A szabadságjogok tiszteletben tartását

A szabadságjogok védelmében

 

Javaslom 10 millió magyar állampolgár előzetes letartóztatását, mert alapos gyanú merült fel hogy egyikük nem ártatlan és felmerült annak veszélye, hogy megszökhet és, vagy, összebeszélhet a többi 999999 állampolgárral.

Sérelmezem az előzetes letartóztatások jelenlegi jogi gyakorlatát, amely semmibe veszi az alkotmányban rögzített szabadságjogokat, és lehetővé teszi, hogy ártatlan emberek méltánytalan körülmények között sínylődjenek. Az inkvizíciós időket idéző lelki és fizikai terror, amely az előzetes letartóztatásban lévők kényszervallatása céljából történik. Ez a rendszer a rabtartókat cinkos hallgatásra kényszeríti, míg a rabtársak állati agresszív ösztöneit rá engedi a kiszolgáltatott helyzetben lévő egyénekre.

Szeretnék egy olyan országban élni, hogy ne lehessen előzetes politikai vagy egyéb koncepció miatt elítélni és a jog erkölcstelen használatával fogva tartani embereket.

Hogyha nem lépünk fel a jogi önkény ellen, akkor mi is áldozatokká válhatunk!

2010-10-13 Budapest Bogád Péter

 

(6/1996. (VII. 12.) IM rendelet)