Kérem folytassák az InuYasha leadását, mely évek óta szünetel!
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Miért kéne az elejétől újra leadni? Csak mert több éve nem adják, nem folytatták? Ez még nem ok arra, tudod a neten is meg lehet nézni, le lehet tölteni a korábbi magyarul leadott részeket is! Aki ismeri és/vagy aki akarja (mert mondjuk még egyáltalán nem látta az egészet, vagy csak néhány részét, vagy mert újra megnézné), az nézheti online-ban a neten, avagy le is töltheti! Ha elölről leadnák, a végén még sajnos az is lehetséges, hogy megint csak addig adnák le újra, ameddig anno, mert mégse mernék tovább adni, vagy megint közbejönne valami, annak meg semmi értelme, hogy megint kb. addig adnák le, így akkor félig-meddig hiába lett volna az egész,...! Tehát kockázatos(abb), ha elölről leadják, nem alaptalan az aggodalmam, bocsi! Ezen kívül még az lenne egy nagy hátulütője annak, hogy elölről adják le, hogy akik (főleg akik régóta) várják már a folytatást, azoknak végig kéne várinuk erőltetett türelemmel, míg az újra leadás eljut a 113. részig, majd izgulhatnak (velem együtt) tényleg folytatják-e ezek után, vagy sem! Sokkal jobb és ésszerűbb rögtön a 114. résztől folytatni a leadást, mert a 113. részig adták le anno magyarul! A 167. részig (6. évad utolsó része) a szinkron azóta is rég kész van, elégszer leírtam már (vissza lehet olvasni), szóval addig simán folytathatnák a leadást a szabályok betartásával! Na meg a Final Act-ot (7. évadot, mely egyben a záróévad) le lehetne végre magyarra szinkronizálni, sajnos még ez is kétséges, de ezt is elégszer írtam le, vissza lehet olvasni! Szóval ez egy picit külön dolog, ha lesz bármelyik is, nem tudni, hogy előbb a 114. résztől a 167. részig adják-e tovább, vagy előbb a Final Act-ot frissen szinkronizálva. Szóval sajnos még minden kérdéses, ez van,...
Jobb lenne előbb kicsit többet gondolkodni több szempontból is, mielőtt még ilyet, vagy hasonlót írsz (ez persze bárkire vonatkozik, aki ide akar írni, nem csak rád)! Szóval kérem tessék nem meggondolatlanul írni, hanem jobban átgondolva! Félreértés ne essék, ez nem szidás, meg leszólás, csupán komolyan kérek erre jogosan mindenkit!
Márk
Márk
Hát lehet, de ez nem sok előny, mert akik régebb óta is ismerik, nagyon várnák hamar a folytatást ott, ahol abbahagyták anno, leírtam mindent, rájuk is gondolni kell! Ezen kívül feljebb leírtam a kockázatát is az elejétől való újra leadásnak! Ráadásul nem biztos, hogy a mai fiatalok nagyobb részét lekötné, míg a régebbi, avagy a nem olyan régi újabb kedvelői inkább néznék tovább hűen, ami biztosabb! Ezekbe is célszerű belegondolni! Az Animax alkalmasabb lenne rá, mert annak kevesebb gondja lenne az ilyenből, vagy egyáltalán nem lenne gondja. Persze azért az RTL Klubon is oké, ha jobban betartják a szabályokat, nem úgy, mint anno. A 8-12 éveseknek még pont hogy nem igazán való az Inu (több szempontból is, de nem fogom itt ragozni, aki eléggé ismeri, az tudja jól), inkább 14 éves kortól ajánlott. Részben emiatt a reggeli, illetve inkább délelőtti adással, meg a 12-es karikával volt anno az egyik gond, részben ezért hagyták abba a folytatást, de más okok is voltak! Ráadásul az egyik másik ok ezzel a délelőtti adással függ(ött) össze részben. Úgy látom, ez(eke)t nem igazán tudod, vagy nem igazán érdekel. Ezért kéne, kellett volna az RTL Klubnak este 9 után valamikor adnia 16-os karikával, mert úgy nem lehet(ett) (volna) gond, úgy tovább adhatta volna. Az Animaxnak meg azért nem lehet később se gond ebből, mert az este 8, vagy 9 után megy. Ám sajnos az RTL Klub még mindig nem akarja átadni sem a jogot, sem a forrást az Animaxnak a kész 167. részig,... Nem igaz, hogy majdnem a végére ugranának, ha ott folytatnák, ahol anno abbahagyták! Nem tudom, neked miért és mióta a vége körül a 114. résztől (összesen 193 darab részből áll),...!? Ez az 5. évad körül van, valamivel túl az egész sorozat felénél, mert 7 darab évadból áll, de azért még messze nem a vége! Nagyjából 2 és fél évadnyi van hátra, akkor lenne mondjuk a végénél, hogyha csakis 1 évadnyi lenne hátra. Az már más kérdés, hogy előbb, vagy csak a 7. évadot adják, mert az egy külön későbbi még nem szinkronizált dolog (amit persze adás előtt valamivel tuti leszinkronizálnának magyarra), vagy a 114. résztől a 167. részig, melyek már rég le vannak szinkronizálva a régi adagban, csak bizonyos okok miatt nem folytatták. Szóval kérlek, próbáld meg elfogadni és megérteni ezeket a valós, logikus érveket, plusz gondold át jobban! Köszi.
NEm tudsz valami fejleményt mikór adják végre le?
Itt infók vannak a folytatással kapcsolatban, bár jó ideje bizonytalanabb lett. Itt van, nézd meg:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Animax:_K%C3%B6z%C3%A9p-Eur%C3%B3pa
Ezt korábban is belinkeltem itt a 2. vagy 3. aloldalon. A linken belül lejjebb egy színes táblázatban ez található. Egy jó ideje bizonytalan még minden, sajnos ez van. Pedig hidd el, én is várom és még mások is biztosan, pláne az aláírók közül. Ezen kívül időnként a port.hu-n is nézheted a tévéműsorban is, hogy adják-e. Plusz esetleg még az Animax hivatalos weboldalán, ha tervük van erről, akkor talán kiírják. De egyenlőre tudtommal sajnos sehol semmi.
Jaj, miért lenne baj? Már ne haragudj, de ez kissé buta, furcsa hozzáállás és kérdés, plusz feltételezés,...! Persze, hogy nem baj, ez logikus! Ha valahol valamit hirdetnek (főleg hogyha petíciót), akkor az mindig jó! Ennek inkább örülök, a legtöbben is örülnének! Remélem, most már érted és nem feltételezel ilyen-olyan fura dolgokat!
Én voltam, vagyok a petíció elindítója és köszi. :-) Ha visszaolvasol és ha a nevem alatti kis rangszöveget is elolvasod, akkor tudhatod. Semmi baj, hogy nem vetted észre, csak gondoltam elmondom a bizti kedvéért.
Na igen, mint tudjuk jó lenne már jó ideje a magyar folytatás. Igaz, itt is érvényes az a mondás, hogy "Jobb később, mint soha.". Bár a később rég letelt jó pár éven át, úgy néz ki, hogy még később lesz, már hogyha lesz. Remélem a sohát nem érjük meg! Tudtommal anno a 113. részig adták le magyarul, de lehet, hogy tévedek és addig adták ki DVD-ken, mármint a 113. részig, de a 104. részig tuti a tévében adták le anno. Mástól is hallottam már ilyesmit, nem csak tőled, persze nem baj, csak mondtam. Én is láttam a Final Act végéig (nem is egyszer, hanem többször láttam már az egész sorozatot az 1. évadtól a 7. évadig) az egészet angolul. Igaz, először csak felirattal láttam a Final Act-ot, majd kicsit nehezebben, de angolul is sikerült megszereznem. :-) Bár az angol változata rosszabb minőségű (főleg hangban), de egyben tűrhető is. Én nem vagyok minőségkényes, mint egyesek, már bocsi.
Plusz hogyha valóban nagy InuYasha rajongó vagy te is, akár te is reklámozhatnád néha itt-ott ezt a petíciót, ha nem gond! Ha megteszed, előre is köszi. :-) Persze én szoktam néha. Úgy gondolom a kedvelők és a rajongók részéről ez nem gond, pláne ha van idejük és kedvük is hozzá.
Hmm, hát nem tudom Crazza. Biztos van oka, miért törölték, bár én ezt nem kísértem figyelemmel. Ha netán mostanában készül(t) magyar szinkron a Final Act-hoz, akkor annak már legalább 2 jele kell, hogy legyen: 1. az Animax, vagy valamely magyar tévécsatorna (amelyiken majd lesz, ha lesz) hivatalos weboldalán kell róla egy valós, hivatalos hír, 2. a Wikipédia táblázatába is kiírták volna akkor. Egyenlőre tudtommal még nincs semmi konkrét az ügyben, vagy ha van, akkor még jól el van titkolva az ügy, vagy nem tudom. Megnéztem nemrég a Wikipédián és semmi. Még az Animaxhoz tartozik, de lehet, hogy más csatorna veszi át, nem tudom. Én mikor először láttam a Final Act-ot, akkor magyar felirattal láttam, ám később angol szinkronnal is megtaláltam 1-2 helyen. Igaz, az angolnak kicsit rosszabb a hang és képminősége, főleg a hang, de engem nem zavar, nem vagyok minőségkényes. Szóval angolul többször láttam, de persze nyilván szeretném magyar szinkronnal is látni majd, akár leadják előtte, vagy utána a 113. résztől a 6. évad végéig (167. részig) a rég leszinkronizált maradék adagot, akár nem. Mint tudod, a Final Act szinkronos leadására nagyobb az esély. Meglátjuk mi lesz, ha egyáltalán lesz valami ez ügyben a közeljövőben.
Gondolom ezalatt a Facebook-ot érted, hogy "facen". Senki nem mondta, hogy a Facebook-on lennének részek, nem értem, kitől és hogyan hallottál,vagy olvastál ilyet!? Ráadásul a Facebook nem videómegosztó oldal, így ott nem is lehet látni. Ennyi logikus gondolkodás úgy látszik, ne szorul(t) egyesekbe, már elnézést,...
Én is így tudom Crazza. Akkor a Youtube-ról törölhették, az Indavideóról tudtommal (még) nem, remélem nem is fogják, azért 1 helyen megmaradhatna. Főleg addig, míg valóban le nem adják idővel szinkronosan a Final Act-ot.
Azóta egy jó Inus ismerősömtől, aki kicsit jobban tájékozott (nagy anime rajongó és úgy néz ki, con-okra is jár olykor), van néhány biztosabb hírem, eléggé vegyes. Idézem a leveléből, amiket írt nekem:
"Hát nincs semmi infó eddig a Final act folytatásról, de nincs kizárva hogy szinkronizálják, az animax tavaly bejelentette az egyik Con-on tavaly az Animax -töl 2 emberke mesélte el a dolgokat a felállásról, hogy a Final act-ot leszinkronizálják, de addig nem akarják leadni, még az előző sima szériát nem fejezték be, vagy nem vették meg a jogokat még a harc folyik ezért most is! de ha nem tudják 2 éven belül megoldani akkor a Final act-ot levetítik! Ha törlik a megosztó oldalról a videókat, akkor azt jelenti hogy Készítik a Final act szinkronját! Ez elég ok arra hogy elkészítik a dolgokat!"
Számomra mindez amit írt, elég meggyőző már, nem hinném, hogy az illető hazudik, több mint fél éve jóban vagyok vele. Szóval vegyesek a hírek és bizakodom abban, hogy mégse annyira húzódik el a dolog. Ám igazán akkor leszek biztos, mikor már több minden történik az ügyben, ez logikus. Gondoltam, mindezt itt közlöm, hogy aki itt jár, az elolvassa és tudja, tehát mindenkinek, bárkinek szól ez.
Szóval, véleményem szerint, lehetne ennél több is, nem csak az Inuyasha! Persze aláírtam a petc. de sok értelme nincsen, pláne ha csak ennyire az inuyashát akarjátok mind! Nyugodtan töröld ki az üzenetemet...
Re:
Teljesen egyetértek! Ilyet is össze kéne hozni! *.* Eszti nem vonád bele a szövegedbe? Hiszen, InuYasha is egy anime..
Először is: ez a téma az InuYasha című animének lett létrehozva. Ha valaki más animéről szeretne petíciót, hozza létre magának, és fogalmazza meg a gondolatait ott.
Másodszor: itt elsősorban nem az a probléma, hogy csak a 104. részig adták ki DVD-n (erre majd a harmadik pontban kitérek), hanem az, hogy az RTL Klub a 105. résztől elnyelte a vágatlan szinkronokat, és továbbra sem született megállapodás köztük és az Animax között, hogy láthassuk a maradék epizódokat magyarul (noha a 113. részig leadták, de nekem az össze-vissza nyesett, vágott, cenzúrázott változat nem kielégítő).
Harmadszor: a magyar DVD piac hogy úgy mondjam a halálán van, bizonyos tekintetben meg is halt. Itt kiemelkedő az anime DVD-k sora. 2011 februárjában jött a hír, hogy az egyik legnagyobb kiadó, az Elemental úgy döntött, hogy egyelőre nem éri meg nekik animéket kiadni. A magyarországi anime DVD-kiadás utóbbi pár éve siralmas eredményeket hozott. (Amúgy nem vagyunk ezzel egyedül - tőlünk nyugatabbra is többet vártak a nagy címektől, ám hiába.) Ezalatt kiadták a Death Note teljes és a Bleach 1-2. szezon lemezeit, külön és díszdobozban, az FMA első 5 lemezét, belekezdtek a Kukucskába, és így tovább. Talán kívülről nem így látszott, de kivétel nélkül mindegyik veszteséges volt, némelyik jobban, mások kevésbé. Az utóbbi időben már csak azért folytatták a gyártást, hogy minél tovább jussanak a gyűjtők kedvéért, de sajnos ennek is vége. Az Elemental határozatlan ideig szüneteltette a DVD kiadást, ez egyben azt is jelentette, hogy a DVD mellékletes Mondo is megszűnik. Azóta már a Mondo is csak két havonta jelenik meg, ennyire rossz a helyzet animefronton. Ráadásul az Animax csődközelben van, és finoman szólva sem méltatják még válaszra sem a rajongókat.
DVD-fronton még a Mirax áll rendelkezésre. De egyébként nem túl biztató az ő helyzetük se, gyakorlatilag az utóbbi pár évben szerintem egyik kiadó se adott ki Magyarországon olyan anime kiadványt, ami ne lett volna veszteséges. Ez a Miraxra is vonatkozik, akármennyire jó fejek, hogy próbálkoznak olyan nagyszerű alkotásokkal mint a Ghost Hound. Nem tudom mi lesz így a hazai anime piaccal, de úgy tűnik, hogy lassanként megszűnik létezni.
De hogy mást is mondjak, ami nem anime. Az Xpress nevű online DVD boltban végkiárusítás történt július végén. Olyan sorozatok évadait adták 1499 forintért, mint az X-Akták, Angel, Buffy a vámpírok réme, Family Guy, Millennium, Címlapsztori, Dollhouse, Ally McBeal, Dr. Csont (ez utóbbi az RTL Klub egyik legnépszerűbb sorozata). Ez alapján már biztos lőttek ezeknek a sorozatoknak, további évadok nem várhatóak, pedig ezek többsége amerikai sikersorozat, mely nálunk is nagyon népszerű, de az emberek a válságban nem szeretnek és nem is tudnak ilyenekre költeni. Ezek után pont a legkevésbé népszerű műfaj, az anime megjelenését vagy folytatását várni enyhén szólva is naivságra vall.
Még két megjegyzés: az egyik, hogy a sokat emlegetett magyar nyelvű wikipédiában megbízni nagyon veszélyes, mert bárki bármikor átszerkesztheti, tehát akár most is beírhatnám, hogy 2012. augusztus 1: InuYasha: The Final Act premier. Ettől persze ez még nem lenne igaz. Azért hangsúlyozom, hogy a magyar nyelvű, mert az angolt elég jól felügyelik, bár nekik nem feladatuk a magyarországi Animax helyzetéről pontos információkat adni.
A másik, hogy mint említettem az Animax nagyon rosszul áll, és tényleg hallgatásba burkolóztak. Viszont az AXN nevű csatornánál (ami ugyanúgy a Sony nevű cég tulajdonában áll, mint az Animax) sokkal jobb az anyagi és egyéb helyzet, ráadásul ott tényleg a rajongók az első számúak, akiknek szinte minden esetben választ adnak. Ha úgy tetszik, ő az Animax nagy testvére, így mindent tud róluk (programbeosztás, premierek, pénzkeret stb.). A lényeg, hogy most őszig várok, hátha lesz valami fejlemény, addigra talán ők is többet tudnak, és akkor írok nekik egy kérdést az InuYasha helyzetével kapcsolatban. Hisz ne felejtsük el, hogy az AXN Sci-fi nevű adón már jó pár animét leadtak (most épp a Soul Eater - Lélekfalókat), így ha esetleg az Animax meg is szűnne, lenne rá esély, hogy ott bemutassák az InuYasha le nem adott részeit. Ráadásul az AXN nagyon sikeres csatorna, a csatornák nézettségi rangsorán a kilencedik helyen áll, a Sony is jobban pénzeli, így nagyobb az esély, hogy megállapodjanak az RTL Klubbal a szinkron és a jogok átvétele kapcsán - feltéve, ha mindez érdekükben áll.
Elnézést, hogy szétoffoltam a témát, de talán rendbe tettem a fejekben egy-két dolgot, hiszen csak úgy látható át a teljes folyamat, ha nemcsak a saját szemszögünkből indulunk ki.
Re: Cím
| This discussion has been closed. |
Cím