Nyelvvizsga mentesség az idén végző egyetemistáknak. (2021)

Hozzászólások

#4606

Mivel a covid miatt eltolták a nyelvvizsgámat,így esélyem sincs a beadás hatrideéig megszerezni.

Széles Barbara (Ecseg, 2021-03-23)

#4609

Mert jelenlegi körülmények között sem online, sem hagyományos módon nem lehet nyelvvizsgázni. Sokkal veszélyesebb a helyzet, mintsem 2020.tavaszán, illetve az online vizsgára azok a technikai feltételek amiket kérnek, sok ember számára megoldhatatlan!

Eszter Szabó (Debrecen, 2021-03-23)

#4613

Mert ha ebben a pandémiàs helyzetben múlt évben megadtàk a nyelvizsga nélkül a diplomàt akkor most is megàllnà ez a helyét!!!

Szeréminé Sàndor Edina (Jàszberény, 2021-03-23)

#4618

Az idén végeztem levelező szakon és ebben a járványhelyzetben nekünk is jár ugyanúgy a mentesség mint a tavaly végzetteknek.

Madarász-Szabados Edina (Dabas, 2021-03-23)

#4621

Tavalyhoz képest semmi sem változott a járvánnyal kapcsolatban sőt..Ezèrt ennek a mentessègnek is èlnie kellene mèg.

István Kis (Maroslele, 2021-03-23)

#4632

Aláírom, mert 40 évesen szerzem meg a második diplomám, sajnos nem volt pénzem nyelvtanárhoz járni, most a finishben lett volna lehetőségem, de ez elúszott, és amúgy sem tanulok könnyen nyelvet. A munkámhoz pedig muszáj megszereznem a diplomát

Erika Biró - Kuti (Budapest, 2021-03-23)

#4633

Nincsenek adott körülmények a nyelvvizsga teljesítéséhez.

Judit Dóra Balogh (Kiskunhalas, 2021-03-23)

#4639

Aláírom, mert a lányom idén kellene vizsgát tegyen, de nincs tanfolyam.

Enikő Jakab (Dunakeszi, 2021-03-23)

#4646

Aláírom mert, a szaknyelvi nyelvvizsga központ (PROFEX) a tavaszi időpontokat elhalasztja egy éven belül már másodszor. Aki tavasszal ment volna annak semmilyen lehetősége nincs így nyelvvizsgázni. Személy szerint régóta készülök már a tavaszi nyelvvizsgára

Bettina Kovács (Magyarbóly , 2021-03-23)

#4652

Molnár Zoltán

Zoltán Molnár (Kiskunmajsa , 2021-03-23)

#4669

Aláírom, mert az a véleményem, hogy amíg fennáll a vészhelyzet, addig biztosítani kellene a nyelvvizsga mentességet. Főleg, miután most sokkal rosszabb a helyzet, mint tavaly tavasszal volt.

Maróti Mónika (Érd, 2021-03-23)

#4670

Mert egyetértek a petícióval, és igazságosnak tartom a kérést. 2021 eddig sokkal rémesebb, mint az elmúlt esztendő.

Mária Terézia Kiss (Budapest, 2021-03-23)

#4674

Családomban érintett a testvérem

Jánosné Jámbor (Újfehértó, 2021-03-23)

#4691

Így korrekt!

Anita Kecskeméti (Budapest, 2021-03-23)

#4702

Azért írtam alá, mert nagyon ellenzem a kötelező nyelvvizsgát.. Illetve aki élvégzi a szakját ne a nyelvvizsgán csússzon már el a diplomája,mert attól, hogy valkinek nem sikerül a nyelvvizsga lehet egy jó szakember.

Ildikó Király (Heves , 2021-03-23)

#4707

Idén államvizsgázok.

Lívia Pásztor (Rózsaszentmárton, 2021-03-23)

#4711

Úgy gondolom az új rendszer szerinti gondolkodás nem megfelelő, valamint ha a tavalyi hasonlóan borzasztó időszakban nem volt szükség a felsőoktatásban tanuló diákok részéről a nyelvvizsga bizonyítvány, az idei évfolyam miért volna kivétel.

Zsófia Brettner (Eger , 2021-03-23)

#4718

Aláírom, mert érintett vagyok. 2021. júniusban államvizsgázok.

Tünde Csuhajné Szabó (Jászberény, 2021-03-24)

#4723

2020 novemberében végeztem

Szép Andrea (Domony, 2021-03-24)

#4733

Nehéz ebben a pandémias időben nyelvtanár hoz járni.

Gábor Szarka (Monor, 2021-03-24)

#4742

Idei évben diplomázok.

Ramon Lorencz (Pécs, 2021-03-24)

#4744

Egyetértek

Maja Ménes (Tapolca, 2021-03-24)

#4751

Aláírom, mert a járvanyügyi helyzet nem változott, és igazságtalannak érzem, hogy azon volt diákok, akik több éve, a koronavírus járvány előtt nem tették le a nyelvvizsgát, hozzájuthattak diplomájukhoz. A jelenleg államvizsgázó hallgatóknak sokkal nehezebb a jelenlegi helyzet, viszont mégsem kapunk kedvezményt!!!

Réka Anna Szabó (Várpalota, 2021-03-24)

#4757

Egyetértek a rendelet hosszabbításával.

Aida Sütan (Polgárdi , 2021-03-24)

#4761

Mert igazságtalannak tartom, ha a helyzet ellenére is meg vannak különböztetve a 2021-ben végzett hallgatók, pedig ugyanaz a helyzet, mint tavaly.

Alicia Szeghy (Szigetvár, 2021-03-24)

#4768

Aláírom, mert a járványügyi helyzet súlyosabb, mint egy éve volt és akkor se csak a frissen végzett a járvány helyzetben tanulók kapták meg a diplomájukat nyelvizsga hiányában. És úgy gondolom, hogy ha azok megkaphatták a mentességet, akik több éve a járvány előtt nem szereztek nyelvvizsgát, akkor az az igazságos, ha a jelenlegi sokkal súlyosabb helyzetben államvizsgázó hallgatók is részesülnek a mentességben!

Laura Vörös-Balog (Kiskunmajsa, 2021-03-24)

#4771

Nyelvtanárként jogosnak tartom a kezdeményezést.

Lilla Loboda (Szekszárd, 2021-03-24)

#4775

Aláírom, mert az idei évben még jogosabbnak tartom.

Dóra Marosvári (Barcs, 2021-03-24)

#4782

Egyetértek a kezdeményezéssel. A vírushelyzet durvább mint tavaly ilyenkor volt. Nekünk sincs könnyebb helyzetünk, sőt!!!

Renáta Tasi-Simon (Tiszagyenda , 2021-03-24)

#4784

Rácz Jánosné

Rácz Jánosné (Karcag, 2021-03-24)

#4785

Mert ha egyszer kaptak mentességet, akkor a mostani helyzetben is kijár mindenkinek!

Soma Tréba (Eger, 2021-03-24)

#4789

Egyetértek.

Oláh Liliána (Lajosmizse, 2021-03-24)

#4791

Egyetértek azzal, hogy ebben az időszakban nehéz azoknak nyelvet tanulni, akik ebben a nehéz időszakban diplomáznak, különösen azoknak, akiknek nehézséget okoz a nyelvtanulás, illetve éppen egy számára teljesen új nyelvvel kell megbirkóznia. Különös tekintettel arra, hogy az online oktatás is teljesen új és szokatlan mindenki számára.

Melani Kemenczei (Szolnok, 2021-03-24)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...