A 15. kerületben Rákospalotán és Pestújhelyen lévő Emlékfasorok bővítését engedélyezze az önkormányzat

Budapest XV. kerületében 2012-ben Pestújhelyen a Keresztelő Szent János templom körül, míg 2013-ban Rákospalotán a Magyarok Nagyasszonya templom körül létesült emlékfasor a kerületben élő kiemelkedő személyiségek és fontos intézmények emlékére.

Lakossági kezdeményezés alapján, a XV. Kerületi Közösség- és Városfejlesztési Alapítvány finanszírozásában szeretnénk Gyulai Líviusz grafikusművész, Molnár Béla katolikus plébános, esperes, Vasadi Péter író, költő és Csontos János író,költő, filmrendező számára emlékfát állítani. Ehhez már csak a XV. kerületi önkormányzat engedélye szükséges, hiszen az emlékfasorok közterületen vannak. 

Kérjük támogassa célunkat aláírásával, hogy az önkormányzatot közösen győzzük meg!


XV. Kerületi Közösség- és Városfejlesztési Alapítvány    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom XV. Kerületi Közösség- és Városfejlesztési Alapítvány petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...