Rasszista ítélet!

Petíció a hibás bírói döntés ellen!

„A cigányság egy munkakerülő életforma a gyulai törvényszék szerint.”

A Gyulai Törvényszék bírónője nevezetesen dr. Mucsi Erika ítélete ellen tiltakozunk!

„A »cigányság« mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülő életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői”

“Megállapítható, hogy az alperes tagjai egyenruhában, menetoszlopban, katonai vezényszóra felsorakozva indultak csoportokra szakadva járőrözni a település utcáin. Egy ilyen megnyilvánulás ugyanakkor a törvényszék álláspontja szerint jellegénél fogva bár szorongást kelthet a helybeliekben, azonban maga a menetelés, nyilvános felvonulás jogát a gyülekezési jog garantálja.”

Nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos,… az átfedések alapot adnak az anomáliák» cigánybűnözésként« való megfogalmazására.”

rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, ami az emberek külső jegyeiben jelen lévő eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi és politikai különbségeket rendel hozzá. Az így létrehozott csoportok között hierarchiát állít fel. (Gondolt tulajdonságokat rendel hozzá.)

Nyílt rasszizmus

Egy intézmény vagy személy tudatosan és vállaltan kifejezi egy csoporthoz (vagy annak egy tagjának) negatív tulajdonságot rendel annak bőrszíne, látható rasszjegyei miatt, és ez mind kommunikációja, mind cselekvései során megnyilvánul.

Intézményesített rasszizmus

Ha a rasszizmus bármely formáját intézményi, törvényi stb. szintre emelik, az az intézményesített rasszizmus, azaz egyenlőtlen bánásmód egy intézmény vagy szervezet részéről egy személlyel vagy csoporttal szemben annak állítólagos rasszjegyei miatt. Esetenként kormányok (például a Jobbik), pártok vagy egyéb társadalmi és politikai szervezetek (például: a Ku Klux Klan, esetünkben a Szebb Jövőért Egyesület) a társadalom többségi csoportjainak összekovácsolására gerjesztik a rasszista ideológiát, valamely kisebbséget bűnbaknak kikiáltva, a kiválasztott kisebbség felé irányítva a népharagot, így egy közösség olyasmire is rávehető, amire egyébként nem. Erős negatív népmanipuláció!

Szégyenletes ítélethozatal született, amit azonnal orvosolni kell!

A birónőt vonják felelősségre és távolitsák el a testületből!

Ezúton kérjük a Legfelsőbb Bíróságtól az azonnali intézkedést! Követeljük az ítélet eltörlését és az újra tárgyalást! Magyarország nem lehet náci ideológiákkal megtelve! Nem lehet az önbíráskodásnak engedni! Egy bírónak hinni kéne a magyar hatóság hatékonyságában! Nem lehet embereket, csoportokat megfélemlíteni!

 

 

Petíció aláírása

Az aláírással engedélyezem Balogh Mónika Nika, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...

Facebook