Adjátok vissza gyermekeinket!

Quoted post


Vendég

#41

2013-12-03 05:54

Szeretnék egy kérdéssel kapcsolatban tisztán látni? A kivonulásotok a rendszerbõl meghagyja a gyermekeiteknek a választás lehetõségét? Pl járhatnak iskolába, közösségbe, ha akarnak? Biztosítottátok számukra ezt, vagy a ti döntésetekkel nekik is együtt kell élniük? A petíciót már aláírtam, mert, aki így küzd a gyermekéért az szerintem jó szülõ, de ez a kérdés akkor is foglalkoztat. Ha visszakapjátok õket, akkor is meg akartok felelni a társadalmi szokásknak, vagy ismét el szeretnétek zárkózni a világtól? Az is érdekelne, hogy jól értettem-e mindent és nem fejeztétek be az egyetemet? Esetleg egy ilyen gesztussal (tanulmányok befejezése) nem lehetséges enyhíteni a nagyszülõk ellenállását?
Nagyon sajnálom a köztetek kialakult helyzetet. Mind a kettõtök oldalát megértem egy picit. Esetleg nem lenne lehetséges bevonni egy családterapeutát, akivel a nagyszülõk is együtt dolgoznának a helyzet normalizálásán? Nem tudom, hogy ilyesmit lehetséges-e bírói döntéssel elérni?
A bíró nem elfogult? Kértétek a cseréjét?
Bocs, hogy ennyit kérdezõsködöm, de valamiért sokat gondolok erre az esetre. Remélem sikerül megtalálni a gyermekeitek számáraa legjobb megoldást és szeretõ családban nevelkedhetnek, ahol a szülõk és a nagyszülõel tudják egymást fogadni!

Válaszok


Vendég

#42 Re:

2013-12-03 07:35:04

#41: -

Legeredetibb tervünkben (filozófiafalu) úgy gondoltuk, hogy egy magániskolát fogunk létrehozni oly módon, hogy magántanulók az érintett gyerekek és az ő összességüket tanítja egy álatlunk választott tanárgárda és a szülők. Még egy tanterv félét is kidolgoztunk ennek. Úgy gondoltuk, hogy ha ez így működik, mind a közösség, mind a színvonalas oktatás megvalósulhat, majd ez a magánrendszer államilag elfogadottá nyilvánítható. Mára rájöttünk, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Amikor még velünk élt, az akkor másfél-két éves fiút alkalmilag behordtuk az óvódába és ez jó ötletnek bizonyult. Azért kezdtük el, mert csak velünk volt hajlandó kommunikálni, másoktól félt, elbújt. A heti egy--két óra velünk együtt óvoda megnyitotta a külvilág felé. Ebből nyilvánvaló, hogy egy gyerknek fontos a közösség. De például én mindig rosszul éreztem magam tömegben, ezért ezt az oldalt is fontosnak tartom. Most úgy gondoljuk, majd a gyerekek eldöntik iskolát akarnak-e, magántanulóságot, vagy valamilyen alteratív iskolát (Waldorf). Mielőtt és amikor elkezdik, mindegyik lehetőséggel meg akarjuk ismertetni őket, ki akarjuk próbáltatni. Hosszútávon akár mindegyiket végigjárhatják. Tusom, ezzel szemben áll az állandóság elve, de szerintem így szereznék a legnagyobb tudást és tapasztalatot, ismeretettséget. Eddig a két nagyobb óvodás, a gyámnagyszülőknél kezdték. Alapvetően szeretik, de nem rajonganak érte. A nálunk lévő kislány, 20 hónapos. Ő nagyon közösségi. Imádja figyelni a nagyobb gyerekeket, kezdettleges szerepjátékokat kezdeményez (együtt főzés, egymás etetése, utazós játékok, közös mese). Viszont ő olyan kedves, jószívű típus, hogy egy farkastörvényű, büntető típusú iskolarendszert biztosan nem bírna ki.

Ha visszakerülnek, a mostani életmódot akarnánk folytatni, ez amolyan élhető kompromisszum az eredeti és a társadalmi között. 800 fős kisfalu, háztáji gazdálkodás (növények, állatok, házi tartósítás, stb.), természetközeliség, mégis nyugalom és mégis elérhető közelségben az alapvető kultúrérték (könyvtár, színház, stb.), közel van viszonylag Budapest is, ahol mindenféle rendezvény, oktatási intézmény is elérhető. A munkalehetőségek is tágak erre, az önellátás csak közművek nélkül valósítható meg, ha közművek vannak, pénz is kell a számlákhoz. A közművekről már nem akarunk lemondani, mert rájöttünk, hogy az kisgyerekkel, csak a gyerekek róvására vonható meg. Ha nagyok lesznek, majd meglátjuk. Ha visszakerülnek a gyerekek, szeretnénk a hasonló szétszakított helyzetbe került családok segítésével foglalkozni, már bejegyzésre be is adtuk egy ilyen célkitűzésű egyesület papírjait a hivatalnak.

Az egyetemet félbehagytuk. Zoli tervezte befejezni, én nem. Lehetne enyhíteni ezzel a nagyszülőket, de a helyzetet megoldani nem, ezért nem éri meg, mert enélkül is tudunk értelmiségi életet, munkát (magántanítás), önképzést folytatni és az önálló életvitelbe nem is illik bele, fizikai korlátjai is vannak (ha egyetemre járunk, ki keres pénzt, hová tesszük Illangót, ki látja el a kisgazdaságot, stb.). Kedvünk sincs hozzá, nem véletlenül hagytuk ott...

A gyámnagyszülőkkel folyamatosan próbálunk mediálni, eddig minden kísérletet elutasítottak, most is folyamtban van egy próbálkozás, sajnos bíróság nem teheti kötelezővé.

A bíró elfogultsága ellen a másodfokú fellebbezést tudjuk tenni és tettük. Ott három bíró dönt. Ha döntést nem hoznak elsőfokra, másik bíróhoz küldhetik újratárgyalásra az ügyet. Reméljük, ezt nem teszik, mert az időhúzás nagyon káros a kicsiknek...!

Köszönjük az érdeklődést!

petíció kiírói

#43 Re:

2013-12-03 07:52:12

#41: -

Legeredetibb tervünkben (filozófiafalu) úgy gondoltuk, hogy egy magániskolát fogunk létrehozni oly módon, hogy magántanulók az érintett gyerekek és az ő összességüket tanítja egy álatlunk választott tanárgárda és a szülők. Még egy tanterv félét is kidolgoztunk ennek. Úgy gondoltuk, hogy ha ez így működik, mind a közösség, mind a színvonalas oktatás megvalósulhat, majd ez a magánrendszer államilag elfogadottá nyilvánítható. Mára rájöttünk, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Amikor még velünk élt, az akkor másfél-két éves fiút alkalmilag behordtuk az óvódába és ez jó ötletnek bizonyult. Azért kezdtük el, mert csak velünk volt hajlandó kommunikálni, másoktól félt, elbújt. A heti egy--két óra velünk együtt óvoda megnyitotta a külvilág felé. Ebből nyilvánvaló, hogy egy gyerknek fontos a közösség. De például én mindig rosszul éreztem magam tömegben, ezért ezt az oldalt is fontosnak tartom. Most úgy gondoljuk, majd a gyerekek eldöntik iskolát akarnak-e, magántanulóságot, vagy valamilyen alteratív iskolát (Waldorf). Mielőtt és amikor elkezdik, mindegyik lehetőséggel meg akarjuk ismertetni őket, ki akarjuk próbáltatni. Hosszútávon akár mindegyiket végigjárhatják. Tusom, ezzel szemben áll az állandóság elve, de szerintem így szereznék a legnagyobb tudást és tapasztalatot, ismeretettséget. Eddig a két nagyobb óvodás, a gyámnagyszülőknél kezdték. Alapvetően szeretik, de nem rajonganak érte. A nálunk lévő kislány, 20 hónapos. Ő nagyon közösségi. Imádja figyelni a nagyobb gyerekeket, kezdettleges szerepjátékokat kezdeményez (együtt főzés, egymás etetése, utazós játékok, közös mese). Viszont ő olyan kedves, jószívű típus, hogy egy farkastörvényű, büntető típusú iskolarendszert biztosan nem bírna ki.

Ha visszakerülnek, a mostani életmódot akarnánk folytatni, ez amolyan élhető kompromisszum az eredeti és a társadalmi között. 800 fős kisfalu, háztáji gazdálkodás (növények, állatok, házi tartósítás, stb.), természetközeliség, mégis nyugalom és mégis elérhető közelségben az alapvető kultúrérték (könyvtár, színház, stb.), közel van viszonylag Budapest is, ahol mindenféle rendezvény, oktatási intézmény is elérhető. A munkalehetőségek is tágak erre, az önellátás csak közművek nélkül valósítható meg, ha közművek vannak, pénz is kell a számlákhoz. A közművekről már nem akarunk lemondani, mert rájöttünk, hogy az kisgyerekkel, csak a gyerekek róvására vonható meg. Ha nagyok lesznek, majd meglátjuk. Ha visszakerülnek a gyerekek, szeretnénk a hasonló szétszakított helyzetbe került családok segítésével foglalkozni, már bejegyzésre be is adtuk egy ilyen célkitűzésű egyesület papírjait a hivatalnak.

Az egyetemet félbehagytuk. Zoli tervezte befejezni, én nem. Lehetne enyhíteni ezzel a nagyszülőket, de a helyzetet megoldani nem, ezért nem éri meg, mert enélkül is tudunk értelmiségi életet, munkát (magántanítás), önképzést folytatni és az önálló életvitelbe nem is illik bele, fizikai korlátjai is vannak (ha egyetemre járunk, ki keres pénzt, hová tesszük Illangót, ki látja el a kisgazdaságot, stb.). Kedvünk sincs hozzá, nem véletlenül hagytuk ott...

A gyámnagyszülőkkel folyamatosan próbálunk mediálni, eddig minden kísérletet elutasítottak, most is folyamtban van egy próbálkozás, sajnos bíróság nem teheti kötelezővé.

A bíró elfogultsága ellen a másodfokú fellebbezést tudjuk tenni és tettük. Ott három bíró dönt. Ha döntést nem hoznak elsőfokra, másik bíróhoz küldhetik újratárgyalásra az ügyet. Reméljük, ezt nem teszik, mert az időhúzás nagyon káros a kicsiknek...!

Köszönjük az érdeklődést!