Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület telephelyének megmentéséért

A Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület  ( VM) 2013. október 23-án elkezdte felépíteni önkéntesek segítségével az ideiglenes befogadó otthonát a mentett kutyusai számára. Ezek a kutyusok nagy része gyepmesteri telepekről, állatkínzásból a hatóság kérésére került át az egyesület gondozásába. Két hónap múlva az egri Állatokat Védjük Együtt Alapítványtól  ( ÁVE) a közösségi oldalunkon megtudtuk , hogy illegális építkezés miatt a hatóságnál fel van jelentve a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület. A hatóság a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület vezetőjének semmiféle felvilágosítást nem adott. Így érdekesnek találtuk, hogy az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány a feljelentés tárgyát ismerte. Pár hónap múlva a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület ideiglenes befogadó otthonát  megszállták a hatóságok. A Katasztrófavédelem a könnyűszerkezetes kennelsor építését rendben találta azt a törvények betartásával építette fel az egyesület. A hatósági állatorvosi hivatal is az állatok ellátását, elhelyezését, rendben találta, és a határozatában leírta, hogy a törvényeket betartva a négyzetméter -kutya létszámot figyelembe véve alakította ki az egyesület a kenneleket. Az is le lett írva, hogy ideiglenes befogadó otthon mint elnevezés  a törvényben nem létezik, de mint  elevezését a törvény nem tiltja.  A z ott lévő kutyák mindegyike oltott, chippelt. A területet ahol a  Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület mentett kutyusai vannak elhelyezve egyik önkéntes állatbarát béreli  az egri önkormányzattól. A szerződésben a terület Záportározó-dűlőben fekvő ingatlanról szól ami 1700 négyzetméteres földrésznek van feltüntetve. Az építési hatóság határozatát az egyesület megkapta amiben bontási kötelezettséget írtak elő, miután ezt a földterületet a bérlő tudta és kiértesítése nélkül mezőgazdasági borvidéknek minősítették át a közgyűlés . Ilyen  besorolásban csak szőlőtermesztést engedélyez a hatóság. Az mindegy , hogy a területet körbefoglaló hobbykertek amik  úgy szintén  önkormányzati bérleményekben  vannak és a szerződésekben  Záportározó-dűlőként van mindenhol feltüntetve,  tele vannak viskókkal, beton-tégla építményekkel. Ott állattenyésztés, madármentés, hajléktalanok és külföldi állampolgárok életvitelszerűen élnek, és tartanak társ -illetve haszonállatokat emberi élelmezés céljából is.  Érdekes módon ezek az építmények senkit sem zavarnak, ezeket nem kell bontani.  Az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány a helyi jegyzőhöz beviharzott, és  felajánlották az önkormányzatnak, hogy 30 napon belül kiscsoportban  a kutyák tulajdonosával a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesülettel mindenféle egyeztetés nélkül,  átveszik a számukra ismeretlen létszámú kutyaállományt . Mindezt úgy tette, hogy a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület még nem kapta kézhez azt a   határozatot amiben a az építési osztály bontási kötelezettséget írt elő.  A kutyák átadása-átvételéről   a jegyző levélben értesítette is a Vidám Mancsok Állatvédő  Egyesületet cirka 1 hónap múlva. Azzal viszont nem voltak tisztában, hogy a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület  kutyái mind mikrochippel vannak ellátva, és a többi hatósági ellenőrzésnél minden rendben találtatott. Ezért a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület  kutyái éjszakánta zavarva lettek hang-fény- jelzésekkel, a kerítést baltával szétverték, a kennelbe állati tetemet bedobtak, a kennelfalat  ami OSB lapból készült benzinnel meglocsolták majd begyújtották.  Mindezt az engedély nélküli ott élők tették 2 fröccsért.Narkós emberek a kerítésen túl , önkéntes diákok előtt a nadtrágjukat letolták és a csupasz feneküket bemutatták .  A cél az volt, hogy a területen lévő kutyák ugatása zavarja a környékbeli állampolgárokat. Heti szinten 2-3x volt kint éjszakánta a rendőrség az egyesület kérésére, hogy az elkövetőket hivatalosan számonkérjék. Az Állatokat Védjük Együtt Alapítvány megosztott egy olyan videót amin látható volt, hogy a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület kutyái hogy támadnak meg a kennelen belül egy kutyát, és az ott lévő két önkéntes , hogy próbálja szétszedni, kimenteni a vissza- vissza térő ideges kutyák közül a megtámadottat.  Az a videóból lemaradt , hogy ezt a jelenetet külső zavarás, kutyák idegesítése előzte meg, és az is lemaradt, hogy a megtámadott kutya is seb nélkül megmenekült. A bontási kötelezett határozat átvétele után a Vidám Mancsok állatvédő Egyesület  elnöke az országos médiák segítségét kérte. A  média kiment az  Állatokat Védjük Együtt Alapítvány menhelyére is. A felvétel után a menhely vezetése az országos állatvédőket félreinformálva " mint illegális telep" felszámolására váró kutyák átvételében kérte a segítségüket. Miután az országos állatvédők , menhelyek vezetői megtudták, hogy nem illegális telepről van szó hanem a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület ideiglenes befogadó otthonában élő kutyákat akarja  elhelyeztetni az Állatokat Védjük Együtt alapítvány a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület  tudta nélkül, mindenki nemet mondott a kutyák átvételével kapcsolatban. Azóta 2014. 12.03-án az állategészségügyi hivatal  munkatársai újabb bejelentés miatt,  ellenőrzés céljából a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület befogadó otthonába kimentek. A határozatban leírták ,megint mindent rendben találtak eljárást nem indítanak az egyesület ellen. 2014 . 12.02-án az egri jegyző az  állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényben leírtakra hivatkozva kéri, hogy az egyesület elnöke írásban értesítse, hogy a területen ellátott kutyák biztonságos elhelyezése érdekében milyen intézkedéseket tesz meg az egyesület, és  a 2014. 12.22-i bontási kötelezettségű könnyűszerkezetes építményt bontsa le. Kérik, hogy a  kutyákban elhelyezett chip adatainak megismerését tegye lehetővé a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület. Természetesen az egyesület most is és 2014 aug-ban is együtt szeretett volna működni a jegyzővel és az egri önkormányzattal. Kérték az önkormányzat segítségét abban, hogy más területet jelöljenek ki az egyesület számára, és az átépítést, szállítást segítsék. Augusztus végén  a jegyzővel való személyes megbeszéléskor a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület  vezetője igéretett tett abban, hogy erre a területre több kutyát nem visznek, onnan csak kiajándékozás fog történni. Sajnos az önkormányzattól semmiféle segítséget a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület nem kapott ezidáig. Az Állatokat Védjük együtt Alapítvány több fórumon is leírta, hogy tudja Ők lesznek azok akikhez a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület kutyái átkerülnek. Csak az a bökkenő az Állatokat Védjük Alapítványnak a menhely engedélye 40-50 kutya elhelyezésére szól. Az Ő elmondásuk szerint jelen pillanatban 1 kutya elhelyezése is gondot jelent számukra miután 100-120 kutya ellátása van egy tenyérnyi területükön . 

Kérjük aláírásotokkal segítsétek a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület tulajdonában lévő kutyák életének- és az önkéntesek által felépített ideiglenes befogadó otthonuk  megmentését.