Budapesti Corvinus Egyetem polgárainak szolidaritási nyilatkozata a SZFE polgárai mellett

Mi, a Budapesti Corvinus Egyetem polgárai kiállunk a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egyetemi polgárai mellett és velük együtt követeljük az egyetemi autonómia és szabadságjogok védelmét. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a SZFE fenntartóváltása párbeszéd nélkül, az egyetemi polgárság egyértelműen kifejezett akaratával szemben valósult meg. Támogatjuk az SZFE egyetemi polgárainak 13 pontból[1] álló követelését.

Valljuk, hogy az akadémiai szabadság, az egyetemi autonómia, a kutatás és az oktatás egysége és a humanizmus olyan értékek, amelyek érvényesülése feltétele annak, hogy az egyetemek betölthessék a közjót szolgáló hivatásukat. Egyetértünk a Magyar Tudomány Akadémia IX. osztályának 2020. szeptember 18-i nyilatkozatával[2], amelyben aggodalmukat fejezik ki a növekvő kormányzati beavatkozás miatt. A kormány az érintettekkel folyamatosan párbeszédet folytatva, az európai egyetemek Magna Charta Universitatumában[3] lefektetett elvek mentén, illetve az Alaptörvényben rögzített jogok maximális tiszteletben tartása mellett avatkozhat csak be a felsőoktatásba.

A Magna Charta Universitatum kimondja, hogy „a kutatás, az oktatás, a képzés szabadsága az egyetemek életének alapelve; az államhatalomnak és az egyetemeknek saját illetékességükön belül biztosítaniuk kell ennek az alapvető követelménynek a tiszteletben tartását”. Az egyetemeken folyó kutatás, oktatás és képzés autonómiájának és szabadságának az őre a Szenátus, amelynek széleskörű hatásköreit és jogköreit minden egyetem esetében garantálnia kell az államnak. Aggodalommal tölt el bennünket, hogy a fenntartóváltással a Szenátusok hatáskörei jelentősen csorbultak, így e feladatukat nem képesek megfelelően ellátni.

Budapest, 2020. október 26.

[1] A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak 13 pontja: „Garantált autonómiát az egyetemnek! Elutasítjuk az egyetem modellváltásáról szóló törvényt jelenlegi formájában! Elutasítjuk a kuratórium és a felügyelőbizottság kinevezésének módját, így ezzel a kuratóriumot és a felügyelőbizottságot is! Elutasítjuk a fenntartó által fenntartott alapdokumentumokat! Elutasítunk bármilyen önkényesen kinevezett vezetőséget! Követeljük a szenátus jogkörének visszaállítását! Követeljük a lemondott szenátus által elfogadott alapdokumentumok elfogadását! Követeljük a jelenlegi kuratórium lemondását! Követeljük, hogy az alapítvány alapítójogai ne kerülhessenek át az államtól az alapítványhoz! Követeljük, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából! Követeljük, hogy az egyetem neve kerüljön vissza az alapítvány nevébe! Nyomatékosan kijelentjük, hogy a pártpolitikától továbbra is elhatárolódunk, és tiszteljék meg az ügyünket azzal, hogy távolmaradnak tőle! Az egyetemre további rendelkezésig csak az egyetem jelenlegi polgárai léphetnek be”.

[2] https://mta.hu/ix-osztaly/a-ix-osztaly-nyilatkozata-110877

[3] https://www.felvi.hu/pub_bin/kep/felsooktatasimuhely/magna_charta_magyar.pdf


Corvinus Egyetem polgárai az egyetemi szabadságért    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással engedélyezem Corvinus Egyetem polgárai az egyetemi szabadságért, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...

Facebook