Mentsük meg a József Attila Középiskolai Kollégiumot! A vidéki gyerekekért!
A Budapest 14. kerületi József Attila Középiskolai Kollégiumot jelenleg működtető Közép-Pesti Tankerületi Központ a szépen rendbehozott, jó állapotú és Zugló kiváló elhelyezkedésű Cházár András utcai épületéből kiköltöztetné a kollégistákat, és azt teljesen más célra használná fel!
Ezzel a közel 60 évig kiválóan működő intézmény méltatlan helyzetbe kerülne, mert a felajánlott Tábornok utcai épületben nem folytatódhatna olyan színvonalon a közösségteremtő munka, mint eddig. A jelenleg közel 120 középiskolásból egyébként is csak 87-et tudnánk továbbra is fogadni, a többieknek már nem jutna hely.
Sajnos mindösszesen 2 hét van a teljes összefogásra, a tiltakozásra, ezért várja Ákos János volt igazgató úr és Bartha Eliza jelenlegi igazgatónő az 1964 és 2018 között végzett „öregdiákokat” és a nemrég innen elballagókat, hogy röviden, tényszerűen megfogalmazott, aláírt levélben sürgősen juttassák el a véleményüket a kollégium email címére vagy postai címére (1146 Budapest, Cházár András utca 6.)
Ákos János igazgató vezetésével olyan pedagógiai munka folyt, ami a vidéki gyerekek számára mind kulturális, (fővárosi lehetőségeket kiaknázva), mind közösségteremtő, sportos, zenei, művészetekre, földrajzi ismeretekre, napi aktualitások, hírek értelmezésére, stb. valódi lehetőség volt, olyan munka, ami a nevelőktől is komoly felkészülést, odafigyelést igényelt. Bartha Eliza jelenlegi igazgatónő ebben a szellemben folytatta a kollégium vezetését.
Sajnos a középiskolai kollégiumok elsorvasztásával - legfeljebb a gyerekek őrzését és a tanulóhelyeket biztosítanák, mint sajnos már több középiskolai kollégiumban, mintha egyetemista kollégium lenne, pedig ennek a korosztálynak éppen elég sokk a nagyvárost megszokni.
ÍGY SOKKAL KEVESEBB KITÖRÉSI LEHETŐSÉGE LESZ A VIDÉKI 14-18 ÉVESEKNEK!! Csak mert túl jó helyen van. Hozzáteszem, hogy telt házzal működik a felújított gyönyörű épület. Tehát nincs kihasználtsági problémája.
Végső soron megint a vidéki, szegény gyerekekbe rúgnak bele a rövidlátó, ám hasznot remélő döntést hozók.
Ezt már tényleg ne hagyjuk!
Ki-ki tegye meg, amire képes, ha kollégista volt, ha nem.
Felméry Klára Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
A petíció szerzője lezárta ezt a petíciót.E weboldal adminisztrátorának bejelentéseEltávolítottuk az aláírók személyes adatait.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |