Legyenek magasabbak a fizetések az oktatás minden területén, mert tarthatatlan a színvonal, de ne csak a végzettség, hanem a ráfordított munka minősége, és befektetett energia alapján.

A felső oktatásban dolgozó oktatónak feleannyi kötelező óraszáma van mint egy középiskolai tanárnak.
Sok adjunktust ismerek akik heti 2-3 nappal letudják a teljes állással járó kötelezettségüket. A fennmaradó időben tudnak mást csinálni, kutatni, alkotói tevékenységet folytatni, amiért lehet pénzt kérni, de csak oktatói tevékenységük egy középiskolai tanáréhoz képest elmarad.

Egy középiskolai tanárnak 5nap a kötelező (22-26óra/hét+6óra, hogy meglegyen a 32)+ néha hétvégi programok, tanítás utáni dolgozat javítások, adminisztráció, stb. stb., ráadásul nem őnnálló felelőséggel rendelkező felnőttekkel dolgoznak mint a felsőoktatásban. Továbbképzésekre kell járniuk, minősítéseket végezniük, vizsgázniuk, önértékelni, kollégát értékelni, szűlőkkel konfrontálódni stb...A teljes személyiségüket be kell vetni a középiskolai nevelő-oktató munka során. Teljes állás mellett nincs lehetőség más kereső tevékenységet folytatni. Több mint 10 éve pályán lévő, P1-ben lévő egyetemet végzett tanárnak 156 000 nettó volt a fizetése tavaly. Aki régebb óta van a pályán annak több, és kevesebb aki nem rég kezdte.

Volt szerencsém állami köz- és felsőoktatásban valamint magánoktatásban is tevékenykedni. A fent leírtakat tapasztalataim eredményzték.

Nézetem szerint egy társadalom mentális állapotát az alap és középfokon lehet igazán fejleszteni ott dől el sok minden, és abba kell sok energiát fektetni.

#15: -  

 Egy egyetemi oktatónak munkaköri kötelessége a kutatás. Pénzt azért nem kap alap helyzetben. Ha nyer egy tudományos pályázatot, akkor abból esetleg juthat neki, de alaphelyzetben az is ki van zárva, hogy pl. az OTKA-pénzeket a főállású, pályázaton nyertes kutató magának ossza ki. Az, hogy 3 nap alatt letanítja valaki a 12 kontaktórát, nem jelenti azt, hogy  az egyetemi feladataival végzett.

Az adminisztrációs teher is jelentős, sokkal több, mint elég. pályázások, leltárok, értekezletek, marhaságok. És ehhez jönnek a doktori témavezetések, a szakdolgozat vezetések, habilitációs és doktori eljárások, bírálatok, amikben részt kell venni. Ezekért pénz nem jár (esetleg ha külsősként van meghívva valaki, de akkor is minimális).

A kutatáshoz az alapfeltételek nem biztosítottak az egyetemen, még a bölcsészeknek sem, pedig nem kéne sok minden: folyóiratok és könyvet beszerzése a könyvtárba, adatbázis hozzáférések, egy-egy szkenner, nyomtató, fénymásoló intézetenként, egy-egy laptop kutatónként. Meg ha olyan a kutatási terület, akkor időről-időre kutatási lehetőség egy távolabbi könyvtárban, levéltárban, vagy másolatok megrendelése. Ez potom pénz, de még ennyi sincs. És mondjuk mint Angliában, ahol ez kötelező, háromévente fél év sabbatical, amikor a kutató megírhat valami komolyat, amihez csak anyagot tudott gyűjteni a napi robot mellett.

És még valami: az ELTE BTK-n az előléptetés esélye is nagyon csekély. hiába a tudományos teljesítmény, hiába bármi (leszámítva a seggnyalást, de annak is kicsi a hatásfoka), egyszerűen nincs pénz az előléptetésekre. Igyekszenek a lehető legalacsonyabb státuszban tartani mindenkit, mert nincs pénz magasabb fizetésre.

Hát ezért kell támogatni őket, és nemcsak őket, hanem az egész kutatói-oktatói szférát a jogos bérkövetelésükben.

#15: -  

 Tegyük fel, hogy az adjunktus valóban letudja két nap alatt az egész heti oktatói tevékenységét. Azt írja, hogy ezután marad ideje kutatni, alkotói tevékenységes folytatni. Csakhogy ez a munkaköri kötelessége, amivel vagy tud külön pénzt keresni, vagy nem. A jellemző az utóbbi. S még egyszer hangsúlyoznám: a kutatás, publikálás, konferenciákon előadás (idegen nyelven is), szakfordítás, ismeretterjesztő tevékenység, stb., nos, mindez munkaköri feladata. Valamikor mégis csak kell kutatni, publikálni, konferenciákon részt venni, ez pedig rengeteg idő és energia - pláne honi körülményeink között, ahol az embernek sokszor saját magának kell beruháznia könyvekbe és munkaeszközökre is. 

A teljes állás mellett folytatott kereső tevékenység teljesen esetleges, az ember sokszor szívességből, hivatástudatból vállal el plusz feladatokat. (Arról nem is beszélve, hogy a mellékes dolgokért kapott pénz egyáltalán nem versenyképes mondjuk azzal, ha egy tanár korrepetálást vállal.)

Arról nem is beszélve, hogy tanársegédeknek, adjunktusoknak hosszú évekig hosszabbítják meg időről időre a szerződését (egészen extrém történetek vannak erről), vagyis teljes a létbizonytalanság. Amin nem enyhít a fokozatszerzés sem, hiszen az intézményeknek nincs pénzük előléptetésre. Igen, harmincas évei végén még simán lehet valaki tanársegéd havi 122.550 Ft-os fizetéssel, doktori fokozattal, feltéve, ha év elején kitölti a kompenzációs űrlapot, hogy a zseniális egykulcsos adóval ne járjon rosszabbul. Ha meg akar élni, fizetni akarja a hiteleit és eltartani a családját, akkor muszáj plusz munkát vállalni. S ha a hivatásában is előrébb akar jutni, akkor meg muszáj publikálni, kutatni. 

És az sem teszi kedvezőbbé a felsőoktatásban és a kutatásban dolgozók helyzetét, hogy pár évente minden átszerveznek, néha megszorítanak, évek óta teljes a bizonytalanság az egész szférában. Ilyen körülmények között nem lehet normálisan dolgozni. 

Az elmúlt években kivezették az adójóváírást, elvették a 13. havi fizetést, a cafetériát, és a tanársegédek-adjunktusok valamint a tud. segédmunkatársak és munkatársak az egykulcsos adóval is rosszul jártak. Mind reálértéken mint nominálisan kevesebbet keresünk mint pár éve. 

#15: -  

 Egy több mint tíz éve a pályán levő, doktori fokozattal rendelkező egyetemi oktatónak nincs 156.000 nettója (hacsak nem lett közben docens, ami ennyi idő alatt nem valószínű, az adjunktusi bér pedig nem éri el ezt a szintet). Nem vitatom, hogy a közoktatás fontos, az ott dolgozó kollégák leterheltek, és annak sincs értelme, hogy egymással marakodjunk, amikor mindenkivel kiszúr a jelenlegi rendszer. DE, mint arra előttem már többen rámutattak, az egyetemi oktatónak nem véletlenül 2-3 nap az óraterhelése. Egyrészt ebben nincs benne az órákra való készülés, tananyagfejlesztés, javítás, adminisztráció, dolgozatok vezetése és bírálata, TDK-ra való felkészítés stb., másrészt a fennmaradó időben kellene szakirodalmat olvasnunk, cikkeket (neadjisten könyvet) írnunk, konferenciákra készülnünk, konferenciákat szerveznünk, köteteket és folyóiratokat szerkesztenünk, és még sorolhatnám. Az egyetemi és tudományos munkával simán ki tudnánk tölteni heti 40 órát, annál sokkal többet is - ha megélnénk a fizetésünkből. A keresetkiegészítés kényszere pedig hátrányosan befolyásolja a minőséget és a befektetett energiát is, és ez nem is fog változni, amíg maradnak a jelenlegi körülmények.

#15: -  

 Kicsit talán más kategória egyetemi órákra felkészülni és megtartani azokat, mint egy rosszabb a középiskolában gyermekmegőrzőt játszani a tanított tárgy érdemi és mélyreható ismerete, nyelvtudás és motiváció nélkül.

Az egyetemi/kutatói/oktatói karrier, ahogyan a PhD megszerzése, jórészt az adott kolléga ambícióján, kitartásán, szorgalmán múlik. Manapság leginkább azon, hogyan viseli a nélkülözést és hogy le tud-e mondani a családalapításról, a szórakozás luxusáról, nyaralásokról stb.

A középiskolai pálya - néhány kivétellel (igen, a pökhendi, sznob budapesti/vidéki elitgimnáziumokról beszélek, amelyeknek létezniük se szabadna) - legtöbbször kényszerpálya. Volt szerencsém az egyik magyarországi megye legjobb gimnáziumában nevelkedni, alkoholista, inkomptetens, nyugis nyugdíjas létre vágyódó tanárok között, akiknek az életben semmit, de semmit nem köszönhetek. Szerencsére így is a kutatói pályán kötöttem ki, szóval ideje fizetést emelni - nekünk is.

#15: -  

 "A ráfordított munka minősége, és befektetett energia alapján."  Amíg a fővárosból vidékre lejáró főállású oktatók másfél nap alatt letudják a kötelező óraszámot, a havi brt. négyszázezerért, és nincsenek ellenőrizve, addig hogyan akarunk emelést?