Legyen újra Bajnai-Oszkó szakértői kormány
Gordonka |
/ #11 Kispiros a belső zsebben?2012-05-23 23:16Hú, de borzasztó önérzetesek lettünk, mi? A kis piros könyv még mindig ott lapul a belsőben?Már adtatok három szakértő miniszterelnököt nekünk, az elsőről kiderült, hogy pufajkás, a másodikról meg, hogy D209 számot viselt. A harmadik lekurvázta a saját hazáját egy Balatönöszödi volt MSZMP-s intézményben. Akartok mégegy szakértői kormányt?Szerinted ez az ország kibírná ezt? Orbán csak két éve miniszterelnök, máris megnyúznátok élve!A nyolc év komcsi kiárúsítás után mit gondoltok mit tennék én a ti szakértőitekkel,ha olyan agyatlan lennék, mint ahogy azt te reméled? A Hajdú-bét üggyel kapcsolatban: tudod a jó ügyvédek mindent elérnek. Az,hogy valaki kimosakodja magát, nem azt jelenti, hogy ártatlan.Gondolom azt is elhiszed, hogy Meggyesi az oroszok ellen védte az ország érdekeit titkosügynökként. Horn pedig csak azért volt AVH-s tiszt, mert beépülve, belüről bomlasztotta a megszálló erőket. Bajnait csak azóta tarjátok szakértőnek, mióta Clintonné Őnagysága (beleavatkozva a magyar belügyekbe és semmibe véve egy demokratikus, tiszta választás eredményét) ezt kinyilatkoztatta. Bele kell törődni a 2/3-os eredménybe urak, ahogyan én is túléltem a nyolc évet! Remélem majd fájni fog, legalább annyira mint nekem fájt a nyolc év! |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1872 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3338 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1064 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2093 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
502 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
472 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
451 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
415 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5558 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23