Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt


Vendég

/ #6298 6279-nek!

2011-12-29 11:30

Újabb állami vezetők kaphatnak szolgálati autót és vele sofőrt egy kedden elfogadott kormányrendelet szerint. Az állami vezetők juttatásait szabályozó jogszabály legújabb módosítása lehetővé teszi, hogy a miniszterelnök az ügyben illetékes miniszter – Navracsics Tibor – engedélye nélkül osztogasson állami juttatásokat.
A kormány hivatalba lépése óta már a második alkalommal bővíti a jogosultak körét, holott tavaly júniusban még „költségstopot” és a kiváltságok visszafogását ígérték.

Az Orbán Viktor által jegyzett jogszabály szerint a jövőben a miniszterelnök egyéni elbírálást alapján, egyedileg is engedélyezheti a hivatalos az állami vezetők juttatásairól szóló rendeletben felsorolt tisztviselőknek, hogy igénybe vegyék a különféle állami támogatásokat (többek között a szolgálati lakás és gépkocsi, a soron kívüli egészségügyi ellátás, a mobiltelefon, a kormányüdülő használatát).

A kabinet idén már módosította az állami vezetők juttatásait szabályozó rendeletét: júliusban arról döntöttek, hogy a miniszterelnök által kinevezett kormányhivatalnokoknak is bérelnek a szolgálati idejükre lakás, illetve ismét bevezették a VIP-kórház intézményét.
A második Orbán-kormány tavaly júniusban még úgy döntött, hogy a vezető tisztviselők soron kívüli egészségügyi ellátására nincs szükség, ezért ezeket a szolgáltatásokat kivezették a rendeletből. Egy évvel később viszont ismét a Honvédkórházat és a Semmelweis Egyetem klinikáját jelölték ki arra, hogy az állam vezető tisztviselőit elássa.

A szolgálati autóra jogosultak körének kibővítés új autók beszerzését eredményezheti. Orbán Viktor a kormány átvétele után tavaly spórolási programot hirdetett meg, hangsúlyozva, hogy a kabinet 120 milliárdos megtakarítást remél a telefonokra, bútorokra és autókra kivetett „költségstoptól”. Ennek ellenére idén már feloldották a „költségstopot” és a 600 millió forintért 97 új szolgálati autót vásárolt a kormányzati vezetőknek a kocsikat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). Igaz, új autók már nem a korábbi kormányok által kedvelt Audi felsőkategóriás modelljei közül kerültek ki, a KEF helyettük az olcsóbb Skoda Superbet választotta.