NEM a 2020. őszi digitális tanrendre!

Kérem, mindenki írja alá, aki tiltakozik az ellen, hogy a COVID-19 járvány feltételezett második hulláma esetében 2020. októberében újra zárják be az általános iskolákat.

A 2019/2020-as tanév második fele az iskolákon kívül került lebonyolításra, úgynevezett digitális tanrendben. Nem kell részleteznem, hogy milyen módon, mert a közösségi médiában, magánbeszélgetések során még azok is tudomást szerezhettek az iskolánként, osztályonként eltérő módszerekről, akiknek nincs érintettségük. A lényeg, hogy nem volt egységes szabályozás, egységes hozzáállás, így egységes bánásmód sem. A tanévnek azóta vége, a gyerekek megkapták a bizonyítványokat, kinek jobban, kinek rosszabbul sikerült teljesítenie a felemás helyzetben, amikor a szülő tanárrá lépett elő, az otthon pedig iskolává. Sajnos sok olyan gyermek is él az országban, aki erre a időszakra teljes mértékben kiesett a rendszerből, egyszerűen elérhetetlenné vált az iskola számára, a szülők pedig semmit sem törődtek ezzel. Összességében nem tudható, hogy mi lett volna, ha az iskolák a járvány ellenére nyitva maradnak, az viszont biztos, hogy a bezárásuk felerősítette a társadalmi különbségeket, elmélyítette az egyenlőtlenségeket.
E petíció célja, hogy tiltakozzon az újabb iskolabezárás ellen. Már most, július közepén lehet kósza híreket hallani arról, hogy a járvány második fertőzési hullámára felkészülve, illetve azt megelőzendő szeptemberben ugyan elindul az új tanév, de október közepén újra be fogják zárni az iskolákat. Nem, nem és nem értünk egyet ezzel, és határozottan tiltakozunk az ellen, hogy újra megalázó helyzetbe hozzák a gyerekeket, megfosztva őket alapvető, tanuláshoz való joguktól, egyúttal a szülőket újra olyan kényszerpályára állítsák, ami egyáltalán nem kedvező, sem a magánéletükre, sem a munkájukra nézve.

Magyarország bebizonyította, hogy lakossága fegyelmezett, együttműködő, a vírus pedig csak mérsékelten érte el a polgárokat. Az egészségügyi rendszer, és az ország irányítása is felkészült; a járvány terjedéséről, és a vírus tulajdonságairól egyre több az információ, így egy esetleg, és nagyban csak feltételezett második fertőzési hullám esetében már célirányos intézkedéseket lehet hozni. És nem azt, hogy zárják be az iskolákat. Kérem, aki ezzel egyetért, az írja alá az online petíciót. NEM az újabb iskolabezárásra!

Petíció aláírása

Az aláírással engedélyezem Kiss Lívia, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...

Facebook