Veled vagyunk Dezső bá’!

Hozzászólások

#3201

Úgy gondolom igazságtalanság megfosztani egy embert a mindennapi megélhetését alig biztosító állásának a lehetőségétől azért amit ebben az ügyben cselekedett.

Borsche Sándor (Budapest, 2021-09-25)

#3205

Aláirom : Böröcz Istvánné.

Istvánné Böröcz (Pécs , 2021-09-25)

#3208

Kovács László

Kovács László (Pécs, 2021-09-25)

#3228

A pedagógusok tekintélye, és társadalmi megbecsülése igencsak szégyenletes szintre süllyedt. Dezső bácsi esete pedig mindennél jobban aláhúzza azt a sajnálatos tényt, hogy a tanárokkal szemben a diákok többletjogokkal rendelkeznek.

Benjámin Szlatnik (Pécs, 2021-09-25)

#3229

Engem is tanított.
Mindig igyekezett tudását átadni, rengeteg humorral, és jókedvvel kiegészítve.
Engem személy szerint mélységesen felháborít, hogy meghurcolják, mert amikor én voltam gyerek, a világ legtermészetesebb dolga volt, hogyha erőszakos, közösségellenes viselkedést tanusítok, akkor ha úgy van a tanárok odacsapnak, hogy térjek észhez.
Ráadásul a mi szüleink még arról is beszámoltak, hogy amikor ők voltak gyerekek, és nem tudtak viselkedni, még a kulcscsomó is odarepült.
Lehet már én is öregnek számítok, nem tudom.
Dezsőbá személyében egy karizmatikus, kiegyensúlyozott, és egyben remek embert ismertem meg.
Nem mondom, hogy nincsenek hozzá hasonló pedagógusok, de nekem ő volt az egyik kedvenc tanárom az ANK-ban!
Viszont nem felejthetjük el, hogy ő az egyik tartó gerendája az iskolának.
Emlékszem fiatal srác koromban, mennyit tett az osztályközösségekért, hogy más-más osztályokat is össztartásra ösztönözzön, hogy a kirándulások, és táborok alatt mindenki számára biztosítsa a jólétet, és minden a leheő legnagyobb rendben zajlódjon, mert ő egy ilyen ember.
Én veled vagyok Dezsőbá! IGAZSÁGOT NEKI!

Kristóf Óbert (Pécs, 2021-09-25)

#3230

Igazságtalul lépnek fel ellene

Ildikó Ugróczky (Pécs , 2021-09-25)

#3234

Felháborít az esemény

Tamás Karl (Pécs, 2021-09-25)

#3238

Konfúciusz(kínai filozófus) mondta, hogy a társadalom alapja: rend, tisztelet, fegyelem.
Kedves jogot követelő szülő, és gyermeke! Hol maradt a rend, tisztelet és a fegyelem?
Az ilyen gyerekek, akik senkit és semmit nem tisztelnek, nincs helyük az iskolai közösségben. Ha már a tanárát nem tiszteli, hogyan tisztelné az iskolatársait?
Mélységesen felháborít ez a viselkedés és igenis kiállunk a Tanár úr mellett, hiszen a rendet, tiszteletet és fegyelmet próbálta betartatni.

Lászlóné Hajabács (Pécs, 2021-09-25)

#3241

Mert igazságtalan ez az egész. A gyerekeket kell megbűntetni.

Klaudia Pedrovácz (Dortmund, 2021-09-25)

#3243

felháborít, hogy azt a pedagógust hurcolják meg, aki ki mert állni az igazságért, a rendért.

Zsuzsa Antal (Kozármisleny, 2021-09-25)

#3246

Aláírom mert a fiatalok és azok nevelő szülei fordîtva ülnek a lovon!

Tamas Zeller (Pécs, 2021-09-25)

#3253

Teljesen jogos volt Dezső bácsi fellépése, az ítélet pedig jogtalan.

Melinda Szabó (Cserkút, 2021-09-25)

#3257

Nem értek egyet a bíróság döntésével mert az iskolákban kialakuló agresszió a mi jövőnket és a gyerekeink biztonságát veszelyezteti.

Király Zsuzsanna (Kaposvar, 2021-09-25)

#3260

Azt gondolom , hogy jogtalanul ítélték el a tanár urat.

Hajnalka Simon (Beremend , 2021-09-25)

#3262

Szabó Kálmánné

Kálmánné Szabó (Pécs, 2021-09-25)

#3266

Aláirom mert támogatom Dezső Bácsit

Dzsennifer Horváth (Pécs , 2021-09-25)

#3274

Mert ismerem, tanított.

Spoljaric Mónika (Pécs, 2021-09-25)

#3278

A tanár kitüntetést érdemelne, az ügyészt és a bírót kellene felfüggeszteni az állásából véglegesen. Ők kellene a gyengék mellé álljanak, szégyen amit művelnek.

Mónika Villányi Dr (Hosszúhetény, 2021-09-25)

#3280

A bírósági döntéssel nem ertek egyet.

Viktória Regéczy (Pécs, 2021-09-25)

#3284

Gyermekem abba a suliba jár, nagyon kedves tanárúr!

Kovácsné Schmidt Andrea (Pécs , 2021-09-25)

#3288

Mert felháborító ami ebben az ügyben van. Meg kellene veregetni a tanárúr vállát. Nem meghurcolni.

Anikó Király (Pécs, 2021-09-25)

#3295

Nem értek egyet a bíróság elmarasztalásával, és igazságtalannak tartom az ítéletet.

Marianna Bodó (Nyim, 2021-09-25)

#3300

Elképesztő,hogy ez egyáltalán megtörténhetett!!!Mélységesen felháborító ítélet!

Krisztina Trencsánszky (Miskolc, 2021-09-25)

#3304

Biroi itêlettel nem êrtek eggyet!

Kârolynê Regêczy (Pêcs, 2021-09-25)

#3305

Ne azt büntessék aki azt tette amit tennie kellett. Aki úgy cselekedet ahogy mindenki elvárja tőle. Nem ő követe el a bűnt, hanem azok akik a fiatal agresszorokat felmentik a garázdaság alól. Legközelebb majd meg késelik mert mer szólni? Mert tudják, hogy nem lesz következménye a tetűknek?

Horváth Petronella Pálma (Pécs, 2021-09-25)

#3309

Pedagógusként felháborító amit megtesznek velünk, és semmi külső szakemberi / törvénykezési segítséget nem kapunk.
Kiállok a kollégák mellett! Harcoljunk és győzzön az igazság!

Boglárka Kovácsné Bene (Kecskemét , 2021-09-25)

#3313

Kevés a jó, lelkiismeretes tanár Magyarországon. Ne azért veszítsük őket és okozzunk nekik lelki károkat, mert hiba van a rendszerben.
Remélem az én gyerekemnek is ilyen tanára lesz egyszer, aki megvédi.

Fanni Rebek (Budapest, 2021-09-25)

#3316

A férjem osztályfőnöke volt. Remek ember, akiről csak jót hallottam! Megérdemli, hogy igazságosan bánjanak vele!

Ivett Szőke (Budapest, 2021-09-25)

#3317

Az ítélet nem megfelelő, az ítéletet hatálytalanítani! Tanár úrtól elnézést kérni a helytelen büntetésért! Példamutató szankciót az agresszív, tiszteletlen, neveletlen diáknak! Az ítéletről nagy nyilvánosságot adni!

József Eppel (Mágocs, 2021-09-25)

#3318

Aláirom, mert nem értek egyet a birói ítélettel, és követelem, hogy a tanár helyett a csőcseléket büntessék meg

Barbara Szabó (Szentlőrinc, 2021-09-25)

#3321

Aláírom mert, nem értek egyet a bíróság döntésével.

Roland Peti (Pécs, 2021-09-25)

#3322

Az, amit a bíróság törvénykezés jogcímen folytat ez ellen az ember ellen, az nem csak jogsértő, de hányingerkeltő IS! A bírót és az ügyészt kellene nem nyilvánosan megalázni!

Ádám Andor (Miskolc, 2021-09-25)

#3326

Kaiser Tünde

Tünde Kaiser (Budapest , 2021-09-25)

#3332

Mert pedagógushoz méltóan cselekedett, nem is tehetett mást. Mert kollégaként a távolból én sem tehetek mást, mint hogy kiállok mellette! Ez a minimum!

Ildikó Kasza (Szeged , 2021-09-25)

#3333

Felháborító hogy így megbüntessenek egy pedagógust mert próbált rendet tartani!! 😠 Felháborító az is, hogy a senkiháziak megússzák a büntetést! 😠

Miklósné Németh (Dunaújváros , 2021-09-25)

#3338

Nem bűncselekmény az, ha a tanár a gyerek testi, erkölcsi épségét védi. Hiszen ez a kötelességéhez tartozik.

Anna Buday (Sárbogárd, 2021-09-25)

#3343

Aláírom, mert felháborítónak tartom, hogy egy köztiszteletben álló tanár ezt érdemelje 30 év után. Ha most nem csinálnak valamit tényleg eljutunk addig amíg óriási baj nem történik.

Annamária Szemán (Heves, 2021-09-25)

#3344

Mert, megérdemli!

Tibor Engyel (Pécs, 2021-09-25)

#3348

Felháborító a helyzet, de az ítélet méginkább...

Örs Dr Pintér (Pécs, 2021-09-25)

#3353

Aláirom mert a Tanár úr mellet állok,neki volt igaza.Jó lenne ha a fiatalok otthon a szülőktől is kapnának fegyelmet,szigorúbb nevelést,úgy mint régen.Akkor nem lenne a Tanár úr most bajban.Remélem taníthat mert a lányom kedvenc tanára.

Tilda Goyákné Édl (Pécs, 2021-09-25)

#3356

Ez így helyes.

Hock Ferenc (Pécs, 2021-09-25)

#3358

Vérlázító az ítélet.

Ferenc Pájer (Pécs, 2021-09-25)

#3359

Aláíromm mert felháborit az az itészieljárás, döntás, hozzáállásá amit e döntéshozó tett!!

Andrea Benczenleitner (Villány, 2021-09-25)

#3361

Felháborító az eset. Mert tehetetlenek a pedagógusok, félelemben tartják őket.

Luxné Fodor Szilvia (Röszke , 2021-09-25)

#3367

Van egy olyan pont, ahol már nem lehet tétlen az ember!

Pusztai Tamás Ferenc (Szeged , 2021-09-25)

#3368

Aláírom, mert nem érzem arányosnak a büntetés mértékét az elkövetett cselekménnyel.

Ilona Hermann (Pécs , 2021-09-25)

#3375

Alá írom mert ki állok az igazság mellett!

Ferenc Hudák (Pécs , 2021-09-25)

#3376

Én is tanárként dolgozom, gyakran kerülök hasonló helyzetbe. Anyukám pedagógus volt és egy sajnálatos esemény érte nyugdíj előtt: tanórán bevágtattak szülők és felpofozták-jogtalanul-, miközben a fiam is bent ült az órán. Borzalmas élmény volt egy szuper tanárnő számára, következménye sem lett a dolognak (ha csak az nem, hogy a fiamat pszichológushoz kellett hordani és anyukámban egy világ omlott össze). Meg kell állítani ezt!!! Igen is el kell ítélni az agresszív diákokat! Fegyelemre van szükség. Tűrhetetlen, ami Dezső bával történt! Felháborító!!!

Rita Árvainé Lassu (Heves, 2021-09-25)

#3380

Mélységesen felhàborít az, ami történt.

Krisztina Polczer (Szob, 2021-09-25)

#3385

Felháborít ez az ítélet

Bernadett Kovácsné (Marcali, 2021-09-25)

#3387

Aláírom, mert 25 évvel ezelőtt tanította fiamat. Igazi pedagógus, minden évben történelemmel kapcsolatos vándor táborba vitte a diákokat!

Józsefné Ritter (Pécs, 2021-09-25)

#3389

Tanárként felháborítónak és igazságtalannak tartom.

Renáta Kovacs (Vásárosnamény, 2021-09-25)

#3393

Igazságtalan ítéletet hozott a bíróság ! Az helyett, hogy a garázdálkodó gyerekeket - és esetleges követőiket - példát statuálva igyekeznének elrettenteni a hasonló viselkedéstől, egy kötelességét teljesítő tanárt ítélnek meg igazságtalanul ! Ez felháborító ! ! ! !

Éva Markóné Tóth (Pécs, 2021-09-25)

#3394

felháborítónak tartom a döntést.

Tamás Münster (Pécs, 2021-09-25)

#3400

Czukor Barbara

Barbara Czukor (Pécsudvard , 2021-09-25)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...