Tiltakozás az egész napos iskola ellen
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Ez már majdnem egyenlő a spártai neveléssel, csak éppen a kancsuka hiányzik! Ha ezt meglépik, akkor a családot, a társadalom legkisebb organikus egységét teljesen tönkretették, s már csak idomított tömegember lehet a végcél, ami az emberi társadalom végét jelenti. El a kezekkel gyermekeinktől!!!
Az egész napos iskola egy választható oktatási forma, de egyértelművé teszi azt is, hogy ezen iskolaszervezési forma esetén – sajátosságaiból adódóan – nincs mód a tanulók foglalkozások alóli felmentésére. A nem ilyen rendszerben működő iskolák, tehát a többség esetében, csak azt írja elő törvény, hogy 16 óráig kell foglalkozásaikat megszervezni, melyek látogatása alól az igazgató adhat felmentést.
A magam gondolatát hozzátéve, mint gyermekes szülő: 3 éves kortól való, hosszabb ideig sajátkorúak gyermekközösségében tartózkodva, közös programokban résztvevő gyermekeknek kiváló közösségfejlesztő és aktivizáló a gyermek részére! Mire iskolába kell menniük ezeknek a gyerekeknek, ők már kiválóan alkalmazkodnak a gyerekközösséghez, a rendhez, a rendszerességhez, és a nevelőre való odafigyeléshez. Az a gyermek, amelyik kimarad ebből a közösségből, az sokkal nehezebben alkalmazkodik majd az iskolában!
A délutáni iskola pedig nagyon hasznos abból a szempontból, hogy a gyerekek nem csámborognak az utcán tanulás helyett, hanem a leckét közösségben és nevelővel közösen megcsinálják, közösségi programokat szerveznek, melyek szintén fejlesztő hatású a gyerekekre, tehát ezzel sem terhelik a dolgozó szülőket, ráadásul tudjuk jól, hogy sok szülő nem is tud megfelelően foglalkozni, vagy időt szánni a gyermekére!
Tehát, én személyesen nem értek egyet azzal a petícióval, hogy tiltakozzunk az egész napos iskola ellen!
Re:
Mindenki magából indul ki. Ha te mint szülő attól tartasz, hogy iskola után az utcán csámborog a gyerek, vagy hogy a kis háromévesnek intézmény kell, hogy rendet tanuljon, az csak a te gyerekeidre érvényes. Vannak, akik tudnak velük foglalkozni. És azért nem lesz kötelező, mert tiltakozások voltak. Ha nekem lesz még gyerekem (az eddigi 3 után), akkor nem fogom beadni az oviba 3 évesen. Majd azt mondom a védőnőnek, hogy nem szobatiszta, vagy szerzek orvosi igazolást, mert a kicsiknek otthon a legjobb. Képzeld, az enyémek otthon is hozzászoktak a rendhez, az odafigyeléshez meg a többihez.
Nem úgy van az!
A napközi eleve egy nagy vicc a legtöbb iskolában. (Rokonságomban elég sok a 16 év alatti gyerek)
Eleve most zajlanak a leépítések a tanári pályán. A gyereknek több joga van mint a tanárnak, és ha a tanár egy rossz szót is szól örülhet a kátrányos helyzetű szülő nem várja meg suli után.
Tanterv, készülés a következő napra...stb. Ha ezt mind a mai rendszerben valósítják meg, akkor mindezt egy tanárnak este a családdal tölthető időben kell megcsinálnia. Én is voltam napközis, de akkor minden osztálynak volt külön délutáni napközis tanára 1-8 osztályig A-F csoportig.
Ma 2-3 osztályt egybe vonnak és a tanár a délelőtti órák után gyakran 40-50 gyerekre felügyel.
Egy ilyen rendszerben mindent tanul majd a gyerek, csak a tananyagot nem, minden lesz a gyerekből, csak tisztes kötelezettség tudó ember nem! Sajnos elég egy-két osztály bohóca -akivel sajnos nem lehet sokszor mit kezdeni- és az egész közösség már is el van rontva.
persze akik ezt kitalálják a Rózsadombon élnek. Luxus iskola és nevelőnő a gyerekeiknek. De azt már nem látják, hogy a nyóckerben vagy Szabolcsban mi a helyzet!
Re: a másik oldal.....
Ez nem igaz... és én mit tegyek a gyerekemmel, aki mellette imád lovagolni, néptáncozni, biciklizni stb.... majd este viszem ezekre? Meg a megszokott délutáni játék a levegőn???? Novembertől márciusig sötétben megy, sötétben jön....
Nem igaz, hogy egy nyolc órás iskola a legtöbbet tudja kihozni a gyerekből... és nem hiszem, hogy egy gyerek érdeke ez lenne. Messze nem. Én is kíváncsi lennék, ki a Másik Oldal. Egy kisgyerek nyolc órát öt napig egy épületben.... hááát...
Re:
Ez az eddig legdurvább állami beavatkozás a családok magánéletébe, az ötvenes évek óta.
SENKI nem tudhatja egy szülőnél jobban, hogy mire van szüksége a gyermekének.
MILYEN ALAPON MERNEK BELEMÁSZNI A CSALÁDOK SZUVERÉN DÖNTÉSEIBE??????
Három gyermekünkm van. Amit 5 éves korukig magtanultak, azt itthon tőlünk, és egymástól tanulták. Amikor az oviba bekerültek, teljesen megálltak a fejlődésben, értelmetlen, butácska szokásokat tanultak el a többiektől, semmi újat nem tanítottak nekik.
Ezért a harmadik gyermeket csak a legszükségesebb ideig járattam oviba.
És ma is így tennék.
Próbálná meg valaki azt mondani, hogy nem maradhat idehaza velem a SAJÁT gyerekem....
Milyen szülő lehet az, aki ilyet kötelezővé akar tenni???? :-(((
Felháborító!!!!
Pedig még nincs vége!
Nos mivel én érdekelt vagyok a jelmezes body buildingben ezért én kezdeményezni fogom a minisztériumban, hogy iktassák be kötelező jelleggel a tantervbe!
Íme a referencia:
http://www.indavideo.hu/video/Az_izmos_Balerina
Balerína
Hála annak az ökörnek aki előbb ide berakta! Már a facebookra is felkerült! Csak nehogy Rózsi nénénk fülébe jusson!
http://www.peticiok.com/forum/26049#2
Aláírásomhoz azt még hozzátenném, hogy nem fogadom el a család-iskola szembeállítást. Azért írtam alá a petíciót, mert szerintem a szabályozás figyelmen kívül hagyja, hogy nem "egyenemberek, egyengyerekek és egyencsaládok" vannak, hanem sokfélék vagyunk - sokféle képességgel, készséggel és lehetőséggel. továbbá az iskolai körülmények és lehetőségek is sokfélék.
a mindenkire egyformán kötelező, disztingválás nélküli előírás ellen vagyok.
sokan vannak még akik nem tudnak erről, de hasonlóan éreznek
Hívatásból választottam ezt a pályát, nagyon szerettem.
Szomorúan kísérem figyelemmel az oktatásról és nevelésről szóló vitákat. Az az érzésem, hogy, akik döntenek nem voltak hosszabb ideig gyakorló pedagógusok, osztályfőnökök, s éppen ezért is nem ismerik a gyermekeket, nem gyakorlat támasztja alá döntéseiket. Vannak foglalkozások, melyek kizárólag könyvekből nem elsajátíthatók. A tanulás szükséges, de nem elégséges. A hívatás szeretete nélkülözhetetlen, ugyan úgy, mint, ahogy szükséges a
választott tantárggyal való naprakész szakmai felkészültség. Sokat aggódom az ifjúságért, de örömmel
olvasok ilyen levelet, melyet Önök közzé tettek.
:(
nem tudom, hogy ezt az egészet hogyan képzelik!
Re:
Az egész napos iskola, mint új fogalom bevezetése a törvény értelmében azt fogja jelenteni, hogy ez egy „választható” (???) oktatási forma, de egyértelművé teszi azt is, hogy ezen iskolaszervezési forma esetén nincs mód a tanulók foglalkozások alóli felmentésére !!!
Vagy mi ez? Rejtett munkahely teremtés a munkanélküli pedagógusoknak?
Ahavarenanah
Az globalizáció fontos része, a felnövekvö nemzedékek személyiségének manipulálhatósága. Az un. 'elit' célja (ez sajnos nem összesküvés-teória hanem valóság), az individuum megsemmisítése és a tömeg-ember elöállítása. Ezért amilyen korán csak lehet, kiveszik a gyermekeket a családi fészekböl. http://www.zsidok-keresztenyek.eu/mihaszna_pasztorok/information/gender.html Az alábbi videókon hasznos információk hallhatóak-olvashatóak a jelenünkre és az elöttünk álló idöre nézve: http://www.zsidok-keresztenyek.eu/videok_2/videok_2.html
kérdés
tud valaki valamit arról, hogy konkrétan mi a teendő, hogy a 4 éves gyereket ne vigyem ovodába?valamint mikortól él ez a törvény?
köszönöm
| This discussion has been closed. |