Tiltakozás a kutyák számára mindenhol kötelező póráz ellen


Vendég

#201

2013-11-25 12:36

Mi magyarok lovas nemzetnek tartjuk magunkat mégis többnyire fordítva sikerül felülnünk erre a bizonyos lóra. Mert, hogy megint általánosítanak törvény-hozóink és a tisztességes kutyásokat büntetik a renitens, felelőtlen kutyatartók helyett. Mi lenne ha végre egyszer azon vernék el a port aki megérdemli, és nem a vétlen, jó szándékú állampolgárokat korlátoznák lehetőségeikben előre azt feltételezve, hogy bizonyosan véteni fognak a békés egymás mellett élés szabályai ellen.

Vendég

#202

2013-11-25 13:44

Nem úgy kellene rendet teremteni, hogy "jót és rosszat" ugyanolyan szankciókkal sújtanak! A valóban büntetést érdemlőket büntessék! Ám a többieket, hagyják már békén!
logikus

#203 Re:

2013-11-25 13:47

#1: -

Ez amit írtok megérthető. DE!!! Másokat is meg lehet érteni. A kutyások saját magukat járatták le, és most ennek isszák a levét azok is akik kultúráltan tartottak kutyát. Az életben nagyon sok szabály van, amivel valaki egyet ért és van aki morog miatta. Miközben a neten mindenkitől folyamatosan olvasom, "én összeszedem a csomagot" című fejezetet, akkor csodálkozom, hogy miért van az utcán előttünk is "kutyacsomag", sőt még a játszótéren is. Sajnos közületek sokan tudják hogy fel kéne szedni, ezért sokan írjátok is ez, csak nem teszitek, hiszen nem is hallani hogy valakit ezért keményen büntettek volna. Amennyiben viszont mondjuk szigorúan ellenőriznék, és mondjuk első alkalommal rögtön 100000 Ft bírságot kapna valaki, rögtön lenne lázadás, hogy ez eltúlzott. Pedig aki tényleg felszedi az egyet értene vele, hiszen őt is megbélyegzi az az "ember" akin nem takarít a kutyája után. Már lelki füleimmel hallom is ahogyan olvassátok ezt a hozzászólást, és kedves anyukám csuklik. És itt a probléma, hogy a másik oldal nem érdekel titeket. Ez szinte már olyan mint a cigányság kérdése. Ha valaki rosszat mer mondani róluk, az rasszista szemétláda. Emlékszem amikor bejelentették, hogy vettek kutyacsomag takarító gépet, és ez milyen szuper dolog, és milyen jó fej az önkormányzat. Nem sajnálom, csak azt a gépet meg kellett venni, karban kell tartani, és kell ember aki dolgozik vele és fizetést kell adni neki. Tehát ennyit az adóról. Ugye azért nem baj ha fizettek is valamit bele. Nem miattam van ez, hanem azok miatt akik szerint megalázó dolog felszedni a csomagot.

Következő:

A chip tulajdonképpen a felelős kutyatartó érdeke is. Hiszen ha ahogyan ti mondjátok mondjuk kint futtok az erdőben a kutyussal, vagy lehet bármit ide gondolni, és elkóboról, milyen jó ha ez alapján meg lehet találni a gazdit. Én nem sajnálnék rá 3000 ft-ot. Hiszen ha erre nincs pénzem akkor miből etetem, oltatom, stb...

Következő:

Kutyát lakóhely szerint kell választani. Aki a városban lakik, vagy lakótelepen, ne feltétlenül egy vizslát válasszon társnak. Ha belegondolsz az is állatkínzás neki, hogy egy lakásban éli az életét. Előzőleg valaki írta a vizsla lételeme a mozgás. Szerintetek elég neki hogy a 24 órából jó esetben lent van 2-3 órát. Szerintem nem, csak alkalmazkodik mint egy rab a börtönben aki próbál jóban lenni az őrökkel, és örül ha egy kicsit kiengedik a friss levegőre, és ezért hálás. Tehát mindenki a körülményei szerint válasszon kutyafajtát.

És végül, de nem utolsó sorban ti nem tudjátok elképzelni, hogy vannak emberek akik félnek a kutyáktól, és nem bíznak meg bennük. Azért ezt is figyelembe lehet venni. Akit mondjuk megharapott egy kutya, lehet hogy nem szívesen találkozik egy póráz nélküli kutyával. Vagy akinek egy kistestű kutyája van mert lakótelepen lakik, és leviszi sétálni a kutyáját pórázon, majd jön egy erősebb nagytestű aki nekimegy és szétszedi.

Ha irónikus szeretnék lenni a végén én mondhatnám hogy imádom a parlagfüvet, miért kell írtani. Tudomásul kell vennem, hogy vannak akiknek ez problémát okoz.

Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm.

 


Vendég

#204 Re:

2013-11-25 14:07

#97: furiababy -  

 nem a városi sétáltatásról beszélünk, hanem az erdőről, mezőről. az én kisebbik kutyám az erdőben a túristaúton egy dologtól hülyül meg: ha lovakkal találkozunk. na, arra én is ideges leszek, mert mi a f...aszt keresnek a túraösvényen a lovasok? és ha a lányom fél tőle? ha bármely más túrista fél tőle? az nem baj? pedig a lovak kicsit nagyobbak, mint a kutyák, alkalmanként még agresszívebbek is, no és lássuk be, nagyobbat is szarnak.  

 

mimin

#205 Re: Re: Mindennapok.

2013-11-25 14:14

#108: - Re: Mindennapok. 

 igazad van. ráadásul ha egy kutya megkerget egy őzet, semmi nem történik. velünk is előfordult, és lássuk be, az őz gyorsabb :). a kutya is belátta 2 perc után, és lihegve visszakullogott. nem tudom, hogy milyen kárt okoztunk, ami miatt ki kellene lőni a kutyát, vagy az erdőben is pórázra venni szegényt.


Vendég

#206 Re: Tiltakozás ellen tiltakozó pitbulltulajdonos

2013-11-25 14:21

#125: Pitbulltulajdonos - Tiltakozás ellen tiltakozó pitbulltulajdonos 

 idióta! nem a közterületről van szó, hanem a rétekről, erdőről! a közteröleti pórázolást senki sem vitatja, aki normális!

kutyaszaroslettatalpam

#207 Re:

2013-11-25 14:28

#1: -

Pórázt nekik! Ja és felnyalatnám az összes hobbikuttyás szarógéptuléajdonossal amit az utcán hagynak... Az ő szórakozásuk nekem költség ... szóval tiltsák be az igazoltan nem használati értékű (pl. vakvezető) kutyát a városokban ... Csereakció: kutyáért hörcsögöt (azt is pátyolgathatod, de nem szarja össze a környéket...)

gonolkodó

#208 Re: Re: Re: Mindennapok.

2013-11-25 14:30

#205: mimin - Re: Re: Mindennapok.

Te szerencsétlen! Egy frissen borjazott őzet megkerget a városi ebed, szerinted nincs következménye???

tökös tekés

#209 Re: Re:

2013-11-25 14:33

#204: - Re:

Te majom, a lovakkal szemben mennyi kutya harapott meg járókelőt? és Te minek viszed oda a kutyát ahol pl. más, kutyától félő ember is sétál? az emberrel nem egyenlő a kutya ...


Vendég

#210 Re:

2013-11-25 14:34

#185: -

mert engem megijeszt ...

 

Rimi

#211 Re: Re:

2013-11-25 14:35

#207: kutyaszaroslettatalpam - Re:

A gyűlölettől fröcsögsz! :D
Csak nevetek rajtad, és azon amit leírtál!

Szánalmas vagy... :)


Vendég

#212

2013-11-25 14:40

Köszönöm, hogy elindítottátok ezt a kezdeményezést! Nagyon remélem, hogy minél többen aláírják majd!
Rimi

#213 Re: Re:

2013-11-25 14:47

#203: logikus - Re:

Kutyás ember vagyok, mégis amiket leírtál, azokkal egyet értek! Sőt, tovább megyek! Én is így gondolom! ...mint ahogy így gondolja minden normális kutyatartó is!
Tiszteletben tartjuk azokat az embereket, akik félnek a kutyáktól, és minden körülöttünk levő embert az utcán!
Hidd el, hogy a kutyáink pórázon sétálnak a belterületi részeken, pont az általad említett okok miatt IS...
Amit mi szeretnénk, hogy a külterületi részeket ne vegyék el tőlünk, ahova menekülünk a kutyákkal a többi idióta kutyatartó, illetve az emberek(konfrontáció) elől!

Ennyit akarunk, semmi mást!

Ismerek embereket, akiknek nagyobb testű kutyájuk van kis lakásban. Hidd el, hogy ha a gazdi normális, akkor az a kutya a hétköznapokon(hétvégén meg főleg) le van mozgatva kellőképpen. ...ha pedig a gazdi lusta, vagy nemtörődöm, akkor lehet akár egy ölebe, azt is el fogja hanyagolni. A tutujgatás nem egyenlő a kutya helyesen tartásával.

katalan

#214

2013-11-25 17:28

A kutyásokat nyilván mélyen sérti az ésszerűtlen, életszérűtlen rendelkezés.De azt gondolom, itt már több forog veszélyben. A szabadságunk, a szabad cselekvéshez és gondolkodáshoz való jogunk.Az életünk minden pillanatát ellenőrizni és a saját ízlése és erkölcse szerint irányítani akaró percemberkék játékszerükké tesznek. Ez a petíció is egy módja a lázadásnak.

Vendég

#215

2013-11-25 17:41

Szerintem nagyon is jó hogy ezt bevezetik. Nekem is kutyám van, jólnevelt. Mégsem tudhatom hogy mikor melyik állat mit hoz ki belőle és kit támad meg. Ezért van a póráz hogy az ember visszatartsa. SENKI nem ismeri a kutyáját elég jól ahhoz, hogy szabadon engedje. Tavaly decemberben a mi kutyánkat (aki pórázon sétált békésen) egy golden retriver támadta meg (póráz nélkül volt)...köztudott hogy a goldenek egy barátságos kutyafaj de mégis kiváltott belőle valamit a mi kutyánk szaga. Közel 20,000Ft-ba került az hogy este a sürgősségin összevarrják a kutyánkat. Szóval igen is minden kutyának kötelezővé tenném a póráz használatát és nem kell kedves gazditársak ezen hisztériázni. Vannak kutyafuttatók ott el lehet engedni, de utcán, parkba nemár...
Miniwa

#216 Re:

2013-11-25 19:01

#9: rubinka -

először is köszönöm (minden kutyás nevében is), hogy kintről is támogatod a hazai kutyásokat :) reméljük egyszer Mo. is eljut az általad leírt szintre, és én is remélem egyszer megkapják a magukét az ilyen hülye törvények kitalálói, sajnos vagyunk jópáran azt hiszem akik még elköltözni sem tudunk ebből az országból, menekülni az ilyen hülye törvények elől :( borzasztó ami itt megy, sokszor már tényleg úgy érzem, hogy ezeket a törvényeket csak azért hozzák, hogy ellehetetlenítsék ezzel az állattartást.

Andi

#217 Re:

2013-11-25 19:07

#7: -

Angliában nem néznek rád bűnözőként, mert kutyád van! :) Ott akár 5 kutyát is sétáltathatsz egyszerre, el is engedheted őket, a parkok mind körbe vannak kerítve és nem kell félned,hogy véletlenül úttestre szalad. A tömegközlekedési eszközökön jegyet sem kell váltanod neki, sok kávézóba is beengednek velük együtt. Ott nem kell évente veszettség ellen oltatnod, csak kétévente, mert ott ugyanaz a szer 2 évig hatásos (vagy legalábbis nem tömködik fölöslegesen oltóanyaggal a kutyákat)... és a kutyabiztosításnak is kezd már kultusza lenni, mert ott a gazdik nem csak saját magura kötnek biztosítást,hanem a kutyáikra is.... :) 
Nem egy tökéletes ország,de sokkal kutyabarátabb a hozzáálásuk...


Vendég

#218 Re: Re: Re: Re: Mindennapok.

2013-11-25 19:14

#208: gonolkodó - Re: Re: Re: Mindennapok.

hö-hö. vicc volt. aláírtam a petíciót, de ti itt vérre mentek! mindegy, ki és mit mond, hőzöngtök, nyírjátok egymást. így nem lesz megegyezés és együttműködés, mindenre ugrotok. fogjatok vissza a közös cél érdekében, és figyeljetek jobban egymásra.

 


Vendég

#219

2013-11-25 19:19

Abszolut egyetértek a tiltakozás ellen. Sajnos nagy valószínűség szerint azért szeretik kevésbé a kuytásokat a nem kutyások mert rengeteg kutyás gazdi sajnos nem tartja be azokat az alap dolgokat (mint pl.: kutyagumi felszedése) úgy gondolom,hogy egy felelős gazdinak ez természetesnek kellene hogy legyen.
Nekem is van kutyusom hosszú ideje de a környékünkön nagyon sok gazdi pl. arra sem figyel,hogy a kedvence ne a ház kapuját vegye célba s az ember szó szerint úgy jön ki a házból,hogy vagy átlépi a tócsát (ha tudja) vagy nem. Ezek mind mind bosszantó dolgok lehetnek sztem egy kutyát amúgy sem szerető embertől.
Ezeken a dolgokon is kéne változtatniuk azoknak kiknek sajnos inge- kinek nem inge ne vegye magára.
Vszinünek tartom ezek a dolgok amik miatt sokan nem szeretik a kutyákat pedig ezek olyan dolgok amikről a gazdik tehetnek sajnos.
A kutyafuttatókról meg csak annyi a véleményem,hogy nagyon sok idősebb embernek abból áll a kutyaséta,hogy beülnek a futtatóba a padra beszélgetni s ha egy nagyobb testű kutyussal menne be valaki kinézik :-( mert az ő kutyájuk csak ül a pad alatt holott a kutyafuttató célja pont nem ez :-( hanem hogy kedvencünk futkosson játsszn akár gazdival akár más kutyussal.
Úgyhogy sajnos szerintem ennek a dolognak vastagon a gazdik az okozójuk :-(
Több kutyafuttatót kellene építeni s úgy gondolom kicsit körültekintőbbnek kéne lenni egy két gazdinak.


Vendég

#220

2013-11-25 21:41

Képzet kutyát nem kell megkötve vezetni!
Vizsgázott, képzett, szocializált német-juhászomat hordom az oviba "simogatós" napra.
Elismert - önkormányzat által kijelölt- kutya suliból kérjenek felmérést és bizonyítványt, hogy a kutya biztonságosan sétáltatható póráz nélkül, közterületen.

Vendég

#221

2013-11-25 22:14

...

Vendég

#222

2013-11-26 06:03

http://index.hu/belfold/2013/11/25/kiirtana_a_fantomlovakat_a_kormany/

Az ellen mit lehet tenni, amikor a teljes kormány és a szakigazgatás csúcsa, kizárólag elmebetegekből áll...

Vendég

#223

2013-11-26 08:12

Miért kell mindent a politikusoknak rendszabályozni? Kivéve persze önmagukat.
Süsü

#224 nagy kutyák

2013-11-26 08:53

A nagytestű és főleg harci kutyákat állandó pórázon kéne tartani. Miért a kiskutya tartóknak és a gyerekeseknek kell aggódniuk? Persze a nagytestűt elengedik simán, mert hogy nem féltik... Elhiszem hogy kedves meg minden, de nekik is lehet rossz napjuk és akkor meg van a baj. Sokan meggondolatlanul választanak kutyát. Városban állatkínzásnak tartom a kutyatartást, és főleg a nagytestűekre értem ezt. Egyszerűen nem valók oda.

Vendég

#225

2013-11-26 08:58

Ne legyen kötelező MINDENHOL!