A BÖRTÖN KAPUJA MÖGÖTT IS EMBEREK VANNAK!
Petíció az emberi méltóságért, a törvények betartásáért és egy valóban működő büntetés-végrehajtásért A jogállamiság nem ott kezdődik, ahol könnyű betartani a jogot. Hanem ott is, ahol az államnak egy olyan emberrel szemben kell érvényesítenie, akinek már nincs lehetősége szabadon kilépni a rendszerből.
Mi azt szeretnénk, hogy Magyarországon a büntetés elveszítse ugyan a szabadságot – de ne vegye el az emberi méltóságot.
Ezért kérjük mindazokat, akik egyetértenek velünk, hogy álljanak mellénk.
Ha egyetértesz, ne csak te írd alá!
Kérünk mindenkit, hogy írja alá a petíciót, ha egyetért a céljainkkal, és kérjük, ne álljon meg a saját aláírásánál.
Kérd meg családtagjaidat, barátaidat, ismerőseidet és mindenkit, aki szerint fontos az emberi méltóság, a törvények betartása és a valódi reintegráció, hogy ő is írja alá.
Nem kell személyesen érintettnek lenni.
Nem kell ismerni egyetlen fogvatartottat sem.
Elég azt gondolni:
Magyarországon a törvényeket mindenkivel szemben be kell tartani.
A fogvatartottak közül sokan maguk nem tudnak szabadon részt venni ebben az aláírásgyűjtésben.
Ezért most nekünk kell megszólalnunk értük is.
Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Tisztelt Országgyűlés!
Mi, a petíció aláírói azért fordulunk Önökhöz, mert úgy gondoljuk, hogy a magyar büntetés-végrehajtás helyzete mára olyan közérdekű és alapjogi kérdéssé vált, amely mellett nem lehet tovább szó nélkül elmenni.
Nem a büntetés ellen emeljük fel a szavunkat.
Elfogadjuk, hogy aki bűncselekményt követett el, annak a bíróság által jogerősen kiszabott büntetését végre kell hajtania.
Azt azonban nem fogadjuk el, hogy a szabadságvesztés a szabadság elvonásán túl az emberi méltóság, az egészség, a családi kapcsolatok, a személyiség és a jövőbe vetett remény elvesztését is jelentse.
A szabadságvesztés a szabadságtól foszt meg, nem az emberi méltóságtól.
Magyarországon a börtön nem egy szűk társadalmi csoport ügye!
Az Eurostat 2024-es adatai szerint Magyarországon 100 000 lakosra 193 fogvatartott jutott, ami a legmagasabb arány volt az Európai Unióban. Az uniós átlag ugyanekkor 113 fogvatartott volt 100 000 lakosra vetítve.
Ez azt jelenti, hogy Magyarországon a szabadságvesztés alkalmazása és a büntetés-végrehajtás működése különösen sok embert érint.
De nem csak azokat, akik a rácsok mögött vannak.
Egy fogvatartott mögött család áll: szülők, házastársak, gyermekek, testvérek és más hozzátartozók. A fogvatartás következményeit ezért közvetlenül vagy közvetve további tízezrek élik meg nap mint nap.
A börtönbüntetés következményei nem állnak meg a börtön falainál.
Hazakerülnek a családokba.
Különösen fontos kimondani: a fogvatartott gyermekei nem követtek el bűncselekményt, mégis elszenvedhetik annak családi és társadalmi következményeit.
A szülő hiánya, a kapcsolatok meggyengülése, a lelki teher és az anyagi nehézségek az ő életükre is hatással lehetnek.
Ezért a büntetés-végrehajtás nem lehet kizárólag „a fogvatartottak ügye”.
Ez több tízezer magyar család ügye.
És egy olyan társadalmi csoport hangjáról beszélünk, amelynek jelentős része maga nem tud szabadon megszólalni.
Ezt a hangot egy demokratikus és jogállami Magyarországon nem lehet többé nem meghallani.
Nem új jogokat kérünk
Magyarország Alaptörvénye már ma is meghatározza azokat az alapvető jogokat, amelyek a fogvatartottakat is megilletik.
Az emberi méltóság sérthetetlenségét a II. cikk, a kínzás, valamint az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát a III. cikk, a magán- és családi élet tiszteletben tartását a VI. cikk, a törvény előtti egyenlőséget a XV. cikk, a testi és lelki egészséghez való jogot pedig a XX. cikk védi.
A szabadságvesztésből szükségszerűen következő jogkorlátozás nem jelenthet általános felhatalmazást arra, hogy ezek a jogok kiüresedjenek.
A 2013. évi CCXL. törvény, a Bv. tv. pedig részletesen meghatározza a büntetés-végrehajtás feladatait és céljait.
A törvény 1. §-a szerint a végrehajtásnak a joghátrány érvényesítésén túl elő kell segítenie az elítélt társadalmi beilleszkedését és a jogkövető magatartás kialakulását.
A 83. § (7) bekezdése pedig előírja, hogy a szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell az elítélt önbecsülésének, személyiségének és felelősségérzetének fejlődését, hogy felkészülhessen a szabadulása utáni önálló életre.
Ezek nem pusztán szép elvek. Ezek Magyarország hatályos jogszabályai.
Ezért nem új jogokat kérünk.
Azt kérjük, hogy az állam tartassa be a saját törvényeit.
A jogszabály és a valóság között nem lehet ekkora szakadék
A Bv. tv. mellett a 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény és más jogszabályok is részletes garanciákat tartalmaznak többek között az elhelyezésre, egészségügyi ellátásra, higiénére, étkezésre, munkavégzésre, kapcsolattartásra, kérelmekre, panaszokra és jogorvoslatokra.
Mégis újra és újra olyan tapasztalatok jutnak el hozzánk, amelyek szerint ezek a garanciák a gyakorlatban nem, vagy nem megfelelően érvényesülnek.
Egészségügyi ellátás késik vagy elmarad. Vizsgálatok maradnak el. Gyógyszerelési problémák merülnek fel. Nem megfelelő elhelyezési és higiénés körülményekről, rovarfertőzésről, szélsőséges hőségről vagy hidegről és elégtelen szellőzésről érkeznek beszámolók. A kapcsolattartás akadályokba ütközhet, a panaszok és kérelmek pedig a legtöbb esetben nem eredményeznek valódi, érdemi megoldást.
Nem állítjuk, hogy minden intézetben minden probléma minden időpontban fennáll.
Azt állítjuk, hogy a visszatérő, egymástól függetlenül megjelenő tapasztalatok száma és jellege indokolttá teszi a rendszer egészének független, országos vizsgálatát.
Mi történik közben az emberrel?
Egy fogvatartott nem egy tárgy, amelyet a büntetés végéig egyszerűen „el kell tárolni”.
Évek telhetnek el úgy, hogy az ember fizikai állapota romlik, kezeletlen egészségügyi problémákkal él, mentálisan leépül, elveszíti motivációját, elszakad a családjától, elveszíti a munka világával való kapcsolatát, és egyre nehezebbé válik számára az önálló élethez való visszatérés.
És ezzel éppen az történhet, amit a törvénynek meg kellene előznie.
Ahelyett, hogy a büntetés végrehajtása során az ember önbecsülése, személyisége és felelősségérzete fejlődne, ezek akár sérülhetnek is.
Ahelyett, hogy felkészítenék a szabadulás utáni önálló életre, olyan állapotban kerülhet ki, amelyben nehezebben tud munkát vállalni, lakhatást teremteni, kapcsolatokat helyreállítani és visszatérni a társadalomba.
Ez nemcsak az érintett ember tragédiája. Ez a társadalom problémája is.
A reintegráció nem szívesség
Aki hibázott, annak viselnie kell a tette következményét.
De a büntetés célja nem lehet az, hogy valakit véglegesen alkalmatlanná tegyen a társadalomba való visszatérésre.
Valódi reintegrációt kérünk.
Olyat, amely tényleges lehetőséget jelent oktatásra, tanulásra, szakmai képzésre, munkára, egészségügyi és pszichés segítségre, a családi kapcsolatok fenntartására, valamint a szabadulás utáni önálló életre való felkészítésre.
A börtönkapu kinyitása önmagában nem reintegráció.
Ha valaki évek után úgy kerül ki a társadalomba, hogy nincs munkája, nincs lakhatása, nincs megfelelő egészségügyi vagy mentális támogatása, elvesztette a családi kapcsolatait, és nem kap segítséget az újrakezdéshez, akkor a társadalom valójában nem visszafogadta, hanem magára hagyta.
Pedig ennek nemcsak emberi, hanem gazdasági ára is van.
A börtön gazdasági kérdés is
A büntetés-végrehajtás működtetése jelentős közpénzt igényel. A büntetés-végrehajtás összköltségvetése a 2010-es mintegy 42 milliárd forintról 2024-re közel 140 milliárd forintra emelkedett.
Ezért nem mindegy, hogy mire fordítjuk ezt a pénzt.
A fogvatartásnak természetesen vannak elkerülhetetlen költségei: az őrzés, az elhelyezés, az étkezés, az egészségügyi ellátás és az intézmények fenntartása mind pénzbe kerül.
De a társadalomnak az is érdeke, hogy a büntetés évei alatt ne veszítsünk el végleg egy olyan embert, aki később dolgozhatna, adót fizethetne, családot tarthatna fenn és a társadalom hasznos tagjává válhatna.
Ha valaki a büntetés évei alatt fizikailag vagy mentálisan leromlik, annak további egészségügyi, szociális és gazdasági következményei lehetnek.
A valódi reintegráció ezért nemcsak emberi jogi kötelesség és törvényi feladat, hanem gazdasági racionalitás is.
Nem az a kérdés, hogy költünk-e a fogvatartásra.
A kérdés az, hogy mire költünk: egy ember további leépülésére, vagy arra, hogy a büntetés végén legyen egy munkaképes, önálló életre képes ember, aki vissza tud térni a társadalomba.
A következmények a börtönfalakon túl is velünk maradnak
Egy fogvatartott mögött nem egyetlen ember áll.
Családok állnak mögöttük.
Szülők, gyermekek, házastársak, testvérek és más hozzátartozók.
A fogvatartás következményeit ezért közvetlenül vagy közvetve további tízezrek viselik.
A fogvatartott gyermekei pedig nem követtek el bűncselekményt.
Mégis elszenvedhetik a szülő hiányát, a kapcsolatok megszakadását, a lelki terheket és az anyagi következményeket.
Ezért a büntetés-végrehajtás nem lehet kizárólag a fogvatartottak ügye.
Ez több tízezer magyar család ügye.
És ez már olyan társadalmi közösség, amelynek a hangja mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Ezért kérjük
Kérjük a magyar államot, hogy a büntetés-végrehajtás működését országos szinten vizsgálja felül, és biztosítsa, hogy a jogszabályokban rögzített garanciák a gyakorlatban is érvényesüljenek.
Kérjük az emberhez méltó elhelyezési és higiénés körülmények biztosítását.
Kérjük a túlzsúfoltság érdemi kezelését.
Kérjük a megfelelő egészségügyi és szakorvosi ellátás tényleges biztosítását.
Kérjük a szükséges gyógyszerekhez és kezelésekhez való hozzáférést.
Kérjük a megfelelő étkezési és ivóvízellátást, valamint a szélsőséges hőmérsékleti körülmények hatékony kezelését.
Kérjük a fogvatartottak és hozzátartozóik közötti kapcsolattartás kiszámítható és indokolatlan akadályoktól mentes biztosítását.
Kérjük a fogvatartottak panaszainak és kérelmeinek valóban érdemi, hatékony és lehetőség szerint független kivizsgálását.
Kérjük a büntetés-végrehajtási intézetek erősebb és ténylegesen független külső ellenőrzését, különösen az egészségügyi ellátás, az elhelyezési körülmények, az elkülönítések, a fegyelmi intézkedések és az alapjogi sérelmek tekintetében.
Kérjük a valódi reintegráció megerősítését, hogy a fogvatartottak már a büntetés alatt felkészülhessenek a szabadulás utáni életre, és szükség esetén a szabadulást követően is támogatást kaphassanak.
Ne csak azt kérdezzük, hogyan lehet valakit börtönben tartani. Azt is kérdezzük meg, hogyan lehet őt úgy visszaadni a társadalomnak, hogy legyen esélye tisztességesen élni.
A köztársasági elnökhöz és az Országgyűléshez fordulunk
Arra kérjük a Köztársasági Elnököt, hogy alkotmányos szerepéből fakadó lehetőségeivel élve hívja fel a figyelmet a magyar büntetés-végrehajtás rendszerszintű problémáira, támogassa és kezdeményezze azok érdemi rendezését.
Kérjük továbbá, hogy az egyéni kegyelmezés alkotmányos lehetőségének körében a méltánylást érdemlő egyedi ügyekben a kegyelmi jogintézmény valódi lehetőségként jelenjen meg.
Az Országgyűlést pedig arra kérjük, hogy vizsgálja meg a büntetés-végrehajtás jelenlegi helyzetét, tegye meg a szükséges jogalkotási és ellenőrzési lépéseket, és fontolja meg egy esetleges közkegyelmi intézkedés lehetőségét is.
Nem azért, hogy a büntetés-végrehajtás problémáit egy kegyelmi döntéssel eltakarjuk.
Hanem azért, hogy egy esetleges kegyelmi intézkedés egy valódi újrakezdés része lehessen.
És akkor is gondolnunk kell azokra, akik egy ilyen intézkedésből kimaradnának.
Mert a rendszer megváltoztatását akkor is végig kell vinni!
Nem különleges elbánást kérünk
Nem azt kérjük, hogy a bűncselekmények következmények nélkül maradjanak.
Nem azt kérjük, hogy a jogerős ítéleteket ne hajtsák végre.
Azt kérjük, hogy a büntetés végrehajtása is legyen jogszerű.
Azt kérjük, hogy az állam tartsa be a saját törvényeit.
Azt kérjük, hogy a fogvatartottat emberként kezeljék.
Azt kérjük, hogy aki beteg, kapjon megfelelő ellátást.
Azt kérjük, hogy aki dolgozni, tanulni és változni akar, kapjon valódi lehetőséget.
Azt kérjük, hogy aki egyszer szabadul, ne egy fizikailag és lelkileg megtört emberként kerüljön vissza a társadalomba, hanem egy olyan emberként, akinek volt lehetősége felkészülni az újrakezdésre.
Mert aki hibázott, annak járhat büntetés.
De az újrakezdés lehetőségét nem szabad elvenni tőle.
A jogállamiság nem ott kezdődik, ahol könnyű betartani a jogot.
Hanem ott is, ahol az államnak egy olyan emberrel szemben kell érvényesítenie, akinek már nincs lehetősége szabadon kilépni a rendszerből.
Mi azt szeretnénk, hogy Magyarországon a büntetés elveszítse ugyan a szabadságot – de ne vegye el az emberi méltóságot.
Ezért kérjük az Önök intézkedését!