Épületet a Molnár Antal Zeneiskolának

Hozzászólások

#8210

aljasságnak tartom a történteket

Mária Borlai (Budapest, 2021-02-15)

#8214

Aláírom, mert véget kell vetni ennek a dekadens folyamatnak.

Vadász Gábor (Veresegyház, 2021-02-15)

#8215

Aláírom, mert a zeneiskolásoknak jár az az épület.

Andrea Patai (Pomáz, 2021-02-15)

#8218

Egyetértek a kezdeményezéssel, nem vehető el az iskola holmi Lenin fiúk számára!

István Miklós (Nagykőrös , 2021-02-15)

#8222

40 évig tanítottam zeneiskolai tanárként, átéltem, milyen az megfelelő épület nélkül évekig telephelyekre járni. Felháborító, hogy egy speciálisan a zenetanításra kialakított épületre mások akarják rátenni a kezüket. Szégyen, hogy hozzá nem értő valakik politikai okokból felülírják a szakmai érdekeket.

Ágnes Hudiné Jovánczai (Kaposvár, 2021-02-15)

#8230

Szégyenteljesnek tartom a polgármester eljárását.

Sándor Vidra (Szolnok, 2021-02-15)

#8231

- Miből állapítjuk meg, hogy az embernek van-e lelke?
- A művészeten keresztül.
Ebből adódóan azt gondolom, hogy a zeneművészet ilyen formán megnyilvánuló kiszorítása, majdhogynem, vagy már éppen a lélekrombolás megvalósulása, megjelenése. Nemhogy támogatni nem tudom az SZFE megmozdulásait, de meggyőződésem, hogy
ez az ideológia legalább annyira káros, mint a marxizmus-leninizmus, aminek ugyancsak a materialista nézetei miatt, társadalmi lélekrombolás volt az egyik alapelve, ha nem is a művészet háttérbeszorításával, hanem a vallás elvetésével. Sajnos az SZFE már nem csak a vallástalan világnak az előfutára és képviselője, hanem azon agnoszticista nézetnek is, hogy nincs lélek és lélekre nincs szükség, hiszen a művészeti értékek gyarapodását gyalázzák és akadályozzák. Hangsúlyozom, hogy ezen féle megmozdulásokat, szerveződéseket mélységesen elvetem és kiállok azon statikus értékek mellett, melyeket nem lehet relativizálni. Üdv. Vasas Sebestyén

Sebestyén Vasas (Hajdúsámson, 2021-02-15)

#8234

Botrány amit a Nidermüller csinál! Elvette a gyerekektől a zeneiskolát!!

Irén Szabolcs (Budapest, 2021-02-15)

#8236

Aláírom, mert zeneiskolai képzésre lett felújítva!!!!

Marika Rendné (DUNAÚJVÁROS, 2021-02-15)

#8244

Zajvédelmi/akusztikus tervező vagyok, zeneszerető ember. Fuvolaművész és zenetanár lány édesapjaként minden alkalommal, amikor egy zeneiskola építészeti és akusztikai tervezéssel megújul és örömmel tölt el. Véleményem szerint egy, az előbbiekben említett tervezéssel kialakított zeneiskola CSAK - ha már annyi pénzt ráköltöttek - ZENEISKOLAKÉNT működhet tovább. Bízom benne, hogy győz a józan ész!

István Szabo (Bicske, 2021-02-15)

#8245

igy a helyes es igazsagos

Margit-Szu Volosinovszky (Halogy, 2021-02-15)

#8247

Gyalázatosnak tartom, hogy több száz, zenét tanulni vágyó gyerek helyett a kereszténygyalázó niedermüller egy maroknyi bulizós, kábítószeres fiatalnak ajándékozza a Molnár Antal zeneiskolát illető ingatlant!

István Lajos (Szeged, 2021-02-15)

#8249

Kodály és Bartók országa vagyunk, nem pedig a jöttment libernyákoké!

Béla Kovács (Győr, 2021-02-15)

#8255

Mert azt várnánk, hogy a városrész vezetésének mindennél fontosabb lenne a helyi lakosok élete, lehetőségei, kulturális igénye felkarolása. Ez a polgármester nem ezt teszi!

Éva Solymár (Budapest, 2021-02-15)

#8256

mert 600 tanuló oktatása nem kerülhet utcára!

István Bérczy (Budapest, 2021-02-15)

#8258

Aláírom, mert felháborító az önkormányzat eljárása! A polgármester semmibe veszi ennyi tanuló, tanár, szülő érdekeit. Oldja meg a problémát.

Márta Kissné Szabó (Ózd, 2021-02-15)

#8260

Aláírom mert mélységesen felháborít , hogy elvették a lehetőséget a zenét tanulni kívánó diákoktól ezt a lehetőséget !

Tibor Kovács (Budapest, 2021-02-15)

#8261

A zene a lélek nyelve.

Imre Varga (Budapest, 2021-02-15)

#8279

Aláírom,mert felháborítónak tartom,h a zeneiskolának felújított épületet elvegyék 600 gyermektől.Politikai okokból kb 60 liberális ifjúnak ??? adják oda !!

Béláné Kántor (Budapest, 2021-02-15)

#8280

Támogatom a zeneművészet mindenterű népszerűsítését és oktatását.

Viktor Jemeljanov (Piliscsaba, 2021-02-15)

#8282

Aláírom,mert a gyermekem ebben a zeneiskolában tanul. Kihelyezett zeneteremben,aminek a sorsa jövőre kérdéses. Magas színvonalú oktatás folyik a zeneiskolában,még így a nehéz körülmények ellenére is.

Anita Gudmann-Bokor (Budapest, 2021-02-15)

#8283

TŰRHETETLEN AMIT AZ ELLENZÉKI VEZETŐK MŰVELNEK, ELVESZNEK, ROMBOLNAK. ELÉG AZ ÁMOKFUTÁSUKBÓL. Elég!!!!!

Mária Burián (Budapest, 2021-02-15)

#8287

Gazemberség elvenni a gyerekektől a zeneiskolát !

Éva Thuróczy (Budapest, 2021-02-15)

#8291

Az eljárás undorító!

István Nagy (Budapest, 2021-02-15)

#8295

Aláírom mert egyetértek!

Ibolya Iványiné Boros (Budapest, 2021-02-15)

#8302

fiat iustitia, pereat mundus

jozsef kakuk (dévaványa, 2021-02-15)

#8309

csökkentsük a komcsik/libsik által okozott károkat.

Tamás Géczi (Kartal, 2021-02-15)

#8313

Inkább szakavatott zenészek szolgáltassák a muzsikát, mint a politikai kakofóniát és nyikorgó csepűrágást művelő macskazenészek. Sok sikert nekik/nekünk!

imre teglasy (Budapest, 2021-02-15)

#8323

Kati Fazekasné

Kati Fazekasné (Érd 2030, 2021-02-15)

#8325

Teljesen egyetértek a peticióval.

Imre Veréb (Csemő, 2021-02-15)

#8331

Erkölcstelennek tartom a polgármester határozatát és viselkedését

Edith Biro (Székelyudvarhely, 2021-02-15)

#8332

Zsibrita Csaba

Zsibrita Csaba (Kiskunfélegyháza, 2021-02-15)

#8339

Felháborítónak tartom a kerületi vezetés döntését.

Andor Becser (DUNAKESZI, 2021-02-15)

#8344

"Erőszakkal elvenni" valakitől(valakiktől) valamit, nagyon csúnya dolog!
Ezért nem értek egyet az eljárással.

Balla Béla (BP., 2021-02-15)

#8345

4 éve járok az iskolába és felháborító, amit velük most művel a Niedermüller.

György Smikál (Szigetszentmiklós, 2021-02-15)

#8347

Túrhetetlen, hogy egy ilyen jó hírű és nagy múltú intéznény, mely a magyar kultúrális élet utánpótlásának a kinevekésén munkálkodik, ilyen méltetlan helyzetbe kerüljön!

Pétee Illés (Budapest, 2021-02-15)

#8348

Mert felfordul a gyomrom a balosoktól.

József Mánya (Budapest, 2021-02-15)

#8349

Aláírom,mert undorodom a gazemberségtől.
Ez egy gyáva, liberálnáci lépés volt a zenét szerető,tanulni akaró fiatalokkal szemben.

Lehel Both (Dorog, 2021-02-15)

#8355

Aláírom,mert nyugdíjas pedagógusként nagyon fontosnak tartom a fiatalok zenei nevelését. Az én időmben elképzelhetetlen volt,hogy ált.vagy közép isk.-ban ne legyen karének! Ma?!Legalább a kiemelkedő képességű és zenét szerető gyerekeknek legyen helyük a zene tanulásához!

Sándorné Szabó (Budapest, 2021-02-15)

#8357

Magam is zenész vagyok, a zenei oktatás infrastruktúráját fontosabbanak tartom, mint egy politikai célú egyesület támogatását.

Levente Székely (Budapest, 2021-02-15)

#8364

Aláírom, mert jogosnak tartom, hogy egy 600 fős zeneiskolának saját épülete legyen.

Lajos Szőcs (Budapest, 2021-02-15)

#8366

Felháborító, amit Nidermuller csinált!!'

Szabo Ferenc (Budakalasz, 2021-02-15)

#8369

Felháborít, hogy nem azok a kis diákok kapták meg akiknek valóban készült az épület.

Ildikó Novák (Budapest , 2021-02-15)

#8370

Igazságot kell szolgáltatni a Zeneiskolának, mélyen felháborít ez a fajta cinizmus, törvénysértés, amit a polgármester művel.

Judit Donkóné Simon (Érd, 2021-02-15)

#8372

A baloldali moslék banda már nem csak pénzt lop, hanem már a gyerekek intézményeit is ellopja, ez megengedhetetlen.

István Pacsi (Budapest, 2021-02-15)

#8382

Aláírom, mert meggyőződésem szerint zeneiskolának épült és annak való!

Gyula Pályi (Budapest, 2021-02-15)

#8383

Szeretném, ha a gyermekek méltó körülmények között tanulhatnának, a számukra felújított és az ő igényeik szerint kialakított épületben.

Adrienn Vég (Budapest, 2021-02-15)

#8384

Viselkedjen a kerület tisztességes módon, nem különben a polgármestere

László Győry (Balatonboglár, 2021-02-15)

#8391

Tatai Imre

Imre Tatai (Gànt, 2021-02-15)

#8400

Aláírom mert nagyon fontosnak tartom.

Krisztina Makk (Szőlősgyörök, 2021-02-15)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...