Keresztények a hajléktalan állampolgárok ellehetetlenítése ellen

Hozzászólások

#603

Embertelen és megalázó a mostani rendelet.

(Veszprém, 2018-10-25)

#604

Mélységesen egyet értek vele. És nagyon elkeserít, hogy országunk vezetői, akik a "keresztény Európa megvédésére" hivatkozva a döntően szintén "elesett" migránsok (= 'elvándorlók') problémájához is lélektelen módon közelít, ezt a súlyos kérdést is ugyanolyan szeretetlenül, keresztényietlen módon próbálja megoldani (pontosabban eltüntetni szem elől).

(Budapest, 2018-10-25)

#607

Egyetértek a petíción tartalmával. Hangsúlyozottan szükségesnek tartom az elesettek emberhez méltó élethez, lakhatáshoz, megélhetéshez való segítésének támogatását, amihez nem jogi, főleg nem büntetőjogi, hanem elsősorban szociális és gazdasági eszközök szükségesek.

(Szeged, 2018-10-25)

#610

Semmilyen módon nem tudom támogatni semelyik embertársam hátrányos megkülönböztetését, főleg ha az illető olyan kiszolgáltatott, mint a hajléktalanok.

(Budapest, 2018-10-25)

#611

Keresztény vagyok, és lsd. feljebb.

(Budapest, 2018-10-25)

#616

Embertelen, aljas törvény

(Budapest, 2018-10-25)

#622

végtelen igazságtalannak érzem ezt a törvényt, hiszen ezeket az embereket védeni kellene inkább...

(Budapest, 2018-10-25)

#637

Mert Jézus azt tanította, hogy ha a legkisebben segítesz, rajtam segítesz!

(Budapest, 2018-10-25)

#639

Egyetértek a petícióban megfogalmazottakkal.

(Pécs, 2018-10-25)

#640

embertelen a törvény

(Szeged, 2018-10-25)

#646

...az emberség ezt diktálja, függetlenül attól, hogy az ember milyen módon hisz Istenben (vagy nem hisz akár).

(Vámospércs, 2018-10-25)

#648

embertelen

(Budapest, 2018-10-25)

#649

Egyetértek

(Dèlegyháza, 2018-10-25)

#650

egyetértek

(Tata, 2018-10-25)

#661

Embertelen, cinikus, aljas döntés

(Budapest, 2018-10-25)

#663

...egyetértek!

(Budapest, 2018-10-25)

#667

Nem megoldás az üldözés. Segíteni kell az elesetteken, nem beléjük rúgni. Milyen keresztény nép az ilyen?! Milyen keresztény kormány?!

(Zalaegerszeg, 2018-10-25)

#669

Bárki eleshet egyszer, kétszer, sokszor. Felállni mindig nehezebb, mint elesni, ezért kell a külső segítség. A kriminalizálás csak tovább nehezíti az elesettek helyzetét. Tiltakozom ez ellen.

(Szeged, 2018-10-25)

#676

Egy kiszolgáltatott réteget,még jobban megbélyegezni,aljasság! Nem üldözni kellene őket,hanem megoldani a lakhatásukat,hogy ne legyenek kénytelenek az utcán élni,kukákból étkezni,és filléreket koldulni,hogy élni tudjanak.Nem betiltani kellett volna a szociális hálót,hanem kiterjeszteni,mert mindenkinek alapjogon jár a lakhatás.Nem határon túlra tolni ki az uniós pénzeket,hanem megoldani az itteni szegények élhetési problémáját! Magyarország,itt valami nem stimmel!

(Budapest, 2018-10-25)

#679

Aláírom, mert egy tisztességes erkölcsi normákkal rendelkező ember kötelessége elesett embertársai segítése, nem ellehetetlenítése!

(Budapest, 2018-10-25)

#683

Embertelen, keresztényietlen a rendelkezés.

(Budapest, 2018-10-25)

#685

Mert szeretnék egy olyan világban élni ahol az elesetteket nem elrejtik korlátozzák az alapvető emberi jogainak hanem valós segítséget nyújtanak nekik abban hogy reprodukálni Deák magukat teljességben. Így alkalmat adva arra hogy akinek a testi és szellemi képessége megvan újra felelősséget vállalhasson magáért. Akinek nincs az pedig ne a föld alá zuhanjon hanem a Földre...

(Budapest, 2018-10-25)

#690

JÉZUS erre tanít.

(Szokolya, 2018-10-25)

#691

Ezt civilizált helyen nem lehet megcsinálni

(6800, 2018-10-25)

#699

Jézustól ezt tanultam.

(Budapest, 2018-10-25)

#700

Aláírom, mert együttérzek a legkiszolgáltatottabb, leginkább ínséget szenvedő embertársaimmal, és elítélem a gyengébbek elleni erőszakot és önkényt.

(Üröm, 2018-10-25)

#701

Egyetértek!

(Pilisszentkereszt , 2018-10-25)

#709

Fontosnak tartom

(Monorierdő, 2018-10-25)

#710

Aláírom,mert én is segítőszakember vagyok,aki a saját hibáján kívül.most olyan élethelyzetben élek......(édesanyám halála,betegség,anyagi helyzet),hogy hajléktalanszállón élek és innen is ki akarnak tenni,pedig egyetemre járok és pályakezdő vagyok.

(Budapest, 2018-10-25)

#715

Aláírom, mert egyetértek!

(Miskolc, 2018-10-25)

#721

Egyetertek a peticio minden szavaval!!Koszonom a lehetoseget!!

(Miskolc, 2018-10-25)

#730

A nincstelenek üldözése ellentétes a keresztény értékekkel, tévút és égbekiáltó bűn.

(Budapest, 2018-10-25)

#736

Nem rúgunk bele a földön fekvőbe, ez teljesen evidens erkölcsi alap, segíteni kell rajtuk, de legalább emberszámba venni őket. Bárkivel megtörténhet, hogy elveszíti mindenét...

(Budapest, 2018-10-25)

#739

Aláírom, hogy minel többekhez eljusson az üzenet.

(Budapest, 2018-10-25)

#742

Nem vagyok keresztény, mégis aláírom. Egyrészt rokonszenves számomra az igazi kereszténység, másrészt egyetértek a petíció tartalmával. Ahhoz, hogy keresztény legyek, nem elég az elhatározás. Kiválasztottság, spirituális élmény, katarzis kellene hozzá.

(Vasvár, 2018-10-25)

#749

Embertelen, erkölcstelen, hazug és jogtalan bánásmód az elesettekkel szemben !

(Budapest, 2018-10-25)

#767

felháborító ami most zajlik.

(Szigetszentmiklós, 2018-10-25)

#768

a szívemből szól

(Budapest, 2018-10-25)

#771

Egyet értek a petícióban megfogalmazottakkal. A szegénység nem bűn. A szegénység kriminalizálása viszont az, a személyválogatás bűne (Jakab 2,1-9). Kormányzatunk újabb jelét adja annak, hogy nem az egymás iránti megértés, szolidaritás irányába mozdítja el a társadalmat, hanem egyszerűen levág rétegeket és csoportokat, akik nem illenek bele a képbe. A hajléktalanok nem kirekesztésre, szegregációra, hanem felemelésre, elfogadásra várnak. Személyek ők is, akik által Jézus van jelen, és kéri, "testvéreim, akik a nevemben beszéltek, ne legyetek személyválogatók."

(Kiskunfélegyháza, 2018-10-26)

#779

Mert tudom milyen nehéz helyzetben vannak,szociális munkás vagyok.

(Százhalombatta, 2018-10-26)

#782

Aláírom,a hajléktalan is ember,nem lehet kriminalizálni őket.

(Újkigyós, 2018-10-26)

#798

Egyetértek vele

(Baja, 2018-10-26)