Nyílt levél Orbán Viktorhoz a rasszista, homofób beszédek ellen

Orbán Viktor Miniszterelnök Úr részére

Tisztelt Miniszterelnök úr!


Kerényi Imre, az Ön által kinevezett, kizárólag Önnek alárendelt, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott – a továbbiakban TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB - a napokban a Keresztény Színházi Fesztiválon egyebek mellett a következőket mondta: „...most már van mangalicafesztivál, zsidófesztivál, mindenféle tavaszi fesztivál, kell legyen keresztény fesztivál is, meg kell erősödjön ez a dolog, és nemzetközi méreteket kell hogy öltsön, hogy Európa meg tudja védeni magát a káros hatásoktól....”, (...) „...fel kell venni ezzel az erővel a harcot. Ez nagyon nagy harc, ez a buzilobbi tulajdonképpen.” (...) „Én radikális vagyok ezekben a dolgokban és nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ha én lennék az alkirály, elvenném a /Színművészeti/ egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt”.

Mondott még sok mást is, de talán ennyi is elég, hogy feltételezzük: Ön is osztja azt a meggyőződésünket, hogy ez ellen a sértő, homofób, inszinuációktól és fenyegetésektől hemzsegő, rasszista beszéd ellen minden józan gondolkodású magyar állampolgárnak fel kell emelnie a szavát. Ha másért nem, hát azért, mert 2014-ben a zsidók és a disznók egy felsorolásban történő említése megengedhetetlen abban az országban, ahol 1944-ben néhány hét alatt hatszázezer zsidó származású magyar állampolgárt deportáltak haláltáborokba. Nyilván Ön is tudja, hogy ezek a kijelentések az Európai Unió sok országában jogi szankciókat is vonnának maguk után, de a legkevesebb mindenütt az lenne, hogy aki így beszél, annak azonnal távoznia kell a közéletből.

Ön azonban eddig egyetlen alkalommal sem emelte fel szavát e tűrhetetlen kijelentések ellen, nem határolódott el tőlük, és nem vonta meg bizalmát az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKEMFÖFEFMEMB-től, annak ellenére sem , hogy nem először tesz homofób, rasszista, az állampolgárokat vallási alapon (is) megosztó és megbélyegző kijelentéseket a nagy nyilvánosság előtt.

Miniszterelnök úr, az Ön hallgatása két dolgot jelenthet:


1)      az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB szavai nem jutottak el Önhöz. Ez esetben kérjük, tájékozódjék munkatársaitól az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB e tárgyban tett, korábbi kijelentéseiről.

2)      az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB szavai az Ön tudtával hangzottak el. Ez esetben az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB-ja Önt képviselte idézett megszólalásával, tehát szavait egy Önnel egyeztetett, mélyen átgondolt kultúrpolitika részének kell tekinteni.

 

Miniszterelnök Úr! Ön minden bizonnyal akkor is egyet fog érteni azzal a véleményünkkel, hogy az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB szégyent hoz Önre, kinevezőjére, szégyent hoz Magyarországra, az Európai Unió tagállamára, s mindezek alapján méltatlanná vált az Ön által számára létrehozott kultúrpolitikusi pozícióra, ha csak most, az általunk idézettekből ismerte volna meg az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB megnyilvánulásait.

Ha azonban mindezek a megnyilatkozások az Ön tudtával történnének, úgy arra kérjük Önt minden békeszerető, barátait és ellenfeleit is egyenlő jogokkal rendelkező honfitársának tekintő magyar állampolgár nevében, hogy  gondolja újra kultúrpolitikáját. A fenti kijelentések ugyanis azt a benyomást kelthetik, hogy az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB az Ön tudtával és beleegyezésével harcot hirdethet az alapvető emberi együttélési normák, a másik tiszteletére épülő morális értékrend ellen.

Zsigó Róbert FIDESZ-szóvivő úr a minap azzal hárította el az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB idézett mondataira vonatkozó újságírói kérdést, hogy azok egy magánember megnyilvánulásai voltak. (ATV Híradó 2014.05.24. 18'10") Egy demokratikus berendezkedésű országban természetesen a szólásszabadság minden ember alanyi joga: egy miniszterelnöki megbízott azonban egy nyilvános fórum előadójaként nem magánemberként szólal meg: ameddig hivatalában van, az általa mondottak nem értelmezhetők másként, mint pozíciójához kapcsolódó megnyilatkozásokként. Különösen nem értelmezhetők másként akkor, ha az Ön által kinevezett, kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB a kultúrával kapcsolatos kérdésekben (legutóbb a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban) nyilatkozik meg.

Nem kérünk mást Miniszterelnök úrtól, mint hogy mérlegelje Kerényi Imre idézett szavait, s vonja le a megfelelő következtetéseket. Meggyőződésünk, hogy amennyiben Ön így tesz, az Ön által kinevezett és kizárólag Önnek alárendelt TNKGMEKMKÉMFÖFEFMEMB-t holnaptól már mint magánembert látjuk viszont.

Bízunk abban, hogy az Ön politikai döntései, amelyeket a helyzet megoldására tesz, semmilyen kétséget nem hagynak arra vonatkozóan, hogy Ön, az általános emberi szabadságjogok elkötelezettjeként nem engedi, hogy a magyarországi politikai közbeszédet tovább fertőzzék a rasszista, kirekesztő, Magyarország szabad és egyenlő polgárait származási, nemi identitási és/vagy vallási alapon megkülönböztető megnyilatkozások.


Miniszterelnök úr, bízunk az Ön megnyugtató döntésében,


tisztelettel,


Janisch Attila filmrendező

Karsai György klasszika-filológus


Budapest, 2014. május 28.

 

___________________________________________________________________________________________________

 

A fenti levelünk megjelent számos újság honlapján. Most szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának a levélben foglaltakhoz, jelezve azt a valós társadalmi szándékot és akaratot, miszerint véget kell vetni a politikai közbeszédben uralkodó rasszista, homofób, náci-beszéd jellegű, szélsőségesen kirekesztő politikusi megnyilvánulásoknak, amelyek megosztják a társadalmat, majd pedig modellértékűen beépülve a társadalmi közbeszédbe tovább mélyítik a társadalom szinte már betemethetetlen szakadékait.

Mi ennek apropóját láttuk Kerényi Imre Orbán Viktor miniszterelnökhöz írott nyílt levelünkben is idézett megnyilatkozásában és emiatt szövegeztük fenti levelünket.

Kérünk mindenkit, aki egyetért kezdeményezésünkkel, aláírásával támogassa ezt a petíciót!

Mindenki, aki aláírja kifejezi igényét a politikai és társadalmi közbeszéd megtisztítása iránt.

Köszönjük,

Janisch Attila és Karsai György