Kérem folytassák az InuYasha leadását, mely évek óta szünetel!


Vendég

#126

2012-02-18 15:24

Agyák le az ynúlyását mert nagyon jó.
Eszter
A petíció szerzője

#127

2012-02-18 20:49

Oké Lina19, örülök hogy jó ötletnek tartod és annak is, hogy az általam említett részek is tetszenek. :-) Akkor ahogy látom, előbb-utóbb idővel mindenképp csinálsz egy Inus területet az oldaladon. Na persze nem baj, csak mondtam. Hát ja, jól sejted, egy fordítás valóban nem kis dolog. Én azért nem nevezném konkrétan munkának, hanem inkább (mellék)hobbinak, hisz szívesen csinálom szabadidőmben ingyen. A globális(abb) megosztásán kis(ebb) adagokban (azért kis adagokban, mert kevesebb, nagyobb csomagokban több mint 200 MB, mely kissé nagy) még gondolkozom! Én még mindig nem tudom, hogy csinálok-e majd Inus weboldalt, vagy sem, még meglátom! Ha csinálok is, ott tuti megosztom az említett újrafordított mangát! :-) Ha megosztom, akkor sok kicsi sokra megy módszerrel fogom (1 csomag úgy kb. 100-150 MB körül lesz nagyjából), főleg a fájlméretek miatt és a feltöltések miatt is. De arra még jócskán várni kell, mire minden készen lesz. Addig biztos nem készítek Inus weboldalt, míg a manga újrafordításának legalább a fele nincs készen. Nem tudom, lenne-e igény az oldalamra, ezt nem lehet előre tudni, meg aztán reklámozni is lehet hasonló oldalakon.

Mint tudod, azóta felvettük egymást MSN-re, beszéltünk is már ott. :-) Tehát a dumcsizást inkább ott folytassuk, ne itt, mert ez már egy icipicit off-olás (egy adott témától bizonyos mértékű eltérés, csak azért írtam le, mert nem biztos, hogy tudod, nem tudhatja mindenki), ami nem célom nekem se, remélem neked se nagyon! Az említett Flash-es weboldalamat pedig inkább majd MSN-en linkelem. Ha elolvastad mindezt a válaszomat is, akkor majd kérlek MSN-en válaszolj minderre és ott folytassuk! Köszi. Részemről veled lezártnak tekintem ezt, leírtam miért!


Vendég

#128

2012-03-04 21:03

Nagy rajongó vagyok és én is rettenetesen várom a szinkronizált InuYasha részeket! Nagyon boldog lennék és valószínűleg sokan mások is, ha meglenne az összes rész magyar szinkronnal. Köszönetem előre is!
Uzumaki069

#129

2012-03-14 16:02

Nagyon szeretném én is látni Magyarul a további részeket :-)
Tényleg átadhatnák az Animaxnek ha már úgyse adják le...
Akárhogy is INUYASHA FOLYTATÁST!!!! :(
Uzumaki069

#130

2012-03-14 22:17

Kiraktam a port.hu InuYasha fórumába a petíciót! :-) Remélem sokan aláírják majd.
Eszter
A petíció szerzője

#131

2012-03-15 15:21

Köszi Uzumaki069. Utánakerestem és láttam, hogy valóban hirdetted ott. :-) Bár én azt hittem, hogy egy tág(abb), publikus(abb) fórumról van szó, ahová többen is írtak korábban is, meg mostanában is. Erre azt látom, hogy ez nem is igazán fórum, hanem a sorozathoz tartozó kis hozzászólási lehetőség. Szóval ez nem kifejezetten fórum, nem nagyon híres, nem hinném, hogy sokan nézik és olvassák, ahogy nem is nagyon írtak, írnak oda. Tehát pont ott nem volt sok értelme hirdetni, de azért köszi.
Egy vendég

#132 Egy vendég

2012-03-16 12:25

Szia! Már írtam ide egyszer, csak azt szeretném megkérdezni hogy mi az email címed eszter? :) Csak mert szeretnék veled beszélgetni! :)
Eszter
A petíció szerzője

#133

2012-03-16 18:15

Ne haragudj vendég, de nem tudom ki vagy és még legalább egy nicknevet se adtál meg itt. Ez már nekem kicsit mínusz pont egy beszélgetéshez. Ezen kívül nem tudom miről és miért akarsz velem beszélgetni. Ráadásul nem mindig érek rá, főleg a feljebb, korábban említett Inu manga újrafordítása miatt. Ha visszaolvasol itt a vitalap aloldalain, tudni fogod az okait. Ez itt nem partner felszedő és ismerkedő hely, pláne nem e-mail címmel! Nem fogok publikusan csak úgy e-mail címet megadni, hisz nem tartozik publikusan mindenkire! Mindezért ne haragudj és próbáld megérteni! Köszi. Ha majd többet elárulsz, hogy mik a szándékaid és ha tudsz egy privát módot ahhoz, hogy csakis privátban megadjam neked az egyik e-mail címemet, akkor talán úgy megadom!
Kagome

#134 Kheh...

2012-03-26 20:49

Na szép napot/reggelt/estét stb.. kinek mi fekszik, na tehát drága eggyes emberke... aki olyan kedves és úgy tudom hogy ő itt a peticíó író csak közlöm hogy a chatből és a vendégkönyvből töröltem a hozzá szólásodat még mindig nem érdekel engem a kicsinyes nyavajgás törödjetek bele hogy nem lesz magyarszinkrona annak a k*rva animének a másik nagy kérésem legyél szíve többet ne írni az oldalmra természetesen a hírdetésnél meghagytam a kis linkedet... Bye: Kagome (Naru-sanin8-ról) ha nem lenne világos
Eszter
A petíció szerzője

#135

2012-03-27 10:30

Senki nem nyavalyog, avagy nyavalygott se kicsinyesen, se pedig másképp! Te vagy undorító csak mert neked nem éppen a kedvenced a magyar szinkron, illetve a jelek szerint utálod, nem értem miért,...! Azért kíváncsi volnék, hogy hány részt láttál magyarul, hogy ilyen ellenségesen ítélkezel, nyilatkozol a magyar szinkronról! Nem minden szinkron rossz! Inkább te nyavalyogsz egy pici nem tetsző reklám miatt, nem én és nem más,...! Ez nem is off-olós reklám, hisz jelentősen az Inu témához tartozik, legalább a többiek számíthatnának! A többiek kedvéért van a reklám, nem miattad elsősorban! Elég szomorú és gonosz dolog, hogy a többieket letojod, nem hagyod önző módon, hogy lássák és esetleg aláírják magadból kiindulva,...! Ha téged nem érdekel, legalább a többséget ne tojd le, ne akadályozd a lehetőséget! Tudod, a többséget általában érdekli, tapasztalatból tudom! Ráadásul volt képed a vendégkönyvedből kitörölni a hozzászólásomat, csak mert hasonlót írtam oda neked,...! Ez bunkóság és gyávaság részedről, már bocsi! Biztos félnél, ha valaki igazat adna nekem is,... Kissé gyáva, sunyi megoldás és önző dolog részedről! Ne nézd le azokat, akik szeretik és várják a magyar szinkronnal való folytatást! Tudok olyanokról is, akik szeretik a japán szinkront, még sincs bajuk a magyar, vagy akár esetleg az angol szinkronnal! A 167. részig (6. évad végéig) le van szinkronizálva magyarra évek óta, csak nem adják le sehol se az RTL Klub miatt! Csupán a 7. évadot (Final Act-ot) kéne majd frissen szinkronizálniuk! Van rá remény, még ha nem is sok, idővel kiderül, ne kívánd másoknak is a te utálatodat! Na de ez téged úgyse nagyon érdekel,... Akkor sem tűröm, nem hagyom, hogy ilyen lenézően és rondán beszélj velem, mikor nem ártottam neked semmit se! Nem emlékeztem, hogy jártam már anno az oldaladon! Ha tudom, hogy te vagy az ott, akkor óvatosabb lettem volna. Ha csak így tudsz ide írni, többé ne írj ide, mert az ilyen részben off-olás és undorító stílusnak itt semmi helye! Vitát és veszekedést meg pláne nem akarok sehol se (remélem te se)! Köszi.

Kagome

#136 Pff..

2012-03-29 20:41

Oh... tudod.. van nálam panaszkönyv ott lehet tolni neked az ilyen rizsákat nem pedig a vendégkönyvembe, de ... nem is írok ide észre se veszed magad hogy ebból nem lesz semmi ja hozzá teszem egész életembe japánul néztem az InuYashát illetve ha a RTL-en néztem annó akkor magyarul...
Eszter
A petíció szerzője

#137

2012-03-29 23:12

Ez nem kifejezetten csakis panasz volt és ott alig olvassa el bárki,...! De észre veszem magam, te nem veszed igazán észre magad, hogy milyen lenéző, bunkó és bántó tudsz lenni a stílusoddal! Nem rizsa mindez, hanem igaz és akkor is van egy kis remény, még ha te nem is hiszed, vagy ha nem is nagyon akarod! Eléggé fura és szégyen (egy "normális" rajongó rugalmasabb és nem lenéző, bunkó stílusú), hogy az egyik főszereplő nevét viseled, ráadásul még egy Inu rajongói oldalad is van és letojod a többséget undorító stílusban, vagy bárkit, aki nem pont a te lenéző véleményeddel ért egyet,...! Nem értem, hogy pusztán egy magyar szinkron és petíció miatt miért kell ennyire gonoszul, lenézően, gúnyolódva viselkedned velem, vagy bárkivel, aki szereti a magyar szinkront is és esetleg azokkal is, akik ezt meg is mondják neked!? Tudod, szépen és kulturáltan is meg lehetne mondani, hogy te japánul szereted jobban és emellett nem kéne letojni másokat, akik magyarul (is) szeretik az egészet! Van egy korábbi Inu rajongó ismerősöm több hete, ő is figyelemmel kíséri (egyenlőre csak olvassa) itt a hozzászólásokat néha-néha, neki is elege van az undorító stílusodból és valószínűleg a többség se díjazná! Talán majd ír ide, de nem biztos. Plusz kértem, hogyha csak így tudsz írni ide, akkor ne írj többé! Hát ennyit ér a kérésem, még ezt is letojod,...! Szóval fejezd ezt be, ha csak így tudsz írni, többé ne írj ide és remélem, hogy nem szándékod a direkt bosszantás! Köszi.

Kagome

#138 Meooo~

2012-03-31 11:21

Én csak szóltam hogy jó lenne ha nem hírdetnél tovább az oldalamon.. bár most úgyis szünetel az oldalam mert van elég gondom,de rendben nem is írok ide tovább,de akkor te se az oldalmara :) bye: Kagome
Eszter
A petíció szerzője

#139

2012-04-03 09:54

Oké, örülök hogy te is lezártad, de akkor ne is folytassuk többé, ha lehet sehol se! Bár az továbbra sem helyes, hogy aki nem ért veled egyet, azt letojod, pláne ronda stílusban,...! Szóval jó lenne, ha befogadóbb lennél és változnál, pláne ha valóban rajongója vagy elfoglaltságtól és nyelvtől függetlenül! Ennyi, én is lezártam részemről!
Crazza

#140 háppprrrrr

2012-04-10 08:56

Hát szép vita mit mondjak , de Kagome és te is Eszter lehettek egy kicsit elnézőbbek. Ezzel nem azt akarom mondani , hogy legyetek öröi barik csak mint mondtad Eszter ez egy kulturált "hely". Tényleg nem kéne ezt akkor ha már igen valahol nmáshol :-)
Eszter
A petíció szerzője

#141

2012-04-10 09:12

Mondjuk már lett zárva az ügy egy ideje és barátok úgyse leszünk! Ennyit erről, remélem más nem akarja ezt folytatni! Részemről lezárva, elég lesz! Köszi.


Vendég

#142 Egy vendég

2012-04-14 11:52

Szépen gyűlnek az aláírások! Csak hírdetni kéne többször. :S
Eszter
A petíció szerzője

#143

2012-04-14 22:50

Ja, de ha gondolod és ha bánt a kevés reklámozás, reklámozd te is! Én néha reklámoztam korábban több helyen, de mostanában nem. Majd még néha fogom pár helyen, ha tudom.

Egy vendég

#144

2012-04-15 15:02

Rendben, meg teszek mindent amit tőlem telik! Egyébként én minden héten szoktam reklámozni ezt a petíciót, neked is így kéne, hiszen te vagy az aki létrehozta! :)
Eszter
A petíció szerzője

#145

2012-04-15 22:29

Köszi a reklámozást, ha gondolod, linkelheted hogy hol reklámoztad, bár nekem mindegy. Azért, mert én hoztam létre a petíciót, nem feltétlenül jelenti azt, hogy akkor mindig nekem kéne sűrűbben reklámozni! Egyrészt lehetek elfoglaltabb is, másrészt meg hogyha sűrűn reklámozom, a végén nem nagyon marad olyan hely, ahol reklámozhatnám az utóbbi időben. Akit valóban érdekel és több az ideje rá, az igazán reklámozhatja! Mint mondtam, én is néha reklámoztam, korábban picivel sűrűbben csináltam, mostanában ritkábban. Egyrészt nem mindig érek rá, másrészt leköt más is (nagyrészt a mangájának újrafordítása egy ideje jó ideig még, ennek okait itt korábban felvázoltam, ha jól emlékszem, akit érdekel, az visszaolvashatja itt a vitalapon). Majd megint néha reklámozom, na meg másnak is legyen lehetősége rajtam kívül. Ugyanis volt már olyan, hogy ahol reklámoztam, ott előttem néhány nappal más is reklámozta, amit utólag vettem észre. Na de mindebből ne legyen se vita, se túlságosan elnyúló dumcsizás!

Rebeka
Vendég

#146

2012-04-18 13:06

En is nagyon varom az InuYasha reszeit mer anime verengzo vagyok imadom az animeket nezni,es imadom rajzolni,persze legtobbszor,mindig magamtolrajzolom le oket.

Ezt a peticiot nem csak miattatok hanem magamert is alairtam es reklamozni fogom de mas modon.

Eszter
A petíció szerzője

#147

2012-04-20 08:52

Hogy érted ezt, milyen más módon reklámozod? Ha már elkezdted mondani, szeretném tudni! Köszi.

Ezt a hozzászólást a petíció szerzője eltávolította (Részletek)

2012-05-05 20:59



Vendég

#149 Re:

2012-05-13 15:16

#1: Eszter -

én azt utálom hogy a legtöbb animét félig (se) szinkronizálják e aztán ülnek mint akik jól végezték dolgukat :"(

Eszter
A petíció szerzője

#150

2012-05-14 11:00

Hmm, hát ezt nem tudom, hogy mennyire igaz, nem igazán van ebben tapasztalatom, mivel úgy általában nem vagyok anime rajongó. Az más kérdés, hogy 1-1 animét kedvelek (főleg régebbiek közül) és a legmegkedveltebb animém (és mangám) lett tavaly év vége óta az InuYasha. Ennek több, mint a fele le van szinkronizálva magyarra, pont erről szól főleg ez a petíció, hogy ennek leadását folytassák, vagy adják ki DVD-ken. Nem tudom, mennyire olvastad el a petíció leírását, ugyanis alap dolog (kéne, hogy legyen), hogy mielőtt valaki aláír valamit, olvassa el figyelmesen, hogy miről szól, pláne ha érdekli is valamennyire! Ugyanis a 167. részig, ami a 6. évad vége, addig megvan magyarul évek óta, csak hát a 113. részig adták csak le anno bizonyos okok miatt és sajnos azóta se akarják folytatni,... A 7. évad a záróévad, tehát az utolsó (Final Act) címen még nincs leszinkronizálva magyarra, nem tudni lesz-e valamikor, ha lesz. Állítólag tervbe van véve, de nem biztos, hogy lesz és azt se tudni, ha igen, akkor mikor. Sajnos ez van. Szóval az InuYasha esetében le van szinkronizálva több, mint a fele, a nagy része, csak a 7. évadja még nem.