Veszélyben a művészvagyon

A MAOE ELNÖKSÉGÉNEK NYILATKOZATA

2011. április 30-ával a kormány döntése következtében megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány, amely a  Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete hétezer fős tagságának,  az alkotóművészeknek vagyonát eddig kezelte, s egyben biztosította érdekvédelmi szervezetünk működését. Sorozatos kísérleteink a kormányzati szervekkel való érdemi egyeztetésre eredménytelenek maradtak. Helyzetünk rendezésére hosszú évek alatt kiérlelt koncepciónk felajánlása, mindenkori együttműködési szándékunk kinyilvánítása hatástalannak bizonyult, ezért nem marad más lehetőségünk, mint a legszélesebb nyilvánossághoz fordulni.

Tiltakozunk


a művészek munkája révén létrejött vagyon most tervezett, a polgári demokráciában elfogadhatatlan módon történő újra államosítása ellen!
Ezzel nem csupán az alkotóházainkat, kiállítótermeinket, székházunkat veszíthetjük el, de elveszítjük a rendszerváltozáskor kivívott önrendelkezési jogunkat, s egyben a művészek szociális biztonsághoz, érdekvédelemhez és az alkotómunkához fűződő jogai is sérülnek. Kérdőjelessé válik a szociális segélyezés, az alkotó munka támogatásának, a nyugdíjak megállapításának, az érdekvédelmi szolgáltatásoknak eddigi jól bevált rendszere. Mindez, számunkra érthetetlen okból, felborítja az alapításkor a művészek és az állam között létrejött közmegegyezést. A nemzeti kultúra kincsestárát jelenti a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete. Felmérhetetlen a felelőssége a mindenkori hatalomnak abban, ha a tagságban megtestesülő szellemi vagyont nem veszi komolyan, magatartásával leminősíti, értékteleníti. Az ingatlan vagyon megszerzésének érdekében tervezett átgondolatlan lépéseivel megbontani készül valamit, amit utána soha többé összerakni nem lehet! Miközben a politikai oldalaktól független, önálló Magyar Művészeti Akadémia létrehozásának gondolatát örömmel üdvözöljük, nem feledkezhetünk el arról, hogy az ennek a gondolatnak és intézménynek, a széles művész közösség által elfogadott alapját jelenteni képes, Alkotóművészeti Köztestület koncepciónkat éppen most utasította el Réthelyi miniszter… Az Elnökség tehát arra kéri a Kormányt, hogy a művészek vagyonával kapcsolatos döntéseit, az alkotóművészek érdekeit szem előtt tartva, az Elnökséggel együtt készítse elő, és véleménye meghallgatása nélkül ne tegyen az Egyesületet, s annak tagságát érintő méltatlan, hosszabb távon jóvátehetetlen lépéseket.