Petíció - Dosztaj ! Eleg volt !

Screen_Shot_2020-06-05_at_12.48_.18_PM_1.png

Tisztelt Testvéreim! Felhívást intézünk hozzátok hogy aláírásotokkal támogassátok ezt az új tiltakozó kezdeményezést, amelynek most hangot szeretnénk adni. A Mi Hazánk Mozgalom diszkriminatív és kimondottan a Romákat lejárató sorozatos tüntetéseket folytat a világ szeme láttára. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a Mi Hazánk Mozgalom által beállított ideológia, rasszista megkülönböztetés alapján elsődlegesen kiszemelt és megkülönböztetett etnikai kisebbségnek vannak a Romák minősítve. Ma Magyarországon nem az első eset, hogy rettegésben és félelemben élünk, több testvérünket már tettleges bántalmazás érte. Félünk és rettegünk, asszonyainkat és gyerekeinket nem merjük egyedül az utcára engedni. Éppen ezért tiltakozunk a magyar alkotmány adta jogainkkal élve. Aláírásainkkal szeretnénk megerősíteni, hogy a magyar kormány a Mi Hazánk Mozgalmat mielőbb oszlassa fel és békében biztonságban élhessünk. Nem akarunk megint Holocaust áldozatok lenni, mint annak idején akkor is így kezdődött az áldozatok kiszemelése majd elhurcolása a haláltáborokba. 75 év távlatából is hordozzuk ennek kellemetlen emlékeit. Eleget sírtunk, féltünk rettegtünk. DOSZTAJ! Elég volt! ALÁÍRÁSOTOKKAL CSATLAKOZZATOK mint magyar állampolgárok mint az Európai Unió tagországának polgárai. Tiltakozásunknak adjunk hangot az új Roma közösség hangjaké

 

 

 


World Roma Federation (WRF)    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom World Roma Federation (WRF) petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.








Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...