Keresztények a hajléktalan állampolgárok ellehetetlenítése ellen

Hozzászólások

#201

ez nem méltó, és nem ez nyújtja a megoldást

(Budapest, 2018-10-24)

#202

Isten kegyelméből az Ő megváltott gyermeke vagyok Jézus Krisztus által. Nagyon fájdalmasnak tartom , ahogy ez az álkeresztény hatalom elbánik azokkal, akik legtöbb esetben önhibájukon kívül szorultak a társadalom peremére. Roppant fájdalmas tény, hogy az egyház hallgatásával cinkosként asszisztál a hatalomnak. Ebben a helyzetben az Egyháznak Isten választott népének minden módon ki kell fejeznie álláspontját, még ha ez megtorlásokat is vonhat maga után.
„Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek" !!!
(Apostolok Cselekedetei 5,29).

(Kenderes, 2018-10-24)

#203

Aláírom, mert fontosabb nekem amit Jézus mondott, mint az amit a politika mond.

(Székesfehérvár, 2018-10-24)

#208

Aláírom.

(Budapest, 2018-10-24)

#211

"Add ide nekem a holtestet, hogy eltemessem, annak az általad elítélt Názáreti Jézusnak testét,
a szegény Jézusét, a hajléktalan Jézusét, a felfeszített Jézusét, a mezítelen Jézusét, a semmibe vett Jézusét, az ács fia Jézusét, a megkötözött Jézusét, a fejét a szabad ég alatt lehajtó Jézusét, a vándor Jézusét, az ismeretlen vándor Jézusét, a lenézett, és mindenek fölött függőét! Add ide nekem ezt az idegent, aki idegen életet és életmódot vállalt az idegenek között! Add ide nekem, ó helytartó, azt a fán mezítelent, betakarom azt, aki befedte természetem mezítelenségét! Betakarom, az én törvénytelenségemet elfedőt! Add ide nekem, helytartó, azt a holtat, aki a Jordánban vétkemet eltemette!"

(Budapest, 2018-10-24)

#214

Keresztény emberként maximálisan egyetértek a petíció szövegével.

(Kecskemét, 2018-10-24)

#215

Szívtelenség, embertelenség és jogtalanság ellen, a legelesettebbekért szót kell emelni....

(Budapest, 2018-10-24)

#235

a hajléktalanság nem bűn...

(Pécs, 2018-10-24)

#236

Elfogadhatatlannak tartom ezt a lelketlen viselkedési a lecsúszott embertátsinkkal szemben. Hol vannak ilyenkor a katolikus egyház szolgái?

(Buda, 2018-10-24)

#240

Ez így embertelen!

(Budapest, 2018-10-24)

#244

Nem tartom helyesnek ezt a törvényt.

(Budapest, 2018-10-24)

#247

Hiszek benne, hogy van jobb megoldás, ami valóban a keresztény értékeket követi és valóban az elesettek segítését szolgálja

(Warmond, 2018-10-24)

#249

Mert méltatlannak tartom ezt a bánásmódot a hajléktalanokkal szemben.

(Iszkaszentgyörgy, 2018-10-24)

#252

Mert keresztény vagyok.

(Budapest, 2018-10-24)

#259

Egyetértek. Kérem, hogy a személyiségi és állampolgári jogokat azokra is terjesszük ki, akiknek nincs erejük / módjuk megvédeni magukat!

(Budapest, 2018-10-24)

#274

Tolvaj gazemberek irányítják az országunkat!

(Debrecen, 2018-10-24)

#278

Egyetértek a megfogalmazottakkal.

(Budapest, 2018-10-24)

#284

A hajléktalan embereknek is jogug van arra, hogy embeehez méltóan bájanak vele.

(Nyíradony, 2018-10-24)

#286

„Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak ki. Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait. Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják. De mit tesztek majd a megtorlás napján, amikor megjön messziről az ítéletidő? Kihez futtok majd segítségért, hol hagyjátok kincseiteket?”
Ézsaiás próféta
* * *
"Mivel ti kihasználjátok a nincstelent, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építettetek házakat, nem fogtok bennük lakni, bár gyönyörű szőlőket ültettetek, nem isszátok azok borát. Tudom, hogy milyen sok a bűnötök, és mily nagyok vétkeitek: sanyargatjátok az igazat, elfogadjátok a megvesztegetést, elnyomjátok a szegényeket a kapuban. Ezért hallgat most az okos, mert gonosz idő ez!"
Ámos próféta

(Debrecen, 2018-10-24)

#293

Mert,botrány,szégyen és gyalázat amit a polgárokkal tesz az állam.

(Siófok, 2018-10-24)

#294

Aláírom, mert a kérdést rendezésre várt, de sokkal több humánummal kellett volna rendezni. Ez így nem jó megoldás.

(Szolnok, 2018-10-24)

#295

Egyetértek

(Székesfehérvár, 2018-10-24)

#297

Nem vagyok keresztény, de emberként mindenképp csatlakozom a petícióhoz.

(Nagytarcsa, 2018-10-24)

#301

Aláíróm,mert nem értek egyet a hajléktalanok ellen hozott törvényel,mert ez nem oldja meg a problémát, sőt....

(Kunszentmárton, 2018-10-24)

#302

Keresztény vagyok, ember vagyok, állampolgár vagyok és az igazság az egyenlő bánásmód mellett szól. Ez a törvény az okozatot bünteti

(Budapest, 2018-10-24)

#303

Szégyen, gyalázat, amit a hajléktalanokkal tesznek. Szégyellem, hogy ilyen országban kell élnem.

(Cegléd, 2018-10-24)

#304

Nem értek egyet hajléktalan embertársaink kriminalizálásával.

(Csókakő, 2018-10-24)

#310

Alàírom!!!

(Székesfehérvár, 2018-10-24)

#311

Aláírom, mert dühít az embertelen ostobaság, és biztosan tudom, hogy így nem lehet a problémát megoldani. Egyébként pedig a szöveg önmagáért beszél.

(Budapest, 2018-10-24)

#312

Aláírom, mert nem értek egyet a hajléktalan embertársainkkal való bánásmóddal. Az rendben van, tenni kell vmit a helyzet megoldása érdekében. A törvénykezésnek értük és nem ellenük kellene szólnia.

(Szentendre , 2018-10-24)

#313

Aláírom mert embertelennek és jogtalannak találom a hajléktalanokat érintő nem rég meghozott törvényt .

(Hódmezővásárhely , 2018-10-24)

#318

Aláírom, mert a szőnyeg alá söprés nem oldja meg a problémát. Az okokat kellene felszámolni, vagy legalább a károkat enyhíteni az érintettek elpusztítása helyett. A segítőkész civllek vegzálása helyett hagyni kellene hogy legalább azt a keveset megtegyék, amit az államnak kellene megtennie.

(Budapest, 2018-10-24)

#322

Azért írom alá, mert teljes mértékben egyetértek a megfogalmazott felhívás szövegével!

(Soltvadkert, 2018-10-24)

#323

emberi kötelességem

(Olasz, 2018-10-24)

#324

Mélységesen felháborít ez a cselekedet, negatív hozzáállás a hajléktslanokkal szemben... /Azért aki azt hiszi,hogy áll,meglássa,hogy el ne essék. 1Kor.10.12./

(3349 Nagyvisnyó, 2018-10-24)

#326

Botos Ferencné

(Sződliget, 2018-10-24)

#332

keresztényként, hívőként irgalmasnak kell lennem az elesettekkel, a rászorulókkal szemben.

(Fót, 2018-10-24)

#342

Ez mindennek a legalja, felháborító anyagi helyzet alapján büntetni az embereket. Van épp elég bajuk.

(Göd, 2018-10-24)

#345

Tiltakozom a hajléktalanság kriminalizálása ellen.

(Budapest, 2018-10-24)

#353

Nem kivitelezhető a törvény, ezt törvényileg nem lehet szabályozni. Megfelelő környezetet kell biztosítani a hajléktalanoknak, segítő kezet és nem alamizsnat adni nekik. Ilyen lakás árakkal/bérletekel (lakhatasi feltételekkel) egyre több lesz a nehéz sorsú hajléktalan.

(Satu Mare, 2018-10-24)

#358

Hívőként végtelenül szégyenletesnek tartom, hogy a felekezetek (köztük az is, amelyikhez én tartozom) vezetői szemet hunynak ezen események felett, és hallgatnak...! Hiszem, hogy Jézus is felemelné a szavát a hajléktalan embertársaink megalázása ellen!

(Nyíregyháza , 2018-10-24)

#369

Felháborítónak tartom ezt az eljárást ,és ezt az intézkedési formát a kormánytól! A gyökerét kell megoldani az adott helyzetnek, és felemelni,megsegíteni az elesetett ,nem pedig eltaposni ,odébrúgni!

(Miskolc, 2018-10-24)

#372

a lelkiismeretem erre sarkall.

(Salgótarján, 2018-10-24)

#374

Megkaphassák azt, ami társadalmilag, ,jogilag, orvosilag megillet egy állampolgárt. Sürgősen elkezdeni ennek rendezését.

(Tengelic, 2018-10-24)

#377

Teljesen egyetértek!

(Szilvásvárad, 2018-10-24)

#382

Aláírom, mert egyetértek.

(Kiskunhalas, 2018-10-24)

#388

Aláírom, mert a hajléktalan emberek legtöbbször segítséget igényel és nem megbélyegzést, büntetést. Aláírom azért is, mert vallom, hogy a hajléktalanság elsődleges megoldása a lakhatás biztosítása. Aláírom azért is, mert számomra az egyik legfontosabb érték a szolidaritás. És aláírom, mert Krisztus szeretete erre indít.

(Budapest, 2018-10-24)

#399

Mert felháborító a kormány hozzáállása.

(Piliscsaba, 2018-10-24)