Tiltakozás a kormányzati történelemhamisítás ellen


Vendég

#51

2014-01-25 17:38

a szobor álcázott fasiszta emlékmű lenne... Szakály pedig egy pitiáner senki, aki Boros embereként csinált egy mondvacsinált karriert

Vendég

#52

2014-01-25 17:45

Mélységesen fel vagyok háborodva egyáltalán azon, hogy kinek jut eszébe a német megszállásunk emlékét megörökíteni. Szégyen és gyalázat!!!! Remélem a tiltakozásunk eredményes lesz. Azt a nem kevés pénzt talán az éhező gyerekekre kellene fordítani többek között.
Túlélő

#53

2014-01-25 17:49

Amire a mai kormány képes, az az arcátlanság netovábbja! A "Nemzetközi Holocaust napját" álszenteskedve "támogatják", szemforgató módon megemlékezéseket tartanak, ugyanakkor egy ilyen hazug, történelemhamisitó emlékmű felállitását határozzák el! De továbbmegyek! Hogyan merik egylapon emliteni a népünk deportálását, kiirtását azzal a néhányezer német - igaz, kollektiv büntetés alapján kiutasitott polgárral - akiket kitelepitettek Magyarorrszágból. Kérek minden ott élő, jóérzésű helyi lakost, hogy személyes részvétellel akadályozzák meg ennek az emlékműnek a felállitását! Ezt én is megtenném, ha ott élnék! Ne legyünk csak "sajnálkozó szemtanuk"!

Vendég

#54

2014-01-25 18:24

Egyetertek.

Vendég

#55

2014-01-25 18:33

Nem tudok hozzászólni, mert ehhez már nem lehet hozzászólni, elkeserítő, hogy ezt a szemétséget kell megélnem 60 évesen.Ebben az országban lassan olyan sötét van hogy fáklya mellett sem keverednek ki egyes honfitársaim a saját baromságaik közül. Bocs ha hosszú lettem volna. cserzsi
csuka

#56 egyetértek

2014-01-25 18:50

hajrá

Vendég

#57

2014-01-25 19:15

Nagyon jó és fintos kezdeményezés!

Vendég

#58

2014-01-25 19:53

Ha nem tiltakozunk, egyik hamisítás, hazugság jön a másik után. Mi lehet annak a vége ? Gondolj bele kedves szavazó állampolgár.

Vendég

#59

2014-01-25 19:58

Sorakozzatok mögénk, ne hagyjuk!!!

Vendég

#60

2014-01-25 20:05

felháborító,hogy csukott szemmel döntenek senkit meg nem kérdezve

tökfőzelék

#61 magány-vélemény

2014-01-25 20:38

Torkig vagyok mindennel, elegem van mindenből......
mergitur

#62 Re: más módon is lehetne tiltakozni? csak egy javaslat

2014-01-25 21:32

#12: Protest - más módon is lehetne tiltakozni? csak egy javaslat

jelentkezzen, aki kész a testével, a jelenlétével is ellenállni!

hajcihő

#63 Elég!

2014-01-25 22:37

Elég az áldozati szerepből! Nézzünk szembe azzal, ami a saját részünk.

Vendég

#64

2014-01-25 22:54

Fontosnak tartom, hogy tisztán lássunk a múltunkkal és a jövőnkkel kapcsolatban! Míg a jövőnk rajtunk áll, addig a múltat nincs jogunk meghamisítani!
bikkmakk

#65

2014-01-25 22:56



Fontosnak tartom, hogy tisztán lássunk a múltunkkal és a jövőnkkel kapcsolatban! Míg a jövőnk rajtunk áll, addig a múltat nincs jogunk meghamisítani!

Vendég

#66

2014-01-25 23:07

I am Holocaust survivor Atrocities were committed by the Hungarians not the not the Germans I know I was there.
zsuzsi

#67

2014-01-25 23:07

Szégyen és gyalázat ami ebben az országban történik! Önös érdekből,(érdetekből) " Lemossuk a gyalázatot" ahelyett, hogy jóvá tennénk és tanulnánk a múlt szégyenéből, leromboljuk a felépített értékrendeket a kisstílű rövid távú haszon érdekében... az én igen egyszerű Édesanyám arra tanított, hogy a "rang kötelez" ! /Ez minden pozícióra vonatkozik/ Úgy tűnik ez ma már nem sikk....és nem elvárás...

Vendég

#68

2014-01-25 23:39

Basszátok meg a jó kurva anyátokat ti szemét holokauszt megélők! Még a hülye is tudja, hogy ezt azt országot 1944 március 15-én megszállták a német náci erők és akkor a németek nyomsására deportálták a zsidókat. Szégyelljétek magatokat ti szemét baloldali liberás nyilas fasiszták, hogy a magyarságot az elabortált halott csecsemőtől kezdve az idős 96 éves magyarokig állandóan azt kell hallgatniuk, hogy mi egy bűnös nép vagyunk, akinek vezekelnie kell és fizetni megszakadásig.
Dániel Péter

#69

2014-01-25 23:41

Én is egy köcsög megélhetési holokauszt mániás vagyok! Pedig rühellem a zsidókat!
Cicero

#70 marketing-történészek, propaganda-történészek - politika

2014-01-26 01:34

Kedves Mindenki!

Őszintén szólva sok butaságról, tudatlanságról tanúskodik jó néhány hozzászólás, s mindez csak azért, mert bizonyos körök izzadtságszagúan szüntelen azon igyekeznek, hogy viszályt szítsanak!

Emlékezés és megbékélés helyett már mindenhol rémeket látnak és azt úgy gondolják, hogy a világban zajló események mind róluk szól pro vagy kontra. A tárgyilagosság, objektivitás, történelmi ismeretek különböző mértékű hiányosságát mutatva fel.

Magam úgy látom, hogy eme felbolydulás vihar a biliben, s a parlamenti választások közeledésével, már csapból folyó víz is átpolitizált. Holott tudvalevő, hogy hazánk német megszállása történelmi tény - s ezen abszolút felesleges háborogni, ahogy az oroszok bevonulása is és az összes különböző vallási -és népcsoportok deportálása a 2 VH alatt és után is. Ezek között zsidók, cigányok, svábok, magyarok etc. szerepeltek. (ezen eseményeknek is van emlékhelye, ahol a megemlékezéseket lehet tartani.

Mint említettem Magyarország német megszállása történelmi tény és az igazság része. Ennek való emlékhely állíttatása semmivel sem jogtalanabb mint az orosz, amerikai, vagy zsidó emlékhelyek.

Teljes mértékig mindenkinek szuverén joga bármelyik politikai értékrend, erő mellett a szimpátiát kinyilvánítani. Megvetni a politikai elit egyik vagy másik oldalát az alapján mit tesznek, mondanak, vagy mulasztanak.

Viszont teljes mértékig szükségtelen a napi politikát minden pillanatban beleszőni egy egykori történelmi emlékmű felállításában. Bármelyik pártalakulat állított volna is ezen eseménynek emléket az igazsággal egyezően tenné: a puszta történelmi tény alapján.

Elfogadom, hogy mindenkiben forr ellenérzés a politikai elittel szemben a különböző mutyik miatt (ez alapján amúgy az egész parlamenti ún. elitet el lehetne számoltatni!), de időnként jó lenne félretenni a zsigeri gyűlöletet. Bár hazánkban a politikai kultúra a zéró szinten áll, azaz ha valaki a másik oldalon áll az csak rossz, etikátlan, helytelen, alkalmatlan lehet, s véletlenül se ismerné el soha egyik sem, ha a másik bármikor is valami építő jellegű dolgot tesz.

Ilyen parttalan közegben "élünk".

S itt a végére hagytam a kétkedőknek, akik esetleg a politikai marketing-történészekre és egyéb propaganda szavára hallgatnak, s eredeti levéltári anyagot még életükben nem olvastak, hogy lássák, hogyan látta hazánk társadalmi viszonyait a német vezetés, az egykori német megszállás megindítása előtti "történelmi helyzetet), igen tanulságos egy ilyen jelentést elolvasni. Rávilágít kik, hogyan és miért akarják másként láttatni, másként értékelni a jelenünket; általuk hamis fénybe állítva. A múlt jelen van. Önmagáért beszél! - egész más képet mutat... kérdés akkor ki is hamisít? A "Történelmet a győztesek írják" (legalábbis próbálják írni, elhallgatni, s ami egészen nevetséges "dogmává emelni").
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html

Cicero

#71 Re:

2014-01-26 01:47

#65: bikkmakk -

a történelmet a győztesek írják, hamisítják, elhallgatják - vagy akár nevetséges mód dogmává emelik.

Persze az igazság előbb utóbb kiderül... Senki nem gondolhatja komolyan, hogy az iskolai történelemkönyvek "roppant adekvátak" lennének. Ez maximum olyan esetben a legobjektivebb, ahol már nincs leszármazott - azaz érdek a részrehajlásra, vagy már túl nagy történelmi távlatban van.

De hogy lásd mi is a való, a német vezetésnek szánt német hazánkbéli "helytartó" jelentése közvetlen a megszállás előtti időszakból. Elég csak ezt elolvasni, hogy világos legyen a kép, első kézből van:

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html

Cicero

#72 Re:

2014-01-26 01:49

#58: -

Előbb gondolj bele hogy mekkora műbalhé ez az egész és olvass utána:

a történelmet a győztesek írják, hamisítják, elhallgatják - vagy akár nevetséges mód dogmává emelik.

Persze az igazság előbb utóbb kiderül... Senki nem gondolhatja komolyan, hogy az iskolai történelemkönyvek "roppant adekvátak" lennének. Ez maximum olyan esetben a legobjektivebb, ahol már nincs leszármazott - azaz érdek a részrehajlásra, vagy már túl nagy történelmi távlatban van.

De hogy lásd mi is a való, a német vezetésnek szánt német hazánkbéli "helytartó" jelentése közvetlen a megszállás előtti időszakból. Elég csak ezt elolvasni, hogy világos legyen a kép, első kézből van:

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html

Cicero

#73 Re: Jöjj és láss

2014-01-26 01:59

#42: -

Megmosolyogtató ez a kulturális hablaty egy politikai-marketinges részéről!

A ferdítés, pont fordított előjelű, amennyiben a történelmi tény elhallgatását propagálja. Minden jóérzésű embernek már felfordul a gyomra ettől az izzadtságszagú erőlködéstől amit bizonyos politikai erők jól fizetett propaganda gépezete művel azzal az arcpirító tudatmanipulálással mellyel hülyére veszik az embereket és azzal vádol, amit maga tesz.

Szó nincs történelemhamisításról, a német megszállás történelmi tény!

Persze a  történelmet a győztesek írják, hamisítják, elhallgatják - vagy akár nevetséges mód dogmává emelik. Ez is jó példa erre, ahol valaki az intellektusát eladja és értelmiségi zsoldossá válik, majd egyszerűen megpróbál meggyőzően süketelni!

Persze az igazság előbb utóbb kiderül... Senki nem gondolhatja komolyan, hogy az iskolai történelemkönyvek "roppant adekvátak" lennének. Ez maximum olyan esetben a legobjektivebb, ahol már nincs leszármazott - azaz érdek a részrehajlásra, vagy már túl nagy történelmi távlatban van.

De hogy lásd mi is a való, a német vezetésnek szánt német hazánkbéli "helytartó" jelentése közvetlen a megszállás előtti időszakból. Elég csak ezt elolvasni, hogy világos legyen a kép, első kézből van:

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html

Cicero

#74 Re: Kedves György

2014-01-26 02:10

#29: -

Mi a célja valamennyi emlékhelynek? egy holokauszt emlékműnek talán az hogy milyen "szép a holokauszt"? vagy egy trianoni emlékműnek az, hogy milyen "szép a történelmi Magyarország feldarabolása, családok szétválasztása" vagy az elszakított részeken történő magyar testvérek népirtása?

Ergo előbb gondolkozz, mielőtt hülyeséget kérdezel! S csak a magad nevében beszélj!Az bőven elegendő.

Az értelmes németek értik.

(ettől függetlenül elfogadható a fennálló bármelyik politikai elittel szembeni ellenérzés - de nem kell minduntalan zsigerből mintent fitymálni)

Demokráciában élünk nem? A német megszállás tény. A német megszállásnak is voltak kárvallottjai - az ő érzéseiket meg az sérheti, hogy itt mások az ő emlékhelyük létesítésének akarnak mindenáron politikai csatározás okán gátat vetni.

Holott ebben az országban már mindenkinek van emlékhelye szinte - ezen köröknek is joguk van a megemlékezéshez.

Mi ez a kettősmérce megint?

egy kis ajándék és konkrétum a politikai marketing történészek és megfizetett értelmi seggi zsoldosok hablatyolásával szemben - egy kis olvasni való a német megszállás előtti "pillanatfelvétel" - jelentés országunkról:

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html


Vendég

#75

2014-01-26 02:44

Kérem a szerzőt, hogy a petíció szövegében a "meghamisítása" szó után tegyen vesszőt, vagy egy "és" szót...



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...