Nyílt levél Gulyás Gábor mellett
Nyílt levél a szentendrei döntéshozóknak
Két hónappal ezelőtt a szentendrei Önkormányzat meghirdette a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatói pályázatát, melyre többen is jelentkeztek. A pályázatot érvénytelennek nyilvánították, miután számonkértek egy olyan feltételt, amely nem szerepelt a kiírásban: hivatalos okirattal kellett igazolni a szakmai tapasztalatot. A beérkezett pályaművek ezt érthető módon nem tartalmazták, de nem pótlást kért e „formainak” nevezett hiba miatt az Önkormányzat, hanem az általa felállított bíráló bizottság behívta szóbeli egyeztetésre a pályázókat, majd meghallgatás nélkül hazaküldte őket. Ez nemcsak etikátlan eljárás, de jogi aggályokat is felvet. A pályázók között volt Gulyás Gábor is, az intézmény korábbi igazgatója. Vele ez a megszégyenítő méltánytalanság csak azért nem történt meg, mert ő meg sem kapta a meghallgatására invitáló levelet: napokkal később kézbesítette a posta. Gulyás Gábor az intézmény korábbi igazgatója volt, az Önkormányzat alkalmazásában állt, ezt kellett volna az Önkormányzat felé hitelt érdemlően bizonyítania.
A képzőművészetet szerető nagyközönség előtt nem kell bemutatni Gulyás Gábort, hiszen több intézmény vezetése és számos, jelentős kiállítás létrehozása fűződik a nevéhez. A szentendrei művészet és múzeumi élet történetében különösen izgalmas és emlékezetes volt a 2015-2020 közötti időszak, amikor ő vezette az intézményt. Nemcsak azért, mert olyan jelentős kortárs művészek jelentek meg a város kiállítóhelyein akkor, mint a japán Shiota, az orosz Kawarga vagy a dél-afrikai Modisakeng, vagy mert lett végre méltó tárlata Vajda Lajosnak, nem pusztán azért, mert öt éven át mindig volt egy-egy szentendrei kortársunknak színvonalas kiállítása a városban, hanem a lehengerlő művészeti nyüzsgés miatt is, amelynek fő fóruma az Art Capital volt.
Mi, e nyílt levél aláírói arra kérjük a bíráló bizottságot, hogy ne a politika által befolyásolva döntsenek a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatójának személyéről, hanem szakmai szempontok alapján – ez közös érdeke Szentendrének, az országnak, a művészetszerető közönségnek. Egyúttal kinyilvánítjuk, hogy Gulyás Gábort, valamint a pályázatát – amely itt elolvasható: https://acrobat.adobe.com/id/urn:aaid:sc:EU:1217ebca-9b08-446d-bda7-d14cc712f1a2
– kiemelten támogatjuk.
Art Capital Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
A petíció szerzője lezárta ezt a petíciót. |
Jelentkezz be petíciód szervezéséhez |
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
1186 Létrehozva: 2025-07-29
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
797 Létrehozva: 2025-07-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1845 Létrehozva: 2025-07-18
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
641 Létrehozva: 2025-07-22
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
608 Létrehozva: 2025-07-20
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
471 Létrehozva: 2025-07-30
Lana Del Rey 2026 sziget fesztivál
443 Létrehozva: 2025-08-09
Legyen a setlisten a spanom2
364 Létrehozva: 2025-07-29
‘Kuss’nál kuss!
1669 Létrehozva: 2025-07-01
A kassai magyar oktatás jövője
1101 Létrehozva: 2025-07-04
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1083 Létrehozva: 2025-07-16
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
293 Létrehozva: 2025-07-26
Ne hagyjuk szó nélkül!
242 Létrehozva: 2025-08-07
Otthonápolási Díj Emelés!!
210 Létrehozva: 2025-08-18
Ne hagyjuk láthatatlanná válni a felnőtt autistákat Magyarországon!
202 Létrehozva: 2025-07-31
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
202 Létrehozva: 2025-07-20
Dzsúdlós Pandora charm
213 Létrehozva: 2025-07-18
Heves, Heves város Gyorsétterem
175 Létrehozva: 2025-08-04
Kicsieko koncert
174 Létrehozva: 2025-08-02
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
467 Létrehozva: 2025-04-30