Minden nap számít – gyorsabb onkológiai ellátást!– petíció a gyorsabb onkológiai ellátásért és az állami–magán egészségügyi átjárhatóságért

Minden nap számít – gyorsabb onkológiai ellátást!

Petíció a gyorsabb onkológiai ellátásért, az orvosi prioritás következetes érvényesítéséért, az állami és magánegészségügyi ellátás közötti átjárhatóságért, valamint a teljes emlőrekonstrukció biztosításáért.

Egy daganatos diagnózis után az időnek egészen más jelentősége van, mint az egészségügyi ellátás számos más területén. A diagnosztikai vizsgálatokra, azok eredményeire, az újabb szakvizsgálatokra, majd a szükséges kezelésre vagy műtéti beavatkozásra történő többhetes vagy akár több hónapos várakozás rosszindulatú daganatos betegség esetében súlyos orvosi és pszichés terhet jelenthet. A daganatos betegségek természetesen eltérő biológiai viselkedésűek, ezért valamennyi beteg számára azonos kezelési határidő meghatározása szakmailag nem lenne megfelelő. A beteg helyét és kezelésének sürgősségét az adott daganat típusának, stádiumának, biológiai sajátosságainak, progressziós kockázatának és az aktuális szakmai irányelveknek kell meghatározniuk. Ebből azonban az is következik, hogy a szükséges diagnosztikai vizsgálatok, az eredmények értékelése és a kezelés megkezdése között lehetőség szerint kizárólag annyi idő teljen el, amennyi orvosszakmailag indokolt.

A daganatos beteg számára a várakozás önmagában is súlyos teher. A daganatos diagnózis jelentős pszichés megterheléssel járhat, amelyet az elhúzódó és kiszámíthatatlan várakozás tovább fokozhat. A beteg úgy próbálja folytatni mindennapi életét, hogy közben tudja: a szervezetében rosszindulatú elváltozás található, amely növekedhet, továbbterjedhet, veszélyeztetheti az egészségét, végső soron pedig az életét is. Amennyiben eközben azt is tudja, hogy a következő vizsgálatra, szövettani eredményre, műtétre vagy kezelésre még heteket vagy hónapokat kell várnia, a bizonytalanság intenzív szorongással, alvászavarral, koncentrációs nehézségekkel, halálfélelemmel, a kontroll elvesztésének élményével és tartós pszichés megterheléssel járhat. Ezeknek a következményei egyes betegek életében a kezelés lezárását követően is hosszú ideig, akár éveken keresztül fennmaradhatnak.

Az onkológiai ellátás minőségét ezért nem lehet kizárólag a diagnosztikai és terápiás eredmények alapján értékelni. A beteg pszichés állapota, biztonságérzete, a betegút kiszámíthatósága és annak tudata, hogy a szükséges ellátást az állapotának megfelelő időben meg fogja kapni, ugyancsak része a megfelelő betegellátásnak. Rendkívüli terhet jelenthet heteken vagy hónapokon keresztül dolgozni, gondoskodni a családról és fenntartani a mindennapi élet működését úgy, hogy közben a beteg tudja: rosszindulatú daganat van a szervezetében, amelynek kezelésére még várnia kell.

A gyors diagnosztika és kezelés társadalmi érdek is!

Egy időben elvégzett citológiai, szövettani, laboratóriumi vagy képalkotó vizsgálat napokkal vagy hetekkel rövidítheti le a diagnosztikai folyamatot, és lehetővé teheti, hogy a szükséges kezelés az orvosszakmailag indokolt időablakon belül megkezdődjön. A daganatos betegségek progresszióját és a később szükségessé váló terápiák körét számos biológiai és klinikai tényező befolyásolja, ezért minden olyan diagnosztikai vagy ellátásszervezési késedelmet csökkenteni kell, amelynek nincs szakmai indoka.

Ennek társadalmi és egészség-gazdaságtani jelentősége is van. Egy összetettebb vagy előrehaladottabb betegség kezelése hosszabb terápiával, nagyobb rehabilitációs szükséglettel, jelentősebb egészségügyi ráfordítással és hosszabb keresőképtelenséggel járhat. A beteg hónapokra kieshet a munkából, miközben családi és társadalmi szerepeinek ellátása is jelentősen beszűkülhet. Az időben megkezdett kezelés egyik fontos célja ezért az is, hogy a beteg a szükséges terápiák után a lehető legjobb egészségi állapotban és a lehető legrövidebb rehabilitáció mellett térhessen vissza munkájához, családjához és mindennapi életéhez. A gyorsabb, összehangoltabb betegút tehát nemcsak a beteg személyes érdeke, hanem az egészségügyi rendszer és a társadalom közös érdeke is.

Ha egy intézményben nincs megfelelő időpont, a betegút nem állhat meg!

Az egészségügyi kapacitások korlátozottságát nem lehet figyelmen kívül hagyni, ugyanakkor egy időérzékeny betegség kezelésének sebességét nem határozhatja meg kizárólag az, hogy egy adott intézmény naptárában mikor található szabad időpont. Amennyiben az adott közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató a beteg állapota által indokolt időn belül nem képes biztosítani valamely szükséges onkológiai vizsgálatot vagy kezelést, működő országos vagy regionális betegirányítási rendszerre van szükség, amely megmutatja, hogy ugyanaz az ellátás más közfinanszírozott intézményben hol biztosítható korábban, és lehetővé teszi a beteg tényleges továbbirányítását.

Ez az elv a hatályos egészségügyi jogban is megjelenik. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 7. §-a az egészségi állapot által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő ellátáshoz való jogot rögzíti. A törvény 9. §-a arra az esetre is tartalmaz rendelkezést, amikor az adott szolgáltatónál az egészségi állapot által indokolt legrövidebb időn belül nem biztosítható a szükséges ellátás: ilyen esetben a beteget tájékoztatni kell arról, hogy az adott ellátás mely más egészségügyi szolgáltatónál biztosítható. A petíció egyik célja, hogy ez az elv az onkológiai betegutakban ne pusztán jogszabályi lehetőségként, hanem ténylegesen működő betegirányítási gyakorlatként jelenjen meg.

A magánellátás daganatos betegség esetén sokszor időnyerést jelent. A hosszú várakozási idők miatt számos beteg dönt úgy, hogy egy szükséges vizsgálatot, diagnosztikai eljárást vagy akár műtéti beavatkozást saját költségén, magánegészségügyi ellátás keretében vesz igénybe. Daganatos betegség esetében ez sokszor nem kényelmi választás, hanem annak mérlegelése, hogy a beteg mennyi időt tart elfogadhatónak egy diagnózis, vizsgálat vagy beavatkozás előtt. Van, aki megtakarításából fizet, más családi segítséget kér, hitelt vesz fel, vagyontárgyat vagy akár ingatlant értékesít azért, hogy a szükséges ellátáshoz mielőbb hozzájusson.

Ha valaki például egy időkritikus vizsgálatot vagy műtéti beavatkozást azért végeztet el magánellátásban, mert ott két héten belül hozzáfér, míg a közfinanszírozott rendszerben lényegesen hosszabb várakozásra számíthat, ezzel saját anyagi forrásából felgyorsította betegútjának egy szakaszát. Ebből azonban nem következhet az, hogy ugyanazon betegség valamennyi későbbi kontrollját, laboratóriumi vizsgálatát, rehabilitációját, rekonstrukcióját vagy egyéb szükséges ellátását is saját költségén kelljen igénybe vennie. Lehetséges, hogy a beteg számára az adott pillanatban egy két héten belül elérhető műtét megéri a jelentős anyagi áldozatot, míg egy hónapokkal később szükségessé váló, már nem sürgős laboratóriumi vagy kontrollvizsgálat esetében teljesen megfelelő számára a közfinanszírozott ellátásban, a rá vonatkozó szakmai prioritási sorrend szerint várakozni. Ennek a választási lehetőségnek meg kell maradnia.

Az állami és a magánellátás között valódi, kétirányú átjárhatóságra van szükség!

A társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező beteg attól továbbra is biztosított marad, hogy betegútjának valamely részét saját költségén végeztette el. A magánellátás igénybevétele önmagában nem jelenti a közfinanszírozott ellátáshoz való későbbi jogosultság elvesztését. A beteg számára ezért biztosítani kell annak tényleges lehetőségét, hogy betegútjának egyes szakaszaiban – saját egészségi állapotát, a várakozási időt és anyagi lehetőségeit mérlegelve – maga dönthessen arról, hogy közfinanszírozott vagy magánegészségügyi ellátást vesz igénybe.

Az átjárhatóságnak kétirányúnak kell lennie. A beteg dönthessen úgy, hogy egy időkritikus vizsgálatot vagy beavatkozást saját költségén gyorsabban elvégeztet, majd amikor a következő szükséges vizsgálat vagy ellátás már nem sürgős, visszatér a közfinanszírozott rendszerbe. Ugyanígy a közfinanszírozott ellátásban kezelt beteg is dönthessen úgy, hogy egy adott ellátási elemet saját költségén vesz igénybe anélkül, hogy ezzel a teljes későbbi betegútját a magánellátásba helyezné át.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 2. §-a szerint az egészségügyi szolgáltatások az egészségi állapot által indokolt mértékben vehetők igénybe, miközben ugyanezen törvény 9. §-a a közfinanszírozott szolgáltatások igénybevételét finanszírozási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltatókhoz kapcsolja. A 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet pedig meghatározza a beutalásra jogosult orvosok körét és egyes diagnosztikai vizsgálatok speciális beutalási szabályait. A petíció ezért e szabályozási kör olyan felülvizsgálatát kéri, amely megfelelő szakmai és finanszírozási garanciák mellett ténylegesen lehetővé teszi a két rendszer közötti betegközpontú átjárást.

Az átjárhatóság mellett az orvosi prioritást következetesen fenn kell tartani. Az állami és magánellátás közötti átjárhatóság nem jelentheti azt, hogy a magánellátásból visszatérő beteg korábbi fizetős ellátása miatt előnyt élvezzen más betegekkel szemben. Ugyanakkor hátrányosabb helyzetbe sem kerülhet azért, mert betegútjának valamely időkritikus szakaszát saját költségén gyorsította fel. A közfinanszírozott rendszerbe történő visszatéréskor ugyanabba a szakmai prioritási rendszerbe kell kerülnie, amelybe aktuális egészségi állapota alapján egyébként is tartozna.

A beteg helyét az ellátási sorrendben az aktuális egészségi állapotnak, a betegség típusának és stádiumának, a progressziós kockázatnak, valamint az adott vizsgálat vagy kezelés orvosi sürgősségének kell meghatároznia. Aki korábban magánellátást választott, ne kerüljön emiatt más betegek elé, de a sor végére se kerüljön. Az átjárhatóság célja nem a prioritási rendszer megkerülése, hanem annak biztosítása, hogy a beteg egy korábbi magánellátási döntésével ne kötelezze el magát ugyanazon betegség teljes további magánfinanszírozása mellett.

A rekonstrukció célja a teljes helyreállítás legyen!

Az emlődaganat kezelése sok esetben nem fejeződik be a daganat eltávolításával. Masztektómia után az emlőrekonstrukció az onkológiai rehabilitáció fontos része lehet, amelynek jelentősége a testkép, az önértékelés, az intimitás, a pszichés állapot és a mindennapi élethez történő visszatérés szempontjából egyaránt számottevő. Az emlő páros szerv, ezért egyoldali emlőeltávolítás után a rekonstrukció eredményét szükségszerűen a két oldal egymáshoz való viszonya is meghatározza. Jelentős méret-, forma-, magasság- vagy pozíciókülönbség esetén a helyreállítás testképi és pszichés értelemben is hiányos maradhat.

A teljes rekonstrukció ezért nem merülhet ki abban, hogy az eltávolított emlő helyén megtörténik a térfogat helyreállítása. Amennyiben a megfelelő szimmetria eléréséhez a rekonstrukciót végző szakorvos szakmai megítélése szerint az ellenoldali emlő korrekciója szükséges, annak ugyancsak a közfinanszírozott rekonstrukció részét kell képeznie. Ez az ellenoldali emlő állapotától és a választott rekonstrukciós technikától függően jelenthet felvarrást, kisebbítést, méretkorrekciót, implantátum beültetését vagy cseréjét, illetve más szakmailag indokolt szimmetrizáló beavatkozást.

Az ilyen műtétet ebben az összefüggésben nem önálló esztétikai beavatkozásként, hanem az onkológiai kezelés következtében szükségessé vált helyreállítás részeként kell értelmezni. A rekonstrukció célja a lehetőségekhez és az orvosszakmai feltételekhez mérten a testarányok, a szimmetria és a beteg testképének helyreállítása legyen. Amennyiben ehhez mindkét emlő sebészeti korrekciója szükséges, a közfinanszírozásnak a teljes rekonstrukciós folyamatot kell lefednie!

Miért indítom el ezt a petíciót?

Saját daganatos betegutam során közfinanszírozott és magánegészségügyi ellátást egyaránt igénybe vettem, ezért személyesen tapasztaltam meg mindkét rendszer szerepét. Nem gondolom, hogy a problémát az állami és a magánegészségügy egymással történő szembeállítása oldaná meg. Éppen ellenkezőleg: azt gondolom, hogy a beteg érdekét az szolgálja, ha a két rendszer képes egymás mellett és egymással átjárható módon működni, miközben a közfinanszírozott ellátásban az orvosi prioritás változatlanul érvényesül.

Az állami onkológiai ellátásban személyesen nagyon jó példát is megtapasztaltam arra, hogyan lehet egy betegutat gyorsan és emberségesen megszervezni. Egy szükséges vizsgálatra aznap már nem volt szabad időpont. A kezelőorvos azonban nem egyszerűen egy későbbi időponttal küldött el, hanem közvetlenül egyeztetett a kórház másik részlegén dolgozó kollégájával, aki éppen rendelkezett annyi szabad idővel, hogy a vizsgálatot még aznap elvégezze. Az eredmény néhány napon belül rendelkezésre állt. Számomra ez nemcsak egy jó személyes tapasztalat volt, hanem annak bizonyítéka is, hogy megfelelő szakmai együttműködéssel és betegközpontú szemlélettel a rendszer képes gyorsan reagálni. Fontosnak tartom azt is kimondani, hogy az állami egészségügyben számos lelkiismeretes és korrekt orvos dolgozik, akik a rendelkezésükre álló lehetőségeken belül valóban megpróbálják a beteg számára a lehető legjobb megoldást megtalálni.

Ugyanakkor voltak olyan pontjai a betegutamnak, amikor saját döntésem alapján magánellátást vettem igénybe, mert számomra az idő volt az elsődleges szempont. A célom végig az volt, hogy a szükséges vizsgálatok és beavatkozások a lehető legrövidebb idő alatt megtörténjenek, majd amint az egészségi állapotom lehetővé teszi, visszatérhessek a munkámhoz és a megszokott életemhez. Ezt a lehetőséget azok számára is meg kell őrizni, akik saját anyagi forrásból képesek és hajlandók betegútjuk egy részét felgyorsítani, de ettől még nem kívánják – és nem is kellene – ugyanazon betegség teljes későbbi ellátását magánúton finanszírozni.

MIT KÉRÜNK A DÖNTÉSHOZÓKTÓL?

1. Az onkológiai betegutak szakmailag indokolt maximális várakozási időinek meghatározását és tényleges betarthatóságuk biztosítását. A diagnosztika és a kezelés időkeretét az adott daganat típusa, stádiuma, biológiai sajátosságai, progressziós kockázata és az aktuális szakmai irányelvek alapján kell meghatározni. Ennek jogi alapját erősíti az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 7. §-ában meghatározott, egészségi állapot által indokolt és megfelelő ellátáshoz való jog.

2. Működő országos vagy regionális onkológiai kapacitáskoordináció kialakítását. Amennyiben az adott közfinanszírozott intézmény az orvosilag indokolt időn belül nem képes biztosítani a szükséges vizsgálatot vagy kezelést, a beteg számára másik megfelelő közfinanszírozott szolgáltatónál kell ellátási lehetőséget biztosítani. Ennek alapelve megjelenik az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 9. §-ában, amely rendelkezik arról az esetről, amikor az adott szolgáltatónál az egészségi állapot által indokolt legrövidebb időn belül nem biztosítható a szükséges ellátás.

3. A magán- és közfinanszírozott egészségügyi ellátás közötti valódi, kétirányú átjárhatóság jogszabályi biztosítását. A társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező beteg maga dönthesse el, hogy betegútjának egyes szakaszaiban közfinanszírozott vagy saját költségén igénybe vett magánegészségügyi ellátást választ. Ha egy időkritikus vizsgálatot vagy beavatkozást saját költségén korábban elvégeztet, később térhessen vissza a közfinanszírozott rendszerbe, amennyiben a következő szükséges ellátást ott kívánja igénybe venni.

4. A közfinanszírozott rendszerbe történő visszatérés egyértelmű és kiszámítható szabályozását. A betegnek ne kelljen azért továbbra is saját költségén igénybe vennie ugyanazon betegséghez kapcsolódó vizsgálatokat, kontrollokat, rehabilitációt vagy más ellátásokat, mert betegútjának egy korábbi, számára időkritikus szakaszában magánellátást választott.

5. A 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet beutalási szabályainak az átjárhatóságot támogató felülvizsgálatát. Megfelelő szakmai, dokumentációs és finanszírozási garanciák mellett teremtsék meg annak lehetőségét, hogy a magánellátásban keletkezett szakorvosi dokumentáció, leletek és szakmailag indokolt vizsgálati javaslatok a közfinanszírozott betegút folytatásakor megfelelően figyelembe vehetők legyenek. A cél nem a magánellátás közfinanszírozása, hanem a két rendszer közötti tényleges betegút biztosítása.

6. Az orvosszakmai prioritási sorrend következetes fenntartását. A magánellátásból visszatérő beteg korábbi fizetős ellátása alapján ne kerülhessen más betegek elé, ugyanakkor emiatt hátrányosabb helyzetbe se kerülhessen. A közfinanszírozott ellátás sorrendjét minden esetben az aktuális egészségi állapot, a betegség jellege, a progressziós kockázat és az adott ellátás orvosi sürgőssége határozza meg.

7. Az onkológiai betegutak pszichés következményeinek figyelembevételét az ellátásszervezés során. A beteg számára legyen kiszámítható a következő diagnosztikai vagy terápiás lépés, annak várható időpontja és az esetleges várakozás oka. A daganatos diagnózissal és az elhúzódó bizonytalansággal járó pszichés megterhelést az onkológiai ellátás szervezése során is figyelembe kell venni.

8. Az emlődaganat miatt végzett masztektómiát követő teljes, szakmailag indokolt rekonstrukció közfinanszírozásának egyértelmű biztosítását. Amennyiben az egyoldali emlőrekonstrukció megfelelő szimmetriájának kialakításához a rekonstrukciót végző szakorvos szakmai megítélése szerint az ellenoldali emlő korrekciója szükséges, a közfinanszírozás terjedjen ki erre a beavatkozásra is. A finanszírozott rekonstrukció szükség szerint foglalhassa magában az ellenoldali emlő felvarrását, kisebbítését, méretkorrekcióját, implantátum beültetését vagy cseréjét, illetve más szakmailag indokolt szimmetrizáló beavatkozást. Ezeket az eljárásokat az onkológiai kezelést követő rekonstrukció és rehabilitáció részeként, ne pedig önálló esztétikai beavatkozásként kezeljék.

Jogi alap és a szükséges szabályozási irány

A petíció nem azt állítja, hogy a hatályos magyar jog általánosságban kizárná a közfinanszírozott ellátásból azt a beteget, aki korábban magánegészségügyi szolgáltatást vett igénybe. A szabályozási probléma ennél összetettebb. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, valamint annak végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet együttes alkalmazása olyan finanszírozási és beutalási kereteket határoz meg, amelyek mellett a magán- és közfinanszírozott betegút közötti átjárás nem minden esetben egyszerű.

A petíció ezért nem a közfinanszírozott és a magánegészségügy egymással történő szembeállítását kéri, hanem a két rendszer közötti betegközpontú kapcsolat megteremtését. Ennek egyszerre kell biztosítania a beteg választási lehetőségét, a társadalombiztosítás alapján járó ellátásokhoz való hozzáférést, a közfinanszírozás ellenőrizhetőségét és az orvosszakmai prioritás következetes érvényesülését.

A társadalombiztosítás közös kockázatviselésen alapuló rendszer. A biztosított beteg közfinanszírozott ellátáshoz való hozzáférésének ezért az egészségi állapotához és az orvosi szükségletéhez kell igazodnia akkor is, ha betegútjának valamely korábbi szakaszában saját költségén magánegészségügyi szolgáltatást vett igénybe.

Egy daganatos betegnek a diagnózis után elsősorban a kezelésével, a felépülésével és az életébe történő visszatéréssel kellene foglalkoznia. Az egészségügyi rendszer feladata pedig olyan betegút biztosítása, amelyben a szükséges vizsgálatok, kezelések és rehabilitációs beavatkozások egymásra épülnek, az ellátás sorrendjét az orvosi szükséglet határozza meg, és az egyes lépések között kizárólag annyi idő telik el, amennyi szakmailag valóban szükséges.

Kérjük mindazokat, akik egyetértenek azzal, hogy a daganatos betegnek ne kelljen választania az időben megkezdett kezelés, a teljes rehabilitáció és a társadalombiztosítás alapján őt megillető későbbi ellátás között, hogy aláírásukkal támogassák ezt a petíciót.