Fogjunk össze a szabadságunkért

Mi, ennek a petíciónak az aláírói olyan országban akarunk élni, ahol a kormány a népért, nem pedig a nép ellen dolgozik.

 

                      Tisztelt honfitársak!

 

Az elmúlt 31 évben olyan többpárt rendszer alakult ki hazánkban, ami teljesen megosztotta, majd egymás ellen hangolta az embereket. Tönkre tették a közösségeket és a kapcsolatokat. Az emberek többsége létminimum alatt él, míg a politikai elit, és strómanjaik dőzsölnek a milliárdokban. A rendszer teljesen eladósította az országot, a külföldi multikat behozta, addig a magyar gazdaságot tönkretette. Az egészségügy és az oktatás romokban. Családokat tél idején az utcára tesznek, mintsem foglalkozva időssel, gyerekkel, beteggel. A külföldi bevándorlásról nem is beszélve.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy megvédjük honfitársaink és a hazánk becsületét. Az elmúlt hónapok, évek bizonyságot tettek afelől, hogy ez a rendszer, ami évek óta fojtogatja az országot megbukott. 

Építsük fel újra, válasszunk meg közösen egy ideiglenes szakértői kormányt, akik helyre hozzák az elmúlt 31 év gyalázatát. 
Mondjunk nemet a rendszernek azért, hogy legyen jövőnk és legyen hova tervezniük az utódainknak!

 

PROGRAMOK RÖVIDÍTETT VÁLTOZATBA 

Teljes rendszerváltás

Ideiglenes szakértői kormány felállítása a népakarat jóváhagyásával

A politikai elit teljes elszámoltatása, vagyonelkobzása és felelősségre vonása 31 évre visszamenőleg 

Az emberi méltóság és alapjogok visszaállítása

Az egészségügy megreformálása és átszervezés

A gyógynövények használatának előtérbe helyezése, a gyógyszer maffia kiszorítása

A receptre felírt gyógyszerek ingyenessé tétele

Az oktatás átszervezése

A végrehajtások csökkentése és annak megállítása

Független politika mentes igazságszolgáltatás, a kettős mérce felszámoltatása

A mélyszegénység felszámolása

A családok valódi támogatása

Egyedülálló szülők támogatása

A nyugdíj emelése

A társadalom biztosítás csökkentéseK

Korrekt igazságszolgáltatás

Aki a szakmájában dolgozik szakmunkás bizonyítvánnyal az kapja meg a szakmunkásbért

A nyugdíj korhatár csökkentése

ÁFA csökkentése

Adó csökkentése

Az állatkínzás felszámolása, rendőrségen belül állat rendőrségi osztály felállítása

Menhelyek állami támogatása

Az ipar és a mezőgazdaság fejlesztése, külföldi multik kiszorítása

Gyógynövény termesztés

Új munkahelyek teremtése

Civil szervezetek állami támogatása

Egyház támogatása

Élelmiszer adók eltörlése

Mindenféle adók megreformálása

Új pénzügyi rendszer létrehozása

Kutak fúrása és a víz ingyenes vagy minimális összegért használása

Az 5G hálózatok sugárzásának leállítása

A környezetvédelmi kutatások állami támogatása

A szabad strandok visszaállítása  

 


Nemzet egyesítő csoport    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Nemzet egyesítő csoport petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...