A Váci Madách Imre Gimnázium tantestületének állásfoglalása

Quoted post

Jövő Generációja Egyesület

#98 Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 08:15

 Tisztelt Váci Madách Imre Gimnázium Tantestülete!

Egyesületeink mély megdöbbenéssel értesültek az iskola vezetésének döntéséről, mellyel Nemzeti ünnepünket gyalázzák meg és rossz példát mutatnak tanulóiknak. Az ünnepségsorozatnak semmilyen politikai színezete nincs. Évtizedes hagyomány sőt protokoll, hogy az ország mindenkori közjogi méltóságai felszólalnak Nemzeti ünnepeinken. A szerencsés sors úgy hozta, hogy immáron ötödik éve Orbán Viktor az ország miniszterelnöke aki nagyon sokat tesz saját hazájáért és gondoskodik a következő generáció fegyelmezett neveltetéséről amiért minden oktatási intézménynek hálásnak kellene lennie és nem a törvényesen megválasztott kormány ellen kellene nevelnie a legfiatalabb generációt. Az, hogy a diákok részt vesznek egy ünnepségen nem politikai befolyásoltság ellentétben azzal, ha megtiltják részvételüket mert az éppen kormányon lévő miniszter személyisége a tantestületnek nem szimpatikus! Határozottan tiltakozunk az iskolai vezetés gyerekekre gyakorolt politikai befolyásoltsága ellen, mellyel lényegében hazaárulást követnek el. Kezdeményezzük az iskolai vezetőség és a 18. életévet betöltött hallgatók nevelő célú behívását a Polgári Védelem egységeibe egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól. 

 

Tisztelettel:

Egres Béla és Lovászi Fruzsina
Jövő Generációja Egyesület-Elnökség
7633 Pécs, Kerényi Károly u. 2/b
http://www.facebook.com/egres.bela

A felhíváshoz csatlakozik a váci székhelyű Péleusz Oktatási központ és CÖF klub valamint a Milla és az Együtt 2014 oldalairól kitiltottak facebook közössége is! 

Csongrádi Eszter és Vámos Edina

https://www.facebook.com/sztee

 Vác-CÖF klub -Péleusz nyelviskola

www.peleusz.mindenkilapja.hu

A Milla és az Együtt 2014 oldaláról letiltottak közössége-facebook

Kaltenekker Anikó és Stadler Mária CÖF aktivisták
Szoros együttműködésben a Jövő Generációja Egyesülettel!

 

Válaszok

Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)

2015-03-12 08:19:57


Én

#103 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 08:54:39

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Egres Béla már megint a diákok körül sündörög. Beteges.


Vendég

#106 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 09:08:40

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Jesszusom, ezek már ide is bekúsztak? Az FB-n nagyon mulatságosak az 1000-es nyelvcsapásaikkal, pl. Stadler Mari a pécsi Fodor Ibolyka (aki lehazaárulózta a tüntetőket) spanja... Nekem olyan érzésem van, hogy valahonnan ittragadtak ezek az emberek.

Valódi demokrata

#128 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 12:28:22

Igor Nyomorovics

#130 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 12:41:12

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Esetleg Recsket nem akarjátok újranyitni munkatáborként a Párthoz és a Mi Szeretett Vezérünkhöz nem eléggé hűséges, másodrendű alattvalók számára? Úgyis kell megint uránt bányászni a Mi Új Atomerőművünk számára.... mi meg addig kezdeményezzük a népszavazást arról, hogy a következő országgyűlési választásokon 60-as IQ alatti agyhalottak és zombik ne szavazhassanak.

Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)

2015-03-12 12:42:06



Vendég

#134 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 12:55:24

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 "minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghírdetett ünnepségsorozattól. "
 Csak vigyázzanak, nehogy a nagy erőlködéstől elszíneződjön a bugyi/gatya (a megfelelőt tessék kiválasztani)!   Szégyelljék magukat ezért  a rosszindulatért! 2013. június elején hol voltak lelkecskéim? Ha válaszolnak rá, majd megírom, hogy miért kérdezem.

érintett

#137 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:00:20

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Tisztelt Jövő Generációja Egyesület!

Mély megdöbbenésüket sajnálom, azonban néhány pontosítás szükséges az önök kommentjéhez. Szóval, a csúsztatások:

"melyel Nemzeti ünnepünket gyalázzák meg és rossz példát mutatnak tanulóiknak" - meLLYel. Nemzeti ünnepünket mi nem gyaláztuk meg, mi holnap méltó, és színvonalas módon megtartjuk az iskolai ünnepséget, megemlékezést. Az 1848/49. évi események a szólás szabadságáról, a szabad véleményről és a jogállamiságról, demokráciáról is szóltak.

"megtíltják részvételüket mert az épen kormányon lévő miniszter személyisége a tantestületnek nem szinpatikus" - huh: megtIltják; éPPen; sziMpatikus. Amennyiben nincsenek olvasott szöveg értési problémái, a válaszlevélből kiderül, hogy senkinek nem tiltottunk meg semmit, csak jeleztük, hogy szervezett formában nem kívánunk résztvenni az állami ünnepségen. Egyénileg tanár és diák is nyugodtan részt vehet rajta, a szervezettségre, adatszolgáltatásra mondtunk nemet.

"...hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghírdetett ünnepségsorozattól. " A gyengébbek (önök) kedvéért még egyszer: senkinek nem tiltottunk meg semmit. Azt gondolom egyébként, a hozzászólás ezen része a hozzászólót minősíti. Gratulálni tudok a fenyegetésért, és főleg a gyerekek fenyegetéséért. Ez lenne a fentebb említett fegyelmezett nevelés?

Amennyiben valaki értő olvasással elolvassa a gimnázium válaszlevelét, láthatja, hogy az mentes mindenféle pártpolitikai utalástól.

 

Üdvözlettel,

egy érintett

 

Fery

#144 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:09:17

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Tudomásom szerint egy normális demokráciában, egyrészt nincs kötelező jellegű ünneplése a Kedves Vezetőnek, mint Észak-Koreában, vagy itt a Rákosi időkben. Akkor miért is kötelező részt venni és tapsolni a gyerekeknek egy állami, politikai rendezvényen ???

Másrészt a Polgári Védelem egységeinek a lakosság katasztrófa helyzetben történő segítése lenne a valódi célja, nem pedig a renitens diákok megnevelése. Ezek szerint a Magyarországi Polgári Védelem ezután mint javító-nevelő intézmény fog szerepelni a köztudatban, ha meg beüt a katasztrófa, akkor a Belügy küldözgeti tovább az SMS-eket a Polgári védelem bevetése helyett...???

És még azt az apróságot hozzátenném, hogy elütni azt a fiatalságot a továbbtanulási lehetőségtől, aki éppen nem kíváncsi az ország diktátorára, az enyhén szólva is ocsmány húzás...

Szánalmas amit műveltek....

Popeye

#150 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:23:36

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Kár volt bezárni az OPNI-t. A helyesírás miatt még az iskolapadban lenne a helyed Béla bá'. Lenne egy javaslatom, küldjétek el a Kedves Vezetőnek vagy a régi "álamfő"-nek.

Evil

#151 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:24:10

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Idióták! Mióta jelenti az "elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye" azt, hogy "megtíltják részvételüket"?

Legalább olvasni tanuljatok meg mielőtt ilyen vad baromságokat kezdtek el szórni. És komolyan el akarnátok lehetetleníteni egy gimnázium összes tanulóját a továbbtanulástól a tanárok egy döntése miatt? Térjetek már észhez... Ebben az egész szövegben egy darab értelmes mondat nem volt...

János

#158 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:40:58

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Ez a levél önmagában böntetőjogi kategória. Remélem, hogy a rendőrség a feljelentésem nyomán mihamarabb intézkedik. Nem marad így ez a világ örökre, kedves agyhalott idióták, és mindenért felelni kell majd, amit elkövettek. Legfőképp azokért, amit gyerekek ellen.

haopepe

#161 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:45:14

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

nos, nagy Magyarjaim,  helyesírás: egyes, leülhettek

tökmindegy...

#163 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:49:24

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Majd a diákok eldöntik hová és mikor szeretnének menni megemlékezni. 

Undorító csinovnyikok vagytok akik ezt a tolvajbanda seggét nyalogatjátok.

efery

#166 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:52:29

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Önök minősítik a pedagógusokat? Ajánlok figyelmükbe egy hasznos olvasmányt: A magyar helyesírás szabályai! Egyébként meg "ülj le fiam, elégtelen!"

muck

#167 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 13:56:21

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Én sem engedném hogy a gyerekemet elrángassák egy ilyen faszságra. A gyerekek nem szót fogadnak, hanem nem akarnak menni. Ha akarnának, maguktól mennének és nem kéne fenyegetéssel "édesgetni" őket. 

Rosszabbak vagytok baszki, mint Hitler, Sztálin, Kim Ir Szen és Ceaucescu együtt. Rakás szar vagytok

OGV

#177 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 14:33:36

figyelek

#186 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 15:10:40

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 az utolsó mondat "Kezdeményezzük az iskolai vezetőség és a 18. életévet betöltött hallgatók nevelő célú behívását a Polgári Védelem egységeibe egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól. " a legaljasabb zsarolás. ezért már akár le is lehetne ültetni a "szerzőt"

spiclik vagytok

#189 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 15:19:17

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

Az a helyesírásotokon látszik, hogy ti nem jártatok iskolába (elég ciki amúgy ilyen ócska nyelvtudással magyarkodni). Elhiszem, hogy ez zavar titeket, menjetek akkor, és estin végezzétek el a nyolc általánost. De mások gyerekeiről vegyétek le a mocskos mancsotokat, munkásőr tetvek.

 

Andor

#190 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 15:23:48

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Szerintem ez a mondat az, ami hazaárulás, és nem a tantestület magatartása:

" melyel lényegében haza árulást követnek el. "

Áron

#192 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 15:32:01

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Srácok, ha már ennyire ostobák vagytok, hogy nyilvánosság előtt alázzátok magatok porig, legalább a helyesírási és stilisztikai hibákra figyelnétek oda, ha már a "felsőoktatásból való kizáratással" fenyegetőztök!

Stakiricsi

#200 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 15:51:51

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól. "

 

Szerencsére ehhez önök nagyon kevesek, és mérhetetlenűl ostobák.


Vendég

#203 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 15:57:07


Vendég

#208 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 16:22:08

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Köszönöm gyermekeink nevében az iskola döntését! Amit a fidesz csinál az már majdnem politikai pedofília! Vasárnap a családé, nemdebár? Szabadságot a gyermekeinknek! Fidesz mentes Magyarországot!

Gyurcsány Ferenc

#211 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 16:35:40

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Minden szavukkal egyetértek, nem jó, hogy a fiatalság így elkanászodik!

Üdvözlettel Gyurcsány Ferenc
elnök, Demokratikus Koalicó 

Rákosi Mátyás

#216 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 16:56:57

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 ROHADÉKOK vagytok! De az elettol visszakapjatok kamatostul!!!


Vendég

#217 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 17:03:09

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Ti próbáltok meg Polgári Védelmi szolgálatra kötelezni bárkit is?

Mi is kötelezünk hamarosan benneteket sok mindenre. Értitek,ugye? KÖTELezünk...

anonymand

#218 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 17:04:51

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Kedves Felebarátaim!

Ajánlom Egres Béla, Lovászi Fruzsina, Jövő Generációja Egyesület-Elnökség, Csongrádi Eszter és Vámos Edina, valamint a többiek becses figyelmébe.

Az iskolai vezetés részére írt leveletek mély megdöbbenést váltott ki belőlem. Túl azon, hogy tárgyi tévedésnek tartom, miszerint az ünnepségsorozatnak semmilyen politikai színezete ne lenne. Sajnos van, mert ilyen időket élünk. Ám, hogy más véleménnyel vagytok a dologról, az nem baj. Vélemény, hangot adtok neki, "oszt jónapot!" 

Hanem a többi, az kiverte a biztosítékot. Mert mit is állítotok? Hogy az iskola vezetői gyaláznák a nemzeti ünnepet, rossz példát mutatnak? Ugyan miért? Miért gyalázás és rossz példa, ha "otthon" meghitt légkörben kívánnak ünnepelni és nem díszletként "jelen lenni" állami rendezvényen? Valószínű, hogy más mércével mérünk, más a fogalom jelentése.

"A szerencsés sors úgy hozta, hogy immáron ötödik éve Orbán Viktor az ország miniszterelnöke"... - írjátok, mert nincs politikai színezet. Nékem ez nem igazán jön össze. Sebaj!

"Határozottan tiltakozunk az iskolai vezetés gyerekekre gyakorolt politikai befolyásoltsága ellen, mellyel lényegében hazaárulást követnek el." - már megint nem tudom, hogy a "hazaárulás" fogalmát hogyan is sikerült kiterjeszteni egy állami, politikai töltettel bíró rendezvénytől történő távolmaradással.

"Kezdeményezzük az iskolai vezetőség és a 18. életévet betöltött hallgatók nevelő célú behívását a Polgári Védelem egységeibe"... - én meg javaslom a gyógyszereitek rendszeres szedését, mert lám hova vezet, ha ez lemarad.

..."egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól." - egy szót fogadó vétlent büntetni az nálatok az értékrend része, vagy egyéni képviselői indítvány? Milyen alapon kívántok beleszólni egy autonóm felsőoktatási intézmény dolgába?

Miért nem olvassátok inkább a Bibliát? Mondjuk a megbocsájtás erényéről. Például Jézusról. " „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek" (Lk 23:34)" Vagy: "6,12 És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek"

Szeretném javasolni, hogy nézzetek tükörbe, szégyelljétek el magatokat.

Ja!

És kérjetek bocsánatot...

Egyesület?

#219 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 17:09:44

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Tisztelt jövő Generáció Egyesület Vezetése!

   A Váci Madách Gimnáziumnak írt levél utolsó- fenyegető -  három és fél sora hátborzogató. Senkinek sincs joga, ilyen gyalázatos sorokat leírni, kommentálni.

        Tiszteletben egy" javakorban levő " nyugdíjas.

de_érdekes

#220 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 17:11:41

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 "Nevem Egres Béla. Pécs és vonzáskörzetében vállalok társközvetítést erotikus tárgyak bérbeadását és egyéb szexuális szolgáltatásokat. MSN:egreskalangyabela@windowslive.com

Cím: 7633 Pécs, KERÉNYI KÁROLY U. 2/B PÉCS 7633"

forrás: http://www.ecegtar.hu/c129019/egres-szexshop

 

EZ a büdös kretén, írástudatlan bunkó, honnan veszi a jogalapot, hogy bárkit, bármivel megfenyegessen???

Nincs egy "érzékenyebb lelkű" szülő, aki letépné a karját és azzal verné agyon?

kodacx

#221 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 17:16:58

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

"Egres Béla" és "Lovászi Fruzsina"!

1. Ha a tantestületet ÍRÁSBAN UTASÍTJÁK/FELSZÓLÍTJÁK, hogy nevezzen meg és küldjön el 10 diákot, NEM TANÍTÁSI IDŐBEN, a kormány(zó párt) nemzeti ünnepen tartott rendezvényére, az jogilag HIVATALLAL VALÓ VISSZAÉLÉS,
BŰNCSELEKMÉNY, BŰNTETENDŐ!
Egyébként meg diákok, KISKORÚAK (párt)politikai célú felhasználása!
Ez utóbbi meg csak úgy szimplán gusztustalan!

2. Ezután pedig olyan javaslatot tenni, hogy az ezt megtagadó tantesület iskolájából "egyetlen tanuló se nyerhessen felvételt felsőoktatási intézménybe",
ez pedig jogilag nagy nyilvánosság előtt, írásos formában tett
FENYEGETÉS, ZSAROLÁS, és FELBÚJTÁS HIVATALLAL VALÓ VISSZAÉLÉSRE,
amik BŰNCSELEKMÉNYEK, BŰNTETENDŐEK!
Jelenleg jogásszal értekezem róla, hogy érdemes lenne-e esetleg Önök ellen bűntető feljelentést tenni!
Amennyiben igen, arról értesülni fognak!

Petőfi szomorú lenne

#222 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 17:20:18

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

  "egyúttal jelezzük, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem amennyiben szót fogadnak a tantestület utasításának és távol maradnak a Budapestre meghirdetett ünnepségsorozattól. "


Ez kiskorú zsarolása! A zsarolást a törvény bünteti. A CÖF és a JGE jelenleg megfélemlít, tehát terrorizmust követ el. Nemzetközileg elfogadott eljárás, hogy nem engedhetünk a terroristáknak. 

Mindezeken kívül az egész levél arra emlékeztet, amikor a kommunista rezsim idején, nem engedték tovább tanulni a fiatalokat, ha szüleiknek gondja akadt a rendszerrel. Hazánkban ma NINCS diktatúra, DEMOKRÁCIA van! A törvény tiltja az ilyen jellegű fenyegetést. A JGE nem a jövőben, hanem a múltban él.

Etikailag pedig szégyellhetnék magukat, hogy gyermekeinket fenyegetik, mégis milyen emberek tesznek ilyet?????!!!!! A Jövő Generációja igen rossz kezekbe került.

schiller

#223 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 17:21:27

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Már a nevetek is hazugság! A szövegetek nagyon is a múltat idézi...

A helyesírási hibákat hagyjuk, foglalkozzunk az elmebeteg felvetéseitekkel.

1. Ugyan mivel gyalázták meg? Hogy nem rohannak tapsikolni a legkevésbé sem kedves vezetőnek? Ez inkább dicséretes! Ez '48-hoz hasonlóan a szabadságról, a függetlenségről szól!

2. Nincs politikai színezete? Pusztán ennyi eszetek van, vagy szokás szerint hazudtok? Ha egy hasonló ünnep alkalmával a felszólalók szövegének nem lenne napi politikai üzenete, felhangja, akkor még igaz is lehetne, de ugye tudjuk, hogy volt, van és lesz is. Így pedig...

3. A trafik-, és földmutyi nyertesei, az EU-s pénzek-, illetveaz elcsalt pályázatok haszonélvezői, továbbá az álcivil idióta CÖF és a többi haver és tolvaj számára lehet, hgoy szerencs OV miniszterelnöksége, ám az egész országnak hatalmas károkat okoz. /Sok egyéb mellett most éppen az élkeresztény, áldemokrata, álpárt KDNP javaslatára összehozott vasárnapi boltbezárással a sz.ros CBA-nak ugyan jót tesznek, ám emberek tízezreinek a zsebéből vesznek ki több tízezer forintot. Miért is ugatnak az életünkbe? Inkább a sajátjukkal verjék a csalánt!/

4. Inkább ne tegyen értem/értünk semmit - azzal legalább nem árt nekünk!

5. "gondoskodik a következő generáció fegyelmezett neveltetéséről" - ennyi ostoba szabályozást oktatás ügyben még az előző, a szoci kormányok sem hoztak. Pedig... Az álkeresztényi maszlag, a kötelező napközi és egyebek csak kárt okoztak, nulla haszonnal.

6. Senki nem neveli a csúti és bandája ellen a következő generációt (sem), megteszik ezt ők maguk - naponta.

7. Mindig is tudtam, hogy a CÖF vezérkara és az Orbán-hívők nem kis része funkcionális analfabéta (is), most íme a bizonyság. A csekély képességűek kedvéért: senki nem tiltotta meg a részvételt! A közös utazásra, a szervezett jelenlétre (és lelkes, spontán... tapsra) mondtak nemet. Azonban sehol nem olvastam, hogy bárki megtiltotta volna az egyéni részvételt. S biztos vagyok benne, semmi hátrány nem ér egyetlen tanulót sem, ha családjával, vagy éppen egyedül/barátaival a helyszínen hallgatja Orbánt. Tehát megint csúsztattok, hazudtok és sz.rt kavartok! Ahogy teszitek ezt már hosszú évek óta!

8. "hazaárulást követnek el" - tehát, aki nem tapsol Orbánnak, az hazaáruló. Ezt inkább már nem is minősítem...

9. Ez pedig a legalja: "minden erőnkkel azon leszünk, hogy az iskola diákjai ne nyerjenek felvételt egy felsőoktatási intézménybe " - Ki a f.szt fenyegettek (zsaroltok) és milyen alapon? Tehát, ha valaki nem megy el meghallgatni a vezért, az - mint fentről tudjuk - hazaáruló, és - büntetésből - ne járhasson felsőfokú intézménybe... Melyik rendszert is idézi?

 

+1. Szerintem ne provokálljatok! Mert egyet elérhettek, sokan mennek/megyünk oda - de nem tapsolni...

Kóborfalvai

#226 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 17:32:11

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Csak a hazaáruló ünnepel együtt az illiberális Fidesszel. Az 1848-49-es szabadságharc a szabadságért folyt, nem a Habsburgok illiberális rendszeréért.


Vendég

#232 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 18:12:32


Vendég

#234 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 18:17:44

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Ez a vég, sajnálom az emberiséget, megérett már a kipusztulásra!

hazafi

#245 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 19:12:00

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

Nagyon boldog lehet miniszterelnök úr, hogy a diktatúra továbbépitésének meg vannak az új emberei az új generáció tagjai között. A legszomorúbb az, hogy maguk fel sem fogják, mit irnak. Nagyon sok ember van Magyarországon, akik egy diktatúra fenyegetettsége alatt éltek évtizedeken át és nagyon azon időszak közéleti megnyilvánulásaira hasonlitanak szavaik. Remélem, hogy a közélettől távol lesznek aktiv éveik alatt, mert ilyen immorális gondolkodásmóddal nem lehet egy demokratrikus ország alkotó személyiségévé válni.

Mondataik még egyértelmű hazugságot is tartalmaznak, ugyanis a diákokat nem az ünnep negligálására, hanem e "meghivástól" való ellenállás megtételére ösztönözték. Miniszterelnök úr ünnepi beszédeinek köze nincs általában az ünnephez, szimplán napi politizálás, igy érthető, hogy a gyermekeknek nincs helye a manipuláló politika szinterén. A pedagógusok jól döntöttek, ez a dolguk. A gyermekeket szabad, alkotó, önérzetes és öntudatos emberekké kell formálniuk és nem a mindekori hatalom fenéknyalóivá.

Magyarország akkor lesz szabad, ha a polgáraik szabadon gondolkodhatnak és döntéseiket maguk hozhatják meg. A jövő generáció nem lesz zsarolható, nem lesz manipulálható. Az lesz a vége ezeknek a kommunista áldemokrata szemfényvesztőknek.


Vendég

#248 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 19:29:08

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

A felhívás egyszerüen bicska forgató és nem épp elméjű emberek nyilatkozata!

A diákok feladata a tanulás nem pedig a politika kisérete segítése.

A továbbtanulási lehetőség is a tudás alapján kell eldőljön nem a politikai hovatartozás révén.

Aki úgy gondolja, hogy aki nem nyal megfelelően az ne boldoguljon az nagyon vigyázzon arra a lehetőségre amikor változik a politikai hangulat nehogy szemét dombra kerüljön.

Röviden a diák dolga a tanulás az iskola dolga a nemzeti ünnepek méltó megünneplése a park vonal mellől kiabálók pedig mehetnek gazsulálni az állami hivatalból elvileg kötelezően kirendelt megemlékezésekre a nélkül hogy mások szabadság jogát megsértenék.

üdv egy igazi közepes!!!!!

hazafi

#250 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 19:39:34

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Szerintem meg ti vagytok a hazaárulók! Nemzeti színben tetszelegtek és lejáratjátok a magyar szimbólumokat, a hazát, a magyar nemzetet, történelmi gyökereinket és tradícióinkat. Hazaárulók vagytok, takarodjatok egy másik országba élősködni!

ZSOLTÁR

#254 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 19:58:40

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Milyen jövő generációja vagytok, hé?! Militarista büntetőszázadokat akartok? Kitiltani egyetemekről, főiskolákról ifjakat? Ti a régen elmúlt generáció hívei vagytok, ébredjetek, és simogassátok Sztálin és Lenin nem létező koporsóját. És énekeljétek, hogy "egy kismalac cöf-cöf-cöf". Rohadt aljasság sugárzik szövegetekből. 

Tr0LL

#259 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 20:08:13

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Ostoba ember hírében álltok (JGE), így lassan mondom, hogy értsétek is.

L-Ó-F-A-S-Z-T :P

Menjetek oda, szopkorásszátok Orbán faszát, hajoljatok be előtte, szabadon.

A Szabadságharc emlékének ünnepén, szabad ember, szabad országban nem tehet azt amit szabad?

Hát szabad ezt???

tistvan

#262 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 20:15:42

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Tisztelt Egres Béla és Lovászi Fruzsina és mindazok, akiknek a nevében Önök megszólalnak!

Olvassák el, ha van idejük!

Babits MihályPetőfi Koszorúi

<in:lf:1,rt:0,fi:0>"Avagy virág vagy te hazám ifjúsága"

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.

Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bújik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszorúit.

Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a 
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a 
hideg temetőnek!...
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kőnek!

Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos fűzérbe görbítve - légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: "Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!"

 

Avagy virág vagy te?... légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét akit elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!

És ha nem értik, hívjanak segítségül valakit a váci Madách Imre Gimnáziumból! (gyanítom, legtöbb ottani tanuló is tud segíteni).

 

Üdvözlettel:
Törőcsik István

tanár

bogcsa

#276 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-12 21:23:14

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 És az úgynevezett Jövő Generáció Egyesülete tisztában van azzal, hogy az ilyen jellegű fenyegetés, zsarolás börtönbüntetést von maga után? Ráadásul nem hinném, hogy szexshopból vagy egy rég megszűnt nyelviskolából kellene ilyeneket írogatni.

És ajánlom a Magyar Helyesírás Szabályai című könyvet tanulmányozásra!  

Tahó Sandokan

#284 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-13 05:29:35

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Rákosi Mátyás, Kun Béla, Joszip Visszarionovics and 1956 other people like this letter

Tahó Sandokan

#285 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-13 05:35:58

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Ne rikácsoljanak hazaárulásról, hanem tegyék meg a feljelentést.

A 2012. évi C. törvény a hazaárulásról a 258. §-ban - a korábbi szabályozással lényegében azonos módon - a következőket rendeli:

  • Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
  • A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
    • a) súlyos hátrányt okozva
    • b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
    • c) háború idején vagy
    • d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.
  • Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

Ha annyira biztosak benne, hogy hazaárulás történt igenis börtönözzék be mindet, a gyerekeket is. Ha meg nem hazaárulásról van szó, akkor Kérem Uraim Suttogjanak, azaz KUSS!

Gondolkodó

#305 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-13 10:49:45

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Arra nem gondolt senki, hogy esetleg ez csak egy Troll? Mármint én nem vagyok fidesz nayaló, és nem nagyon csípem őket, de itt bárki bárkinek a nevével írhat dolgokat bárki, az pedig hogy belinkelget facebook oldalakat, szerintem csak szítás az emberek között, és közönséges lejáratási próbálkozás, a célszeméy ellen. Itt mindenki pampog, hogy ilyen szemét az illető, pedig itt bármilyen névvel regisztrálás nélkül tud írni, én is írhatnék bárki más nevében, és ez szerintem becsületsértésnek minősül. De, úgylátom, hogy ezt senki sem veszi észre, csak írkálgat a felháborodásán felbuzdulva, hogy én majd megmondom neki, közben meg lehet hogy semmi köze nincs a fennt lírtakhoz. 

Egyébként, én is a Gimnázium tanárainak az oldalán állok, hogy próbálják a gyerekeket távol tartani a politikától, főleg egy ilyen poitikailag intenzív időszakban. 

De, senki ne dőljön ba mindennek ami az interneten van, mert bárki írhat bármit, én mindenkinek ajánlom, hogy mielőtt bárki bármit kommentelne, győzödjön meg róla hogy az állítás biztos forrásból van-e, mert most szerintem rengeteg embert hülyére vettek. 

21/F


Vendég

#314 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-13 12:09:03

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 "A szerencsés sors úgy hozta, hogy immáron ötödik éve Orbán Viktor az ország miniszterelnöke".... Mégis milyen szerencse??? legfeljebb a BALszerencse!!! Mikor ez a féregnyulvány-féle szemétláda felszólal a MAGYAROK nemzeti ünnepén (szándékos a nagybetű, mert ez a féregnyúlvány nem magyar!!!) az szégyen és gyalázat, nem pedig megtiszteltetés... Ennek a féregnek az lenne a leghasznosabb tette, ha beállna golyófogónak!!!! 

Üdv: egy HITHŰ, IGAZ MAGYAR!!!!


Vendég

#332 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-13 17:43:30

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

Borzasztoan felhaboritott ez a hozzaszolas.

Kulonosen az a pont szegyenletes, hogy az iskola diakjai ne nyerjenek felvetelt egy felsooktatasi intezmenybe sem, mert a politikai meggyozodes alapjan torteno diszkriminaciora a felsooktatasban resztvevok kozott nem volt pelda a kommunista diktatura ota Magyarorszagon.

Szerintem az politikai meggyozodestol fuggetlenul egyetlen magyar embernek sem lehet celja, hogy ismet diktatura legyen Magyarorszagon.

Ugy velem, hogy az emberi let egyik alapja a szemelyes velemeny szabadsaga, igy nem hiszek abban sem, hogy szabad a mas velemenyen levo embereket elnyomni, esetleg hatranyosan megkulonboztetni. De abban hiszek, hogy igenis kuzdeni kell ezert a szabadsagert, es bizony harcosan kikelek minden olyan megnyilvanulas ellen, ami az embereknek ezt a szabadsagat elveszi. Az Onok neveben megfogalmazott hozzaszolas emiatt a szememben elfogadhatatlan es nem melto egyetlen magat komolynak tarto szervezethez sem...


Vendég

#340 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-13 19:05:17

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Az ember nem tudja (lásd a szakállas székely viccet), hogy ez most komoly, vagy tréfa.

Én a tréfa felé hajlok.

Mindenesetre elég szomorú, amikor valaki úgy magyarkodik, és mást úgy hazaárulóz le, hogy minimum 10 helyesírási hibát vét a pársoros fogalmazványában. Az meg már szót sem érdemel, hogy az illető olvasni sem tud, mert olyat tulajdonít a gimnázium vezetésének, amit a gimnázium le sem írt...

Jézusom, mennyi buta ember van!

 
 
 

Vendég

#345 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-13 20:18:18

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

Nagyon sürgősen keressenek fel orvost! Soraik olvasása után sajnos csak ennyi fér ki belőlem. Sajnálatra méltó beteg emberek... 

NemHiszemElHogyIlyenVan

#347 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-13 23:00:00

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Veletek kellene inkább elbánni, akik bosszút lihegtek mindenki ellen, akinek még van gerince! Még hogy ti hazaárulóztok? Szégyellem, hogy ilyen emberek a honfitársaim! Húzzatok el az összes gittegyletetekkel!

Celtic

#372 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-14 21:34:33

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Vicces arcok. Mindenesetre nem az elsok....

 

http://szigetsun.datanet.hu/tejsziget_4.shtml

 

Csak azota 17 (!) ev mult el es tovabbra is itt tartanak. A gond az volt akkoriban, hoyg az ugyeletes diszfasz (Homoki allamtitkar) ezt komolyan is vette es tamogatta volna a rendezveny bezarasat....

 

 


Vendég

#374 Re: Felhívás az iskolai vezetés részére

2015-03-15 03:46:02

#98: Jövő Generációja Egyesület - Felhívás az iskolai vezetés részére 

 Csak a helyezkedő patkányok maradnak a jelenlek ország fosztó,saját zsebre dolgozó fehérgalléros aljadékkal!