Adjátok vissza gyermekeinket!
Vendég |
/ #42 Re:2013-12-03 07:35Legeredetibb tervünkben (filozófiafalu) úgy gondoltuk, hogy egy magániskolát fogunk létrehozni oly módon, hogy magántanulók az érintett gyerekek és az ő összességüket tanítja egy álatlunk választott tanárgárda és a szülők. Még egy tanterv félét is kidolgoztunk ennek. Úgy gondoltuk, hogy ha ez így működik, mind a közösség, mind a színvonalas oktatás megvalósulhat, majd ez a magánrendszer államilag elfogadottá nyilvánítható. Mára rájöttünk, hogy azért ez nem ilyen egyszerű. Amikor még velünk élt, az akkor másfél-két éves fiút alkalmilag behordtuk az óvódába és ez jó ötletnek bizonyult. Azért kezdtük el, mert csak velünk volt hajlandó kommunikálni, másoktól félt, elbújt. A heti egy--két óra velünk együtt óvoda megnyitotta a külvilág felé. Ebből nyilvánvaló, hogy egy gyerknek fontos a közösség. De például én mindig rosszul éreztem magam tömegben, ezért ezt az oldalt is fontosnak tartom. Most úgy gondoljuk, majd a gyerekek eldöntik iskolát akarnak-e, magántanulóságot, vagy valamilyen alteratív iskolát (Waldorf). Mielőtt és amikor elkezdik, mindegyik lehetőséggel meg akarjuk ismertetni őket, ki akarjuk próbáltatni. Hosszútávon akár mindegyiket végigjárhatják. Tusom, ezzel szemben áll az állandóság elve, de szerintem így szereznék a legnagyobb tudást és tapasztalatot, ismeretettséget. Eddig a két nagyobb óvodás, a gyámnagyszülőknél kezdték. Alapvetően szeretik, de nem rajonganak érte. A nálunk lévő kislány, 20 hónapos. Ő nagyon közösségi. Imádja figyelni a nagyobb gyerekeket, kezdettleges szerepjátékokat kezdeményez (együtt főzés, egymás etetése, utazós játékok, közös mese). Viszont ő olyan kedves, jószívű típus, hogy egy farkastörvényű, büntető típusú iskolarendszert biztosan nem bírna ki. Ha visszakerülnek, a mostani életmódot akarnánk folytatni, ez amolyan élhető kompromisszum az eredeti és a társadalmi között. 800 fős kisfalu, háztáji gazdálkodás (növények, állatok, házi tartósítás, stb.), természetközeliség, mégis nyugalom és mégis elérhető közelségben az alapvető kultúrérték (könyvtár, színház, stb.), közel van viszonylag Budapest is, ahol mindenféle rendezvény, oktatási intézmény is elérhető. A munkalehetőségek is tágak erre, az önellátás csak közművek nélkül valósítható meg, ha közművek vannak, pénz is kell a számlákhoz. A közművekről már nem akarunk lemondani, mert rájöttünk, hogy az kisgyerekkel, csak a gyerekek róvására vonható meg. Ha nagyok lesznek, majd meglátjuk. Ha visszakerülnek a gyerekek, szeretnénk a hasonló szétszakított helyzetbe került családok segítésével foglalkozni, már bejegyzésre be is adtuk egy ilyen célkitűzésű egyesület papírjait a hivatalnak. Az egyetemet félbehagytuk. Zoli tervezte befejezni, én nem. Lehetne enyhíteni ezzel a nagyszülőket, de a helyzetet megoldani nem, ezért nem éri meg, mert enélkül is tudunk értelmiségi életet, munkát (magántanítás), önképzést folytatni és az önálló életvitelbe nem is illik bele, fizikai korlátjai is vannak (ha egyetemre járunk, ki keres pénzt, hová tesszük Illangót, ki látja el a kisgazdaságot, stb.). Kedvünk sincs hozzá, nem véletlenül hagytuk ott... A gyámnagyszülőkkel folyamatosan próbálunk mediálni, eddig minden kísérletet elutasítottak, most is folyamtban van egy próbálkozás, sajnos bíróság nem teheti kötelezővé. A bíró elfogultsága ellen a másodfokú fellebbezést tudjuk tenni és tettük. Ott három bíró dönt. Ha döntést nem hoznak elsőfokra, másik bíróhoz küldhetik újratárgyalásra az ügyet. Reméljük, ezt nem teszik, mert az időhúzás nagyon káros a kicsiknek...! Köszönjük az érdeklődést! |
|
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3463 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1851 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1639 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1453 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
931 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
880 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
591 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
515 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
439 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4827 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
166 Létrehozva: 2025-07-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen a setlisten a spanom2
128 Létrehozva: 2025-07-29