Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt


Vendég

/ #6276

2011-12-28 14:36

Ez a büdöskomcsizó még mindíg nem szívódott fel?

Más: úgy adódott, hogy a Fradi-Dózsa meccs előtt a Fáy utcánál szálltam fel a metróra. Tele volt a kocsi, az ajtónál két rendőr állt, akik vigyázták a rendet. Ahogy elindult a szerelvény a meccsre tartó tömeg elkezdte: "Fradisták, cigányok, basszátok az anyátok." Először csak hangosan, majd egyre inkább üvöltve. Barátnőmmel ketten a "szurkolók" és a rendőrök között álltunk. Félelmetes volt. Alig vártuk, hogy megálljon a szerelvény és kiszállhassunk - bár úticélunk még messze volt. Amikor megállt, elszabadult a pokol. Az egész szerelvényből menekültek az emberek a szurkolók elől, akik sörös üvegeket, dobozokat dobáltak ki, pillanatok alatt csatateret "varázsoltak" a peronra. Nem sérült meg senki, és az ijedtségen kívül szerencsére más bajunk nem esett. Ekkor arra gondoltam, hogy a 2006. őszi események során véletlenül - a nyílt utcán, ahol volt lehetőség menekülni - hogyan sérülhettek meg ártatlan emberek? A metróban ugyanis menekülési lehetőség nem igazán van többszáz "vadállat" elől. Az utcán viszont bőségesen volt arra hely is és idő is, hogy távol tartsák magukat az "eseményektől".