Aláírásgyűjtés az éjszakai horgászatot érintő korlátozások enyhítéséért

Tisztelt Horgászok, kedves Sporttársak,

 

Azon célból írtam meg ezt a petíciót, hogy kulturált keretek közt jelezzük Magyarország Kormánya felé az éjszakai horgászatot érintő kormányrendeletekkel szembeni nemtetszésünket és javaslatot tegyünk olyan kompromisszumokra, amelyek mindkét fél részéről elfogadható keretek közé szorítanák az esetleges engedélyezés esetén az éjszakai horgásztevékenységet. A horgászok körében hatalmas felháborodás dúl, ami a MOHOSZ folyamatos támadásában, az érdekképviselet teljes hiányának emlegetésében nyilvánul meg a közösségi oldalakon. Petíciómban szándékosan kizárólag a Kormányhoz intézem mondandómat, mert a MOHOSZ csak javaslattételre jogosult, döntéshozatali joggal nem bír.

Szeretném leszögezni, hogy kizárólag a parti horgászat kapcsán sorolom fel érveimet és igyekszem nem jogi nyelvezetben megnyilvánulni, ugyanis kifejezetten az egyszerű, horgászsport iránt elhivatott emberek véleményét szándékozom képviselni.

Jelen rendeletek értelmében a horgászvizek üzemeltetőinek ajánlják a 19:00 órai zárást, a horgászoknak pedig az idejében való abbahagyását horgásztevékenységüknek, hogy este 20:00 óra előtt visszatérhessenek bejelentett lakcímükre. Az okok, melyek miatt véleményem szerint túlzóak a horgászatot súlytó korlátozások (és, amelyek miatt úgy vélem, korrekt lenne bizonyos mértékű kivételezés) az alábbiak:

- A horgászsport esetében adott az egyéni sporttevékenység minden kritériuma.

- A horgászhelyek megközelítése minden további nélkül megoldható úgy egy gépjárművel (esetleg kerékpárral) hogy abban csupán a sofőr tartózkodjon, aki horgászati céllal utazik. A múlt évben remekül működött az a szabályozás, mely kimondta, hogy egy gépjárműben csak az egy háztartásban élők utazhatnak a horgászvizekre.

- A horgászhelyeken a horgászok szabad levegőn tartózkodnak, nem pedig zárt térben. A parton, illetve akár egy horgászhelyen belül is megoldható az egyéni védőtávolság betartása.

- Az éjszakai horgászat során minimum sátorban, de egyre több helyen inkább faházakban szállnak meg a horgászok. Ésszerű szabályozásokkal könnyedén elérhető lenne, hogy egy sátorban vagy faházban csak egy személy vagy egy háztartás tagjai tartózkodjanak és faházak esetében azt, a horgászat befejeztével a horgászvíz kezelője minden újabb vendég előtt köteles legyen fertőtleníteni (előre megszabott protokoll alapján).

- Éjszakai horgászat engedélyezése esetén a horgászok is partnerek lennének abban, hogy este 20:00 és az azt követő nap 05:00 óra között a horgászhelyeket ne lehessen elhagyni. Rengeteg horgászvíz létezik, melyekre a bejutás csak sorompón át vagy halőrház mellett lehetséges (utóbbi a tavak jó háromnegyedére minimum igaz). Így az ellenőrzés lehetősége vagy a ki- és bejutás korlátozása (annak megkísérlése esetén az illetékes szervek tájékoztatása) adott. Akár az is lehetne opció, hogy csak az ennek eleget tenni képes vizeken legyen engedélyezett az éjszakai sporttevékenysége az igen népes hazai horgásztársadalomnak.

- A horgászvizeken megoldható az egy időben jelen lévő személyek számának korlátozása, maximalizálása. A napijegyek kiadásakor történő adminisztráció és egy jelenléti ív 100 százalékos megoldást nyújtanak ennek ellenőrizhetőségére.

- A horgászat egy olyan rekreációs tevékenység, mely a huzamos ideje tartó korlátozások okozta stressz, depresszió és egyéb pszichológiai tünetekre pozitív hatást gyakorol, mindemellett ezt oly módon teszi, hogy a járvány kapcsán elvárt egyéni felelősségvállalás és óvatosság a teljesség igényével biztosítható a horgászok részéről.

- Jogos elvárás a horgászok oldaláról, hogy a befizetett állami horgászjegy árak, tagsági díjak és egyéb költségek fejében az eddig megszokott módon, 0-24 órában folytathassák tevékenységüket azokon a vizeken, ahol az egyébként megszokott nyitvatartási idő ezt lehetővé teszi. Nyilvánvalóan azok, a horgászok által támasztott követelések, melyekben a jegyárak csökkentését vagy szélsőséges esetben visszafizetését eszközölnék megvalósíthatatlanok, hiszen a halőrzés, telepítések, karbantartási munkák is komoly összegeket emésztenek fel országosan, melyeket szintén a befizetett díjakból finanszíroznak az egyesületek, illetve maga a MOHOSZ is.

- Olyan személyek, akiknek esetleg karanténban kellene saját vagy a velük egy háztartásban élők COVID-19 fertőzöttsége miatt tartózkodniuk, nem juthatnak ki 12, 24 vagy több órára elméletileg a tópartra, hiszen bejelentett lakcímükön való tartózkodásukat a hatóságok ellenőrzik, ha minden igaz. Legalább szúrópróbaszerűen.

 

Kérem a Tisztelt Kormánytagokat és minden döntéshozatali joggal bíró személyt, hogy a petíció esetleges előterjesztése során (amennyiben ezt az aláírások száma lehetővé teszi) mérlegeljék az általam írtakat.

 

Bízva pozitív elbírálásukban:

Bús Norbert

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Bús Norbert petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...