diószegi Gábor vagyok de egy segfej beirta hogy Diószegi Gáborné

Vendég

#6286

2011-12-28 23:32

nem tudom ki ez a névlopó köcsög

Vendég

#6287

2011-12-28 23:32

a kurva anyát neki

Vendég

#6288 Re:

2011-12-29 00:28

#6285: -  

 segfej = seggfej, így, 2 g-vel helyesen írva. Csak szólok, ha már idesompolyogtál.


Vendég

#6289

2011-12-29 00:34

most nem ez a lényeg valaki a nevemen irkál

Vendég

#6290

2011-12-29 00:35

ugye nem te vagy az?? ha igen sürgösen hagyd abba

Vendég

#6291

2011-12-29 00:38

ne névtelenül irkálj

Vendég

#6292

2011-12-29 00:39

melegek irnak más nevén te fideszes marha
névváltoztatás

#6293 Re: Segítünk, csak haggyad !!!!!

2011-12-29 02:01

#6284: - "valaki tud segíteni, a nevemet utánozzák"

Változtassál nevet titokban, legyél Fityesz Mityesz !!!  Vagy Zorbán Borbán !!!!!

ezzel foglalkozzál !!!

#6294 Re: Re: ketyeg Orbánék órája....

2011-12-29 02:17

#6285: -

Az a seggfej a nejed lehet (bocs),  a né-ből következtetve.


Vendég

#6295 Re: Re:

2011-12-29 05:50

#6288: - Re:  

 Valamint ha már olyan kis figyelmes vagy, a beírta is hosszú í, és a mondandónkat is nagybetüvel kezdjük jobb körökben ugye?

Csak szólok ha már ilyen okos vagy, amúgy igazad van, féligazság de igazság az is. :-)


Vendég

#6296

2011-12-29 09:51

Undorító a névlopás mit képzelsz magadról?? Nem a nejem az a kretén valami barom beírta a nevem.

Vendég

#6297

2011-12-29 09:52

Erre vered a farkad hogy lopod a nevem?? Csak azért mert fideszes marha vagy??

Vendég

#6298 6279-nek!

2011-12-29 11:30

Újabb állami vezetők kaphatnak szolgálati autót és vele sofőrt egy kedden elfogadott kormányrendelet szerint. Az állami vezetők juttatásait szabályozó jogszabály legújabb módosítása lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök az ügyben illetékes miniszter – Navracsics Tibor – engedélye nélkül osztogasson állami juttatásokat.
A kormány hivatalba lépése óta már a második alkalommal bővíti a jogosultak körét, holott tavaly júniusban még „költségstopot” és a kiváltságok visszafogását ígérték.

Az Orbán Viktor által jegyzett jogszabály szerint a jövőben a miniszterelnök egyéni elbírálást alapján, egyedileg is engedélyezheti a hivatalos az állami vezetők juttatásairól szóló rendeletben felsorolt tisztviselőknek, hogy igénybe vegyék a különféle állami támogatásokat (többek között a szolgálati lakás és gépkocsi, a soron kívüli egészségügyi ellátás, a mobiltelefon, a kormányüdülő használatát).

A kabinet idén már módosította az állami vezetők juttatásait szabályozó rendeletét: júliusban arról döntöttek, hogy a miniszterelnök által kinevezett kormányhivatalnokoknak is bérelnek a szolgálati idejükre lakás, illetve ismét bevezették a VIP-kórház intézményét.
A második Orbán-kormány tavaly júniusban még úgy döntött, hogy a vezető tisztviselők soron kívüli egészségügyi ellátására nincs szükség, ezért ezeket a szolgáltatásokat kivezették a rendeletből. Egy évvel később viszont ismét a Honvédkórházat és a Semmelweis Egyetem klinikáját jelölték ki arra, hogy az állam vezető tisztviselőit elássa.

A szolgálati autóra jogosultak körének kibővítés új autók beszerzését eredményezheti. Orbán Viktor a kormány átvétele után tavaly spórolási programot hirdetett meg, hangsúlyozva, hogy a kabinet 120 milliárdos megtakarítást remél a telefonokra, bútorokra és autókra kivetett „költségstoptól”. Ennek ellenére idén már feloldották a „költségstopot” és a 600 millió forintért 97 új szolgálati autót vásárolt a kormányzati vezetőknek a kocsikat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). Igaz, új autók már nem a korábbi kormányok által kedvelt Audi felsőkategóriás modelljei közül kerültek ki, a KEF helyettük az olcsóbb Skoda Superbet választotta.




Vendég

#6299

2011-12-29 12:22

Nem akarok 1944-ben, sem 53-ban, sem 56-ban és 57-ben élni, egy sztálinista rezsimben - a jelenben akarok élni, Európában!!!

Vendég

#6300

2011-12-29 14:46

a köcsög orbánt kéne elszámoltatni