Buszjáratot Csávoly-Bokod között
Muity Mijo |
/ #16 Re: Re: mijo@baja.hu2013-04-25 06:18Kedves Péter! Nem kritikának szántam, csupán rámutatni a valóságra. Éppen érhetne így is valamit a kezdeményezésed, de csak abban az esetben, ha született volna egy konzultáció, egyben egy ilyen verzióra történő rábólintás a Bács Volán Zrt. részéről. De ha ebbe ekként belemennének, akkor ők lennének végtelenül dilettánsak. Ennek hiányában belátásban bízni naivitás, miként azt hinni, hogy egy profitorientált cég esetében az elutasítást hátrányosnak tekintenék, hiszen éppen azért él a mai áldatlan helyzet, mert az ellenkezője nem lenne rentábilis számukra. Van mód olyan aláírásgyűjtésre is az ilyen eljárás megfelelő keretei között, mely a személyek megkeresése nélkül is létezhet, és ez aláírásgyűjtő ívek különböző frekventált helyeket történő elhelyezése mellett történhetne az érintett térség településein azoknak az adatoknak a jegyzésével, melyek az adatvédelmi szempontokra tekintettel kétséget kizárólan valós személyt takarnak. Így sajnos mindez csak egy látványos internetes álmodozás. :( Üdv: Mijo |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1872 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3344 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1116 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2093 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
502 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
472 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
454 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
419 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1138 Létrehozva: 2024-03-21
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5558 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23