Maradjon meg a szőregi gyermekorvosi rendelő!

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Tóth Péter: A városnak is szerepet kell vállalnia az orvosi ellátás biztosításában!

2015-06-02 12:41:00

szoregi_rendelo01_gs

A kormány kritizálása érdekében emberi sorsokkal játszik a felelőtlen baloldali városvezetés a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője szerint. Közben már csaknem ezer aláírás gyűlt össze a szőregi gyermekorvosi körzet megmentéséért.

“Komoly problémákkal küzd a gyógyászati ellátás Szegeden, a gyermekorvosok és a háziorvosok hiánya is gondot okozhat a jövőben, ugyanis sok orvos a nyugdíjkorhatár közelében jár, vagy át is lépte azt” – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Tóth Péter, a Jobbik szegedi szervezetének elnöke és a párt szegedi önkormányzati képviselője. A politikus szerint meg kell vizsgálni annak lehetőségeit, hogy milyen módon lehet pótolni a hiányzó orvosokat. Problémaként említette, hogy egyre kevesebben végeznek Szegeden, ugyanis az orvostanhallgatók nagy része még rezidensként külföldre távozik a jobb megélhetés reményében. “Ha a kormány nem tesz valamit a probléma megoldására, nem biztosít forrásokat, akkor a városi önkormányzatnak kell szakorvosokat szereznie” – hangsúlyozta Tóth Péter, aki szerint a baloldali városvezetés kommunikációs fogásként használja fel a kialakult helyzetet arra, hogy támadja a kormányt, azonban a városnak inkább szerepet kellene vállalnia az orvosi ellátás biztosításában, ha ugyanis ezt nem teszi meg, összeomolhat az egészségügyi rendszer.

SZS20140909_toth_peter_jeloltbemutato_sajtotajekoztato_002

“A városvezetés azzal indokolja tétlenségét, hogy nincs tartalék, amiből fedezni lehetne az orvosi ellátás fenntartását, azonban ez nem igaz” – fejtette ki az önkormányzati képviselő. Tóth Péter szerint az antiszegregációs programra szánt tízmillió forintos keretből elvonva jutna forrás a gyerekorvosi ellátás biztosítására. “Az antiszegregációs program elbukott, a cigányság helyzete nem javult, azonban az orvosok száma jelentősen csökkent a program tízéves fennállása alatt” – emelte ki a képviselő. Hozzátette, hogy amíg Botka László szocialista polgármester szerint a város egy tudásközpont, az önkormányzat alapvető funkcióját sem tudja ellátni. A jobbikos politikus úgy fogalmazott, hogy Szőreg az első áldozata az orvosi ellátás problémájának, amely tovább eszkalálódhat, ugyanis a két szőregi háziorvos közül az egyik már bőven túllépte a nyugdíjas korhatárt.

A radikális párt a szőregi gyermekorvosi ellátás megmentése érdekében a szőregi szülőkkel összefogva aláírásgyűjtésbe kezdett, amely során immár majdnem ezer fő aláírását szerezték már meg a jó ügy érekében. “A Jobbik nem hagyja cserben a szőregieket, mint ahogy DK-s képviselőjük, a júniusi közgyűlésen is fel fogom vetni a témát, mivel hosszú távon kell felkészülnünk az orvoshiányra, ha az állam nem tesz semmit, ugyanis egy szakorvos képzése öt év” – fogalmazott Tóth Péter.


Tóth Péter, Szeged MJV önkormányzati képviselő



Petíció megosztása

Segítsd ezt a petíciót, hogy több aláírást érjen el.

Hogyan lehet népszerűsíteni egy petíciót?

  • Ossza meg a petíciót a Facebook oldalán és a petíció témájához kapcsolódó csoportokban.
  • Vegye fel a kapcsolatot a barátaival.
    1. Írjon egy üzenetet, melyben részletezi, miért írta alá ezt a petíciót. Ez segít másoknak megérteni, hogy milyen fontos ez a téma, így valószínűbb, hogy ők is aláírják a petíciót.
    2. Másolja ki és illessze be a petíció webcímét az üzenetbe.
    3. Küldje el az üzenetet e-mail, SMS, Facebook, WhatsApp, Twitter, Skype, Instagram és LinkedIn használatával.