Adjátok vissza gyermekeinket!
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Re: Kérdés
Elválallták a gyerekeket. Két hónapig a gyerekek mellett mardhattam, én az anya.
Aztán megindult a lavina. Karácsonykor nem lehettem a fiúkkal. Februárban az én találkozásaimat is heti egyre korlátozták. Feljelentettek (az összeomlás után több hónappal) a rendőrségen kiskorú veszélyzetetésért, majd gondnokság alá helyeztetési pert kezdeményeztek (Ezek lezárultak jogerősen a mi javunkra...). Stb, stb. Azóta mindenben az ellenségeskedés, hiába minden békülési kezdeményezésünk...
Re:
A petíció célja a figyelemfelhívás és oly értelemben a nyomásgyakorlás, hogy alkotmányos jog a törvények józan észnek és a törvényi célnak (jelenesetben a gyermekek érdekének) megfelelő értelmezése!
anyától a gyermekét. Én 7,5 évig egyedül neveltem a gyermekemet. Az apát nem érdekelte a fia, nem fizetett gyerektartást sem. Amikor feljelentettem az apához ítélték, aki eddig nem foglalkozott vele. Akinek se lakása, se normális állása, se iskolai végzettsége, se szakmája. Aki verte a gyereket és engem is többször.
Mindenkit le lehet fizetni. Sajnos én is azt hittem hogy az igazság mindent legyőz, de tévedtem. A kapcsolatok, a pénz többet ér.
Egy tisztességes, becsületes, dolgozó anya vagyok. Nem iszom, nem dohányzom, még kávét sem iszom. Csak a gyermekemért éltem, mindent megadtam neki. Soha nem bántottam. Nagyon szeretem!
Re: Re:
Nem minden igazságügyi szakértő szolgálja az igazságot, sajnos.
Ez egy pár esetben beigazolódott már.
(Geréb Á., Rezesova, stb.)
Nagyon sajnálom a köztetek kialakult helyzetet. Mind a kettõtök oldalát megértem egy picit. Esetleg nem lenne lehetséges bevonni egy családterapeutát, akivel a nagyszülõk is együtt dolgoznának a helyzet normalizálásán? Nem tudom, hogy ilyesmit lehetséges-e bírói döntéssel elérni?
A bíró nem elfogult? Kértétek a cseréjét?
Bocs, hogy ennyit kérdezõsködöm, de valamiért sokat gondolok erre az esetre. Remélem sikerül megtalálni a gyermekeitek számáraa legjobb megoldást és szeretõ családban nevelkedhetnek, ahol a szülõk és a nagyszülõel tudják egymást fogadni!
Re:
Legeredetibb tervünkben (filozófiafalu) úgy gondoltuk, hogy egy magániskolát fogunk létrehozni oly módon, hogy magántanulók az érintett gyerekek és az ő összességüket tanítja egy álatlunk választott tanárgárda és a szülők. Még egy tanterv félét is kidolgoztunk ennek. Úgy gondoltuk, hogy ha ez így működik, mind a közösség, mind a színvonalas oktatás megvalósulhat, majd ez a magánrendszer államilag elfogadottá nyilvánítható. Mára rájöttünk, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Amikor még velünk élt, az akkor másfél-két éves fiút alkalmilag behordtuk az óvódába és ez jó ötletnek bizonyult. Azért kezdtük el, mert csak velünk volt hajlandó kommunikálni, másoktól félt, elbújt. A heti egy--két óra velünk együtt óvoda megnyitotta a külvilág felé. Ebből nyilvánvaló, hogy egy gyerknek fontos a közösség. De például én mindig rosszul éreztem magam tömegben, ezért ezt az oldalt is fontosnak tartom. Most úgy gondoljuk, majd a gyerekek eldöntik iskolát akarnak-e, magántanulóságot, vagy valamilyen alteratív iskolát (Waldorf). Mielőtt és amikor elkezdik, mindegyik lehetőséggel meg akarjuk ismertetni őket, ki akarjuk próbáltatni. Hosszútávon akár mindegyiket végigjárhatják. Tusom, ezzel szemben áll az állandóság elve, de szerintem így szereznék a legnagyobb tudást és tapasztalatot, ismeretettséget. Eddig a két nagyobb óvodás, a gyámnagyszülőknél kezdték. Alapvetően szeretik, de nem rajonganak érte. A nálunk lévő kislány, 20 hónapos. Ő nagyon közösségi. Imádja figyelni a nagyobb gyerekeket, kezdettleges szerepjátékokat kezdeményez (együtt főzés, egymás etetése, utazós játékok, közös mese). Viszont ő olyan kedves, jószívű típus, hogy egy farkastörvényű, büntető típusú iskolarendszert biztosan nem bírna ki.
Ha visszakerülnek, a mostani életmódot akarnánk folytatni, ez amolyan élhető kompromisszum az eredeti és a társadalmi között. 800 fős kisfalu, háztáji gazdálkodás (növények, állatok, házi tartósítás, stb.), természetközeliség, mégis nyugalom és mégis elérhető közelségben az alapvető kultúrérték (könyvtár, színház, stb.), közel van viszonylag Budapest is, ahol mindenféle rendezvény, oktatási intézmény is elérhető. A munkalehetőségek is tágak erre, az önellátás csak közművek nélkül valósítható meg, ha közművek vannak, pénz is kell a számlákhoz. A közművekről már nem akarunk lemondani, mert rájöttünk, hogy az kisgyerekkel, csak a gyerekek róvására vonható meg. Ha nagyok lesznek, majd meglátjuk. Ha visszakerülnek a gyerekek, szeretnénk a hasonló szétszakított helyzetbe került családok segítésével foglalkozni, már bejegyzésre be is adtuk egy ilyen célkitűzésű egyesület papírjait a hivatalnak.
Az egyetemet félbehagytuk. Zoli tervezte befejezni, én nem. Lehetne enyhíteni ezzel a nagyszülőket, de a helyzetet megoldani nem, ezért nem éri meg, mert enélkül is tudunk értelmiségi életet, munkát (magántanítás), önképzést folytatni és az önálló életvitelbe nem is illik bele, fizikai korlátjai is vannak (ha egyetemre járunk, ki keres pénzt, hová tesszük Illangót, ki látja el a kisgazdaságot, stb.). Kedvünk sincs hozzá, nem véletlenül hagytuk ott...
A gyámnagyszülőkkel folyamatosan próbálunk mediálni, eddig minden kísérletet elutasítottak, most is folyamtban van egy próbálkozás, sajnos bíróság nem teheti kötelezővé.
A bíró elfogultsága ellen a másodfokú fellebbezést tudjuk tenni és tettük. Ott három bíró dönt. Ha döntést nem hoznak elsőfokra, másik bíróhoz küldhetik újratárgyalásra az ügyet. Reméljük, ezt nem teszik, mert az időhúzás nagyon káros a kicsiknek...!
Köszönjük az érdeklődést!
Re:
Legeredetibb tervünkben (filozófiafalu) úgy gondoltuk, hogy egy magániskolát fogunk létrehozni oly módon, hogy magántanulók az érintett gyerekek és az ő összességüket tanítja egy álatlunk választott tanárgárda és a szülők. Még egy tanterv félét is kidolgoztunk ennek. Úgy gondoltuk, hogy ha ez így működik, mind a közösség, mind a színvonalas oktatás megvalósulhat, majd ez a magánrendszer államilag elfogadottá nyilvánítható. Mára rájöttünk, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Amikor még velünk élt, az akkor másfél-két éves fiút alkalmilag behordtuk az óvódába és ez jó ötletnek bizonyult. Azért kezdtük el, mert csak velünk volt hajlandó kommunikálni, másoktól félt, elbújt. A heti egy--két óra velünk együtt óvoda megnyitotta a külvilág felé. Ebből nyilvánvaló, hogy egy gyerknek fontos a közösség. De például én mindig rosszul éreztem magam tömegben, ezért ezt az oldalt is fontosnak tartom. Most úgy gondoljuk, majd a gyerekek eldöntik iskolát akarnak-e, magántanulóságot, vagy valamilyen alteratív iskolát (Waldorf). Mielőtt és amikor elkezdik, mindegyik lehetőséggel meg akarjuk ismertetni őket, ki akarjuk próbáltatni. Hosszútávon akár mindegyiket végigjárhatják. Tusom, ezzel szemben áll az állandóság elve, de szerintem így szereznék a legnagyobb tudást és tapasztalatot, ismeretettséget. Eddig a két nagyobb óvodás, a gyámnagyszülőknél kezdték. Alapvetően szeretik, de nem rajonganak érte. A nálunk lévő kislány, 20 hónapos. Ő nagyon közösségi. Imádja figyelni a nagyobb gyerekeket, kezdettleges szerepjátékokat kezdeményez (együtt főzés, egymás etetése, utazós játékok, közös mese). Viszont ő olyan kedves, jószívű típus, hogy egy farkastörvényű, büntető típusú iskolarendszert biztosan nem bírna ki.
Ha visszakerülnek, a mostani életmódot akarnánk folytatni, ez amolyan élhető kompromisszum az eredeti és a társadalmi között. 800 fős kisfalu, háztáji gazdálkodás (növények, állatok, házi tartósítás, stb.), természetközeliség, mégis nyugalom és mégis elérhető közelségben az alapvető kultúrérték (könyvtár, színház, stb.), közel van viszonylag Budapest is, ahol mindenféle rendezvény, oktatási intézmény is elérhető. A munkalehetőségek is tágak erre, az önellátás csak közművek nélkül valósítható meg, ha közművek vannak, pénz is kell a számlákhoz. A közművekről már nem akarunk lemondani, mert rájöttünk, hogy az kisgyerekkel, csak a gyerekek róvására vonható meg. Ha nagyok lesznek, majd meglátjuk. Ha visszakerülnek a gyerekek, szeretnénk a hasonló szétszakított helyzetbe került családok segítésével foglalkozni, már bejegyzésre be is adtuk egy ilyen célkitűzésű egyesület papírjait a hivatalnak.
Az egyetemet félbehagytuk. Zoli tervezte befejezni, én nem. Lehetne enyhíteni ezzel a nagyszülőket, de a helyzetet megoldani nem, ezért nem éri meg, mert enélkül is tudunk értelmiségi életet, munkát (magántanítás), önképzést folytatni és az önálló életvitelbe nem is illik bele, fizikai korlátjai is vannak (ha egyetemre járunk, ki keres pénzt, hová tesszük Illangót, ki látja el a kisgazdaságot, stb.). Kedvünk sincs hozzá, nem véletlenül hagytuk ott...
A gyámnagyszülőkkel folyamatosan próbálunk mediálni, eddig minden kísérletet elutasítottak, most is folyamtban van egy próbálkozás, sajnos bíróság nem teheti kötelezővé.
A bíró elfogultsága ellen a másodfokú fellebbezést tudjuk tenni és tettük. Ott három bíró dönt. Ha döntést nem hoznak elsőfokra, másik bíróhoz küldhetik újratárgyalásra az ügyet. Reméljük, ezt nem teszik, mert az időhúzás nagyon káros a kicsiknek...!
Köszönjük az érdeklődést!
Az tudja igazán, milyen rossz ez, aki
szintén megélte, megéli, hogy nincsenek mellette a gyermekei.
Re: Re:
Csaknem mindenben egyetértek veletek.
Magam is tettem szerény lépéseketb egy hasonló 500-800 fős közösség létrehozása felé hasonló elvek alapján. Nem jártam sikerrel. Az anyagi alapokat sem sikerült hozzá megteremteni Szívesen csatlakoztunk volna már megvalósult kezdeményezésekhez, ám ez sem jött össze. Végül egyedül maradtam. 5 éves gyermekem anyja is elhagyott az anyagi nehézségek, a sikertelenségek miatt. Már a gyermekemet sem láthatom, pedig még bírósági végzés sincs, amire hivatkozhatna.
Ajelenlegi képzési-oktatási rendszer valójában rabszolgaképző, a kapcsolódó rendszerek, mint például az egészségügy, mind ezt támogatják. Ezt nem csak mint magánember, hanem mint korábban gyakorló pedagógus is mondom.
Új kapcsolatában állítólag ők is hasonlót szeretnének, ezért külföldre kívánnak távozni.
Jelen helyzetemben csak annyit tudok tenni, hogy szívből kívánom, terveitek váljanak valóra!
Legyen meg a megálmodott bolfog falu, sok jó emberrel. Kapjátok vissza a gyermekeiteket!
Áldás!
Suttogó
Köszönjük és sajnállak! Neked is sok sikert és örömet!
Mi az indoklás?
Nem írtatok arról, hogy a nagyszülők mi miatt jutottak arra, hogy nincsenek nálatok jó helyen a gyerekek. Szerintem e nélkül nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy a gyerekek érdekei mit is kívánnak valójában. Nem csak a drog, az alkohol, meg a hasonlók miatt állhat elő olyan helyzet, hogy a gyerekeket valóban indokolt legyen másnak nevelni. Még ha egyébként nagyon fontos is a szülő-gyermek kapcsolat, van az a helyzet, amikor a szülők ártanak, akár teljes szeretetük ellenére, ha pl. valami tudatlan hülyeségbe fognak (fényevők például).
Jelenleg jogerős bírói döntés van, ami persze szerintem sem jelenti azt, hogy akkor annak úgy kell lennie, ők is tévedhetnek, meg a jogalkotó is (csupa polihisztor).
De nagyon hiányolom a hatóság indokát, ami alapján a gyerekeket gyámságba adták.
re 48
| This discussion has been closed. |
Kérdés