Az Oktatói Hálózat tiltakozik a Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak tervezett megszüntetése ellen

A nyári egyetemi szünet alatt érkezett a Magyar Rektori Konferenciához az EMMI és az Igazságügyi Minisztérium rendeletmódosító tervezete, a Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetéséről. Ilyen képzés jelenleg az ELTE Társadalomtudományi Karán és a Közép-Európai Egyetemen (CEU) folyik. Az előterjesztés szerint az idén felvett hallgatók még befejezhetnék tanulmányaikat, de újabb évfolyamok már nem indulhatnának.

Ez a mesterképzés 12 évvel ezelőtt került fel a felsőoktatási szakok jegyzékébe. Ennek köszönhetően a Közép-Európai Egyetemen 2008 óta létezik angol nyelvű társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés, az ELTE Társadalomtudományi Kara pedig 2016-ban nyerte el a magyar nyelvű szak indítási jogát.

Az ELTE Társadalomtudományi Karán 2017-ben indult csak a szak, de már indulása előtt támadások érték a kormánysajtó és több kormánytag részéről. Most, a szak beindulása után egy évvel, az alacsony létszámra, a képzés munkaerő-piaci és gazdasági haszontalanságára hivatkozva a kormány be akarja tiltani a mesterképzést mind az ELTE TáTK-on, mind a Közép-Európai Egyetemen.

Az intézkedéstervezet durván sérti az egyetemi tanszabadságnak még az Alaptörvényben található, leszűkített értelmezését is, amennyiben mondvacsinált indokok alapján, valós szakmai érvek nélkül szüntetne meg egy képzést.

A társadalmi nemek tanulmányozása világszerte elismert tudományos tevékenység, több száz egyetemen létezik ún. „gender studies” szak, amely többek között a nemek közötti társadalmi és munkaerőpiaci egyenlőtlenségeket, a társadalmilag változó nemi szerepeket, a nemekhez kapcsolódó kulturális sztereotípiákat kutatja. A magyar kormánypolitika, amely a genderkutatás és -oktatás témáját politikai célokra használja fel – lásd például az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja ellen indított legutóbbi támadásokat –, rövidlátó és provinciális eljárásával önmagát teszi nevetségessé a világ közvéleménye előtt. Már külföldi szélsőjobboldali portálok is túlkapásként tudósítanak a döntéstervezetről.

Az Oktatói Hálózat a leghatározottabban tiltakozik a Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak betiltására irányuló kormányzati tervek ellen, és kéri a hazai és a nemzetközi egyetemi és tudományos élet képviselőit, hogy csatlakozzanak a tiltakozáshoz. 

 

Oktatói Hálózat

http://oktatoihalozat.hu/

https://www.facebook.com/oktatoihalozat/?fref=nf

 

Petíció aláírása


VAGY

Az e-mail címe nem fog megjelenni az oldalunkon. Azonban a petíció írója az összes megadott adatot látni fogja.

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.
Facebook