Idén 30 éves Pál Utcai Fiúk koncert legyen a Tanévzáró Koncerten

Idén 30 éves Pál Utcai Fiúk koncert legyen a szigetszentmiklósi tanévzáró koncerten !

"A nyolcvanas évek elején járunk a Csepel-szigeten, Szigetszentmiklóson. Lakótelep. A felnőttek, a szülők a Csepeli Autógyárba, a Pestvidéki Gépgyárba, vagy a Szerszámipari Fejlesztő Művekbe járnak dolgozni. A fiatalok bandáznak, lejárnak sörözni, cigizni a Duna-partra, vagy focizni a térre, esetleg kocsmáznak. Néhányan otthon tanulnak és olvasnak. Szigetszentmiklós nyugodt hely. A rendszerváltás előtt biztos munkahelye és keresete volt az itt élőknek. A településen alig húszezren laktak. Köztük azok a fiúk és lányok, akik a "Kettes számú" suliba jártak, az Orgona preszszóval szemben a József Attila telep kellős közepén. Nem túl nagy épület, viszont könnyen megközelíthető a környező lakótelepi házakból. Az iskola kerítésén belül udvar: focipálya (salak), kézilabda pálya (beton) körben lépcsőzetes szurkolóhelyek, biciklitároló, kilátás a hátsó panel blokkra. A kerítésen kívül játszótér, utaknak kitaposott ösvényekkel cikcakkozott füves területek, lombos, nyugodt fák, lustán járkáló emberek, gyerekzsivaj az egész telepen.

A HÉV sín nem közvetlenül a Kis-Duna partján fut végig, viszont keresztül megy egész Szigetszentmiklóson. Az egész nagyon "csepeli". A legjobb rész, amikor a HÉV átkel a Dunán, és a parton fűzfák kezdenek bólogatni. Még most is, ahogy látogatóba Miklósra megyek, mindig elcsodálkozom ezen a szép és nyugodt helyen, hogy lehet ilyen közel a fővároshoz? Mikor említem Lecsónak a Dunán átkelős kedvenc részemet, azt mondja: nem tudja, mert már nagyon sok éve nem szállt fel a HÉV-re. Autóval jár.

A HÉV és a lakótelep között garázssor. Semmi különös. Koszos, rozsdás ajtók sorakoznak egymás mellett némi betonfallal elválasztva. A garázs-blokkok közti részen kukák állnak, teljesen megtömve, körülöttük kiszóródott kacatok.

Végtelenül egyszerű és egyáltalán nem álombeli hely ez. Nem olyan, mint amilyet az ember elképzel magának, mikor "fészket keres". Hanem inkább életszerűbb, nevezzük nyersnek, vagy közönségesnek. Olyan valóságos, tiszta szocreál, vagy olyan "munkás". Persze a part az nem. Az sokkal másabb. Szelídebb, elvarázsoltabb.

Mikor először jártam a Ráckevei-Duna-ág partján, akkor nagyon furcsának tűnt a kontraszt a belső városrész és a víz szélén terebélyesedő nyugodt fák, és zilált nádasok között. Van ebben valami mesebeli. Át kell menni a HÉV sín alatt, hogy leérjünk a vízhez. Az aluljáró (nevezzük inkább átjárónak) falán "PUF" felirat. Tetszetős. (Később valami otromba drapp színnel lemázolták az egész falat, gondolom "takarítás" címszó alatt, úgyhogy volt, nincs felirat.) Aztán visszafelé a "belváros" felé presszók, éttermek sorakoznak. Kisebb park, aztán egy táblán nyíl mutatja az utat a mozi felé. A tájékoztató szerint 800 méterre van. Gyalog soknak tűnik egyébként a "központtól", kocsival nem annyira. Lecsó szerint is legalább egy kilométer (a zöld Renault-jában ülünk Ottóval, a fotóssal, épp a mozi felé tartunk rövid miklósi túránkon). "Régebben itt volt a központ, ahol a mozi van, itt van a Takarékszövetkezet, meg a kocsma is. Ez akkoriban még egy falu volt. Aztán később - a második világháború után - építették köré a lakótelepet, mintegy külvárosi lakóparkot." - meséli. FILMSZÍNHÁZ. Ez van kiírva, szeretem ezt az épületet, olyan régi és megviselt, mint az akkori rendszer, olyan direkt felhúzott, s már omladozik. "Gyerekkoromban sokkal nagyobbnak tűnt!" - mondja a dalszerző, köveket rugdos, nem nagyon érti miért ilyen fontos nekem ez a rozoga hely. Pedig fontos! Mert itt kezdődött minden."