Mentsük meg a Balaton élővilágát Örvényesen a pusztítástól és a beépítéstől!

Hozzászólások

#2805

A nádasok, és általában a vizes élőhelyek különösen veszélyeztetettek az emberi behatás és a kílmaváltozás hatásai miatt, ugyanakkor jelentősen hozzájárulnak a vizeink, jelen esetben a Balaton egészséges ökoszisztémájának fenntartásához.
Pont elég hotel és üdülő van már a Balaton mellett (közülük sokat fel is lehetne újítani), a megmaradt természetes élőhelyek további pusztítása viszont az egész tó ökoszisztémájának egészségére, így közvetett módon az ott élő emberek jóllétére is kockázatot jelent. (Jóllétbe a teljesség igénye nélkül beleértve az egészségi (fokozott algavirágzás és rovarszaporulat), vagyoni (ingatlanok leértékelődési, turisztikai bevételek hosszú távú csökkenése), egyenlőségi (vízhez és általában az ökoszisztéma szolgáltatásokhoz való szabad hozzáférés), valamint esztétikai aspektusokat).
Különösen aggasztó, hogy mindezt egy Nemzeti Park, illetve egy Natura 2000 természetvédelmi területen, vagy annak közelében kívánják megvalósítani, hiszen ezek a biodiverzitás megőrzése szempontjából kiemelt természeti értékkel bírnak.
Reménykedem benne, hogy a beruházók felismerik: a természet megőrzése és a fenntartható turizmus nem csak közös ügyünk, de kifejezetten saját, hosszú távú anyagi érdekük is ezt az álláspontot erősíti.

Zoltán Kórádi (Budapest, 2023-05-12)

#2807

A Balaton mindenkié!

Eva Orbán (Budapest, 2023-05-12)

#2811

Aláírom mert a Balatonnál élek, lakom.

Kitti Várda (Balatonalmádi, 2023-05-12)

#2813

Védd a természetet.

Mária Béndek (Veszprém, 2023-05-12)

#2815

Mert elegem van a Balaton kizsákmányolàsából.
Azonnali változási tilalmat kell bevezetni és ki kell dolgozni a új Balaton-törvényt. Volt már ilyen építési tilalom a hetvenes években.

Tóth Tamás (Budakeszi, 2023-05-12)

#2824

Ellenzem a szállodák építését a Balatoni élővilágot rombolva

Regina Kádi (Szentendre, 2023-05-13)

#2836

Elég a Balaton beépítéséből!

Ferenc Gond (Tihany, 2023-05-13)

#2840

Hozzá szeretnék járulni a Balaton élővilágának megmentéséhez.

Anna Huszár (Zalaegerszeg, 2023-05-13)

#2843

Juhász György

György Juhász (Balatonfüred, 2023-05-13)

#2846

Elég legyen már Magyarország termőföld jeinek,természeti kincseinek tönkretételéből!

Kovács András (Esztergom , 2023-05-13)

#2850

Elítélem a Balaton tönkretételét és magánosítását!

Rita Kárpátiné Baunok (Mencshely, 2023-05-13)

#2865

Fontos számomra a természet

Nikoletta Ságiné Hadi (Pétfürdő, 2023-05-13)

#2873

Védem ezt az egyedulallo termeszetes partszakaszt

Krisztina Schmuck (Balatonudvari, 2023-05-13)

#2875

Számomra fontos a környezetem, hogy legyen sok zöld a környezetemben ahol meg lehet pihenni, ahol fel lehet töltődni..... 💚

Szánalmas, hogy egyes nagyhatalmúnak kikiáltott emberek mindenben csak az anyagiakat látják ami ad nekik percnyi boldogságot.

Edina Mászi (Veszprém, 2023-05-13)

#2879

Balatonfüred a másik otthonom, ott nőttem fel, ismerem a környéket, a jelenlegi természetes formájában. A Sajkodi rész az, ami még megmenthető ebben a formában.

Hajnalka Zemen (Üröm , 2023-05-13)

#2880

Meg kell védeni a Balaton maradék természeti értékeut!

András Weiperth (Budapest , 2023-05-13)

#2883

Balatoni vagyok, szeretem a Balatont, nem szeretném végignézni a totális elpusztítását! Élő rendszer, szükség van az összefüggő nádas partszakaszokra.

Zsuzsanna Kocsis (8230, 2023-05-13)

#2884

A biodiverzitás nagyon fontos, ha eltűnik ez a zöld környezet, minden borul vele, elpusztul a növènyzet az állatvilág.......😢

Zsuzsanna Tóth (Veszprém , 2023-05-13)

#2888

Elég a környezet pusztításaból a profit miatt

Éva Kotány (Miskolc, 2023-05-13)

#2892

A beruházások nem összeegyeztethetők a természetvédelemmel.

Wenner Bálint (Budapest, 2023-05-13)

#2893

Szeretem örvényest

Netz Viktor (Budapest, 2023-05-13)

#2895

Szeretném, hogy a Balaton környéke amennyire még lehet megőrizze a megmaradt természetes környezetét, ne egy körbe épült betontenger legyen, végül is ezért szeretjük, és ezért látogatnak ide sokan.

Attila Benedek (Balatonakali, 2023-05-13)

#2896

Környékbeli lakos vagyok, és felháborítónak tartom, hogy minden vidéki, elvileg tájvédelmi, és /vagy még érintetlen területet tönkre tesznek, lerombolnak, beépítenek. Az élővilaggal, ökoszisztémával, vagy csak a helyi látképpel mit sem törődve. Még több idegent idevonzva, akik nem tudnak viselkedni, és a helyiek számára a környék májustól - októberig élhetetlen!!

Annamária Iván (8244, 2023-05-13)

#2897

Aláírom, mert gyermekeim, unokáim védelméért bármire képes vagyok. Tönkretesszük az élővilágot, felháborító a sok beépítés, bekerítés. A sok vadállatnak már nincs élettere. felháborító. Ennyire nincs népességnövekedés.

Tünde Isó (Mencshely, 2023-05-13)

#2903

Utálom, hogy mindent tönkretesznek.

János Varga (Budapest, 2023-05-13)

#2905

Fontos még megmaradt természeti értékeink védelme.

Ábrl Domoszlai (Kaposvár , 2023-05-13)

#2906

Minden élet számít !!!

Bella Egresi-Bánszki (Vértesacsa, 2023-05-13)

#2907

Fontos számomra a háborítatlan természeti értékek megőrzése, az élővilág és a jövő nemzedékek számára.

István Mucsi (Csongrád , 2023-05-13)

#2913

Számomra a természet, a balatoni élővilág valódi érték, amit kutya kötelességünk megőrizni. Nincs szükség ezredik hotelre, lebetonozott partra, pláne nem egy ilyen csodás, egyedi területen.

Katalin Solti (Tatabánya , 2023-05-13)

#2921

Elég a NER bandából

Attila Szeibert (Balatonfüred, 2023-05-13)

#2922

A nadasok rendkivul fontosak a Balaton eleteben,nelkulunk elpusztul az elovilag,es bar meg az ember nem latja de a vizminoseg is romlik. A Sajkodi obol pedig szivmelengetoen termeszetes latvanyt nyujt

Dorottya Zágoni-Jankóné Gyalai (Szárliget, 2023-05-13)

#2925

Eleget loptak el a Balatonból a hétköznapi "kisemberektől", a természettől, általában a békés élettől. L

László Bánky (Balatonszárszó, 2023-05-13)

#2928

Szeretném, hogy Magyarországon minnél több természeti érték maradjon meg.

Imre Ráfli (Kunszentmárton , 2023-05-13)

#2930

Nem szeretném, ha megvalósulna a beruházás a természet kárára.

Ákos Telek (Szatymaz, 2023-05-13)

#2931

Mert elég volt az értelmetlen és szándékos környezetpusztításból!

Máté Burányi (Tihany, 2023-05-13)

#2943

Nem szeretnèm ha az egèsz Balaton egy letèrkövezett teknővè vàlna.

Dàvid Szigeti (Kisbajcs, 2023-05-13)

#2951

Meg kell védeni ezt a fontos élőhelyet a tönkretételtől

Brigitta Itzelberger-Varga (Taksony , 2023-05-13)

#2954

Aláírom, mert most még fontosabb mint valaha, hogy megőrizzük a még megmaradt természetes élőhelyeket. Már így is sokkal több állat- és növényfaj tűnt el a Földről, mint azt bármi indokolná. Nekünk, embereknek kellene alkalmazkodnunk a természethez. A fejlődés jó dolog, de nem mindenáron. Ezt minél előbb belátja az emberiség, annál nagyobb eséllyel lesz élhető a bolygónk a jövőben.

Eszter Takács (Győr , 2023-05-13)

#2955

Rendkívül fontos lenne megőrizni a természeti kincseket, az ország még megmaradt, fajgazdag élőhelyként létező területeit.

Erzsébet Pallai (Kótaj, 2023-05-13)

#2966

ELÉG VOLT!

Katalin Nádori (Budapest III-3, 2023-05-13)

#2969

A Balaton ne legyen építési terület!

László Varga (Balatoszabadi, 2023-05-13)

#2975

Mert nem hagyhatjuk, hogy csupán nyereségvágyból most már minden partmenti területet beépítsenek. Elég volt! Ráadásul természetvédelmi terület! Ezeknek (befektetőknek) semmi nem elég?

Szilvia Csizmadiáné Fülöp (Balatonalmádi, 2023-05-13)

#2981

Lassan nincs miért lejárni a betondzsungel Balatonra...

Olimpia Horváth (Dunaharaszti , 2023-05-13)

#2982

Ennyi környezet károsítás más országokban elképzelhetetlen!

Jánosné Pántos (Dunaharaszti , 2023-05-13)

#2988

Mert végtelenül dühít a kapzsiság, a természet semmibevétele, hogy cinikusan "csakazért is" természetvédelmi szempontból kiemelt területeket tesznek tönkre, ezzel is szembeköpnek mindent és mindenkit.

Péter Gyenese (Budapest, 2023-05-13)

#2998

Balatoni vagyok, felháborító az az újgazdag és\vagy hatalmi arrogancia, mely szakértelem, jóakarat, a környezet\védelem tisztelete nélkül teszi tönkre a tavat (is).

Andrea Varga (Zamárdi , 2023-05-13)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...