2013 legnépszerűbb petíciói - Magyarország

Összesen | Elmúlt 24 órában | Elmúlt 7 napban | Elmúlt 30 napban | Utolsó hónapban | Egész évben (2019) | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010

TILTAKOZÁS az ELTE-n Heller Ágnest és másokat ért inzultus miatt

TILTAKOZÁS az ELTE-n Heller Ágnest és más egyetemi tanárokat származásuk miatt ért inzultus miatt A Sant’Egidio Közösség megdöbbenését és felháborodását fejezi ki az ELTE-n Heller Ágnest és más egyetemi tanárokat származásuk miatt ért inzultus miatt. Még sokan élnek azon közül a honfitársaink közül, akiket zsidó származásuk miatt nem csak emberi méltóságukban aláztak meg, de állampolgári jogaiktól, javaiktól, majd szabadságuktól is megfosztottak, sőt, szeretteiket pusztították el. Ők tanúsítják,

Létrehozva: 2013-03-18

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 515 486
2013 515 486

Levél az MTA elnökének - A BUKSZ és az OHA tiltakozása az utcanev

TILTAKOZÁS   Pálinkás József az MTA elnöke   Elnök Úr! 2013. április 24-én nyilvánosságra került az MTA állásfoglalása „Magyarország önkormányzati közterületeinek elnevezéseiről”. Ez az állásfoglalás felháborodást keltett a tudományos közéletben és a szélesebb nyilvánosságban. Az idősebb generáció még emlékszik arra, hogyan próbálták a szocializmus idején „a múltat végképp eltörölni”: nemcsak az utcákat és a közintézményeket nevezték át ideológiai céljaiknak megfelelően, hanem a történész szakma

Létrehozva: 2013-04-29

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 497 474
2013 495 472

Börtönbüntetés az állatkínzóknak!

Neked is számít,hogy hogyan bánnak az állatokkal?Szeretnéd,hogy Magyarországon börtönbüntetést kapjon az,aki az állatokat bántalmazza?Amennyiben számodra is fontos,hogy mindezek megvalósulhassanak,kérlek támogasd Te is aláírásoddal kezdeményezésüket! Az aláírás csak akkor érvényes,ha vissza van igazolva az e-mail címen!Köszönjük.Hiszek abban,ha mi állatbarátok összefogunk,akkor létrejöhet a TÖRVÉNY!Hiszek a szeretetben és az összefogás erejében.:) Köszönöm,hogy aláírtad! Szép Napot Neked!  

Létrehozva: 2011-10-03

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 5040 4872
2013 488 466

civil kezdeményezés a magyar bioélelmiszerekért

Az ellenőrzött magyar bioélelmiszer fogyasztás az egyik legalacsonyabb kontinensünkön, miközben erősen romlik az egészségügyi helyzet főként a táplálkozással összefüggő betegségek vonatkozásában és az 5 éven aluli gyerekek csoportjában. Mezőgazdasági termelők jelentős csoportja azért nem kezd biogazdálkodásba, mert irreálisak a költségek és komoly értékesítési nehézségek vannak. A piacokon nagyüzemben zajlik a vásárlók megtévesztése, hiszen ma már mindenki azt bizonygatja, hogy a portékáját maga

Létrehozva: 2013-08-21

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 477 453
2013 477 453

Adjátok vissza gyermekeinket!

Elvették két szeretett gyermekünket, mert összeomlott az életünk. Világunk helyreállt, mégsem akarják visszaadni őket. Két kicsi fiunkat. Haza akarnak jönni. A bíróság gyámságra ítélte őket. De újraindítjuk a pert. Az igazságtalan eljárás ellen akarunk tiltakozni petíciónkkal. Rólunk szól a Forró nyomon egy 2013-as riportja: http://www.rtl2.hu/musorok/forronyomon/videok/222283 Van egy honlapunk is rengeteg információval: www.egyszervoltegyszentbekkalla.webnode.hu Szeretett fiainkat sose bántottu

Létrehozva: 2013-11-07

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 1015 909
2013 474 424

Petíció a devizaadósok perilleték mentességéért

A Devizaadósok Szövetsége www.devizaados.hu Elnöksége azzal a kéréssel fordul az Interneten jelenlévő jóérzésű magyar állampolgárokhoz, hogy minél többen vállaljanak szolidaritást azzal a törekvésével, hogy a deviza-elszámolású kölcsönszerződéssel rendelkezők kölcsönszerződéseiket – vitájukat a bankjaikkal, a hatályos magyar törvényeknek megfelelően – a kölcsönt felvevők érdekeit is figyelembe véve – az illetékes bíróságok útján rendezhessék. Ennek ugyanis legfőbb akadálya a perilleték, amelynek

Létrehozva: 2012-02-04

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 2403 2376
2013 472 461

Állatbarátok ne engedjük.......

Felszólítjuk a Magyar Kormányt, hogy tiltsa be és bűntesse, minden olyan pirotechnikai eszköz használatát, ami hanghatásával zavarja az emberek és az állatok nyugalmát! Félelmet kelt a gyermekekben, az idős emberekben, sokkolja az állatokat! Ismét volt egy szilveszter, amikor az emberek egy részének felelőtlensége, "szórakozása" miatt nagyon sok állat került életveszélybe! Szórakozni, örülni, ünnepelni kulturáltan is lehet! A törvény tiltja a petárda használatát, ennek ellenére elborult agyú "em

Létrehozva: 2013-01-01

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 475 465
2013 467 457

A nyárádszeredai kertészmérnöki képzés folytatásáért

Nyárádszeredában 1993-ban indult a kertészmérnöki képzés, melyet több mint 400 hallgató sikeresen elvégzett, akik aktívan tevékenykednek Erdély mezőgazdaságában, kiemelkedő munkát végezve.Idén ősztől anyagi okok miatt nem indul első évfolyam. Kérjük, támogassa Ön is aláírásával, hogy az oktatás továbbra is folytatódhasson!    

Létrehozva: 2013-04-05

Időszak Minden ország Románia
Összesen 466 421
2013 466 421

Ujvári Jocit a magyar válogatottba.

Szeretnénk ha a VB-n is gólokat ollózna!!

Létrehozva: 2013-05-07

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 458 347
2013 456 345

ÁLLANDÓ KÖZÖSSÉGI BOLHAPIACOT A FŐVÁROSBAN!

Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Tarlós István Főpolgármester Úr részére 1052 Budapest, Városház u. 9-11.   Tárgy: ÁLLANDÓ KÖZÖSSÉGI BOLHAPIACOT A FŐVÁROSBAN! - nyílt levél, petíció   Tisztelt Főpolgármester Úr! Alulírottak tiltakozunk a 1146 Budapest, Zichy Mihály 14. szám alatt található Petőfi Csarnok melletti parkolóban lévő Bolhapiac megszűnése miatt. Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés 2013. október 15-én elfogadta a 2013. évi CXLIX. törvényt, amely a szabálysértés

Létrehozva: 2013-10-24

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 452 443
2013 447 438

IDŐKÉP.HU MEGMARADÁSÁÉRT!!!!

Röviden:   http://www.idokep.hu/hirek/meteorologiai-torveny-tervezet   Kérek mindenkit, hogy írja alá!!!

Létrehozva: 2013-03-29

Időszak Minden ország Magyarország
Összesen 442 431
2013 442 431
Facebook