Az egri színház jövőjéért
Quoted post
Ciróka |
#492011-05-08 12:35Vajon hányan vannak, akik nem szeretik B.B.-t? És vajon művészi nézeteiért és produkcióiért nem szeretik, vagy csak úgy, a vesztesek sértődöttségével? Ezt majd eldönti a közönség és a műkritika. A műpártoló öregurak meg ismét hazasunnyognak anyucihoz, mert az otthoni fotel sokkal kényelmesebb a bárszéknél. Ők nem a művészi produkciót nézik, hanem a hozzájuk képest fiatal teremtés idomait. De nyíltan kiállni ők se szoktak mellette, eddig minden odaliszk ejtve lett. Utána minden ment tovább a régi kerékvágásban. A klasszikus görög színházat ma is művelik - Görögországban, semmi gond vele, történelmi és színháztörténeti ismereteket gyarapít. Ez is egy mai-régi kísérlet. Mint ahogy az operett is túlélt minden újabb korszakot, mert van, aki igényli, mint Pista, és mert vannak világhírű operaénekesek is, akik művelik. Nemrégiben Plácido Domingo énekelt Lehárt, remekül, de ezért nem fogjuk őt lepocskondiázni. Vagy a modernkedő színház a világ legnagyobb művészeit is lenézi? És ugye a pesti zsidóságot se fogja leszólni, mert úgy a műfaj megjelenésekor, mint a Kádár-rendszerben ők tartották fenn és éltették tovább az operetettet? Ezt az egész színházi világ tudja. Azok, akik fanyalognak a magyarságra, identitászavarban szenvednek. A magyar dráma nem hungarizmus, mint ahogy a kísérletezgetés sem feltétlenül modernség vagy haladó színház, eurpéerség. A klasszikus színházban nem atyaúristen a rendező, és nem csúfolhatja meg a szerző eredeti szándékát, sem utasításait, nem írhat bele oda nem illő részeket, és nem forgathatja ki fenekestül az egész drámai műfajt. Blaskó Balázsnak is meg kell szavazni a bizalmat, hogy bizonyíthasson a maga nemében és műfajában. Aki eleve, prekoncepciók miatt nem állhatja őt, vagy a vesztesek irigységével és rosszindulatával, az otthon marad és élvezheti a saját ellenszenvét. Eddig minket rekesztettek ki, nem sznob egrieket, most mi akarunk saját színházat. A közönség és a műkritika majd eldönti, megérdemli-e B.B. a bizalmat. De ne ítélkezzünk alapból, a még be sem mutatott darabok művészi színvonalának ismerete nélkül. Kísérletezgetni lehet egy stúdiószínházban is, ahová meghívhatják a turiniakat azok a korábban méregdrágán Egerbe invitált rendezők, akik részéről az érzelem kölcsönös, nemde? Ha annyira tehetségesek, nem kell félni a megmérettetéstől. Akár a főbejáraton távoznak emelt fővel, akár a hátsó kijáraton, mert szégyellik a történteket, ez már magánügy. Eger keresztény város, csupa jót kíván nekik, nem rosszat, mint ők Blaskó Balázsnak. Ezzel a vitával az a bajom, hogy a "turiniak" mindenáron győzni akarnak, méghozzá K.O.-val, pedig a lényeg a benne való részvétel. Az észérveknek szívesen állok mindig elébe, de ez a fejetlen kotkodálás már túlzás, méltatlan mindkét félhez, elvégre nem vagyunk tyúkudvarban. |
Válaszok
Túrin |
#52 Re:2011-05-08 18:49:52"A műpártoló öregurak meg ismét hazasunnyognak anyucihoz, mert az otthoni fotel sokkal kényelmesebb a bárszéknél. Ők nem a művészi produkciót nézik, hanem a hozzájuk képest fiatal teremtés idomait. De nyíltan kiállni ők se szoktak mellette, eddig minden odaliszk ejtve lett."
Ez nagyon ocsmány volt öntől, és szépen belesimul az elmúlt hetek lejáratnia próbáló szövegeibe. Ön biztos naprakész tudással rendelkezik arról, hogy a tánctagozatért műpártoló öregurak rajonganak, akik a fiatal teremtés idomaiért nézik a produkciót. Az véletlenül sem elképzelhető, hogy fiatalok szerették meg a tagozaton kereszütl a modern táncot, értékelve ugyan a táncosok testi adottságait (ami nélkül elég nehéz lenne táncolni), ugyanakkor felfedezve a testen túli művészeit értéket. De nyilván mindenki magából indul ki, gondolom, önnek a tánc testekre történő nyálcsorgatásnál biztos nem jelenthet többet.
"A klasszikus görög színházat ma is művelik - Görögországban, semmi gond vele, történelmi és színháztörténeti ismereteket gyarapít."
És ön meggyőződéssel állítja, hogy az a hozzászóló, aki a darabokat úgymiond "eredeti" állapotukban akarja látni, a klasszikius görög színházi előadásmódra gondolt? Ön tréfál, minden bizonnyal. Én abszolút értékelem az ókori görög színházat, de hogy a most "klasszikusan előadott" darabokért ágáló közönség sikoltva menekülne ki egy ilyen előadásról, szinte bizonyos.
"A klasszikus színházban nem atyaúristen a rendező, és nem csúfolhatja meg a szerző eredeti szándékát, sem utasításait, nem írhat bele oda nem illő részeket, és nem forgathatja ki fenekestül az egész drámai műfajt"
Lehet, hogy a klasszikusban nem, de akkor elnézést, ha ez a klasszikus, akkor az egri közönség egy része nem kér ebből a színházból. Mi ugyanis igényeljük, hogy a darabok az író mellett a rendező világképét és stílusát is tükrözzék, és esetenként a szerző akár több száz éves, saját korában bizonyára remekül működő, mostanra viszont legtöbbször teljesen idejét múlt instrukcióival szembe menve modern, mai korra alkalmazható értelmezést adjon a darabnak.
"Blaskó Balázsnak is meg kell szavazni a bizalmat, hogy bizonyíthasson a maga nemében és műfajában. Aki eleve, prekoncepciók miatt nem állhatja őt, vagy a vesztesek irigységével és rosszindulatával, az otthon marad és élvezheti a saját ellenszenvét."
Blaskó Balázsnak megadtam a bizalmat. Egyik darabja sem tetszett. Sem a kimerevített tájépek előtt operáló, totálisan didaktikus Aranyember próbálkozása, sem a mostani Látogatók. Minden prekoncepció nélkül rossz rendezőnek tartom, aki elavult színházi esztétikát próbál beleerőszakolni egy 21. századi intézménybe. Reméljük, hogy csak ideig-óráig lehetséges szembemenni az idővel.
Mellesleg színészként többre tartottam, de az utóbbi hetek eseményei is arra engednek következtetni, hogy sajnos emberi minőségben sem az a szint, hogy megérdemelje a bizalmat tőlem.
A többire nincs mit reagálnom, mert számomra az utolsó bekezdésben sorakozó mondatai érnek fel a tyúkudvar rikácsolásával. Sajnálom.
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3462 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1851 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1636 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1445 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
931 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
877 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
590 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
505 Létrehozva: 2025-07-22
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
438 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4827 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
164 Létrehozva: 2025-07-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30
Tiszta levegőt Százhalombattán és környékén! Átlátható tájékoztatást és valódi intézkedéseket kérünk az olajfinomító ügyében!
128 Létrehozva: 2025-07-04