Kisbaba azonnali visszahelyezése anyukájához!

Ma minden az élet és a család védelméről szól. Programok hada törekszik arra, hogy a gyerekeket a családjukban tartsuk. Inkább segítsünk, mint elszakítsunk, mert a törés gyógyíthatatlan. Kecskeméten nem így van.

2014. október 29-én, csütörtökön délelőtt tizenegy órakor egy nagy darab nő lépett oda a kecskeméti kórház szülészetének baba-mama szobájában Tercsi Krisztina kismamához, aki éppen elkezdte a kisbabája etetését, és közölte vele, hogy megérkeztek a nevelőszülők, majd elvette tőle a kisbabáját, Melindát, akit azóta sem látott viszont. A tizennyolc és fél éves, csendes kismama, aki egy kecskeméti szakképző iskolába jár, és titkolta családja előtt az állapotát, azóta csak sír. Miután elvették tőle a lányát, akivel napok óta együtt volt a szobában, a kórháztól megkapta a zárójelentését, mint elbocsátó szép üzenetet, más iratot, határozatot viszont nem, amelyből kiderült volna, hogy hová lett és miért a kisbabája. Pedig a zsebében lévő személyi okmányok szerint is a kis Melindának ő az édesanyja, az állandó lakhelye pedig az övével azonos.

Odahaza a szülei, a bátyjai, valamint A kecskeméti mélyszegényekért Facebook-csoport két tagja várt rá, akik az elmúlt napokban adományokkal segítették megteremtetni a kisbaba otthoni komfortját.

A család ugyanis szegény, de a lakhatási körülményeik messze jobbak mint jó néhány, áldatlan körülmények között kisgyermekkel együtt élő családé. Krisztina családja nem segélyekből él, édesapja és két bátyja is dolgozik. A ház komfortos, a szobában televízió, a téli tüzelő beraktározva, a melléképületben működő autó áll, amit naponta használnak. Anyagi tartalékaik - mint manapság nagyon sok családnak - nincsenek, ezért nem voltak képesek - miután megtudták, hogy kislányuk előrehaladott terhes - a kisbaba ellátáshoz szükséges elengedhetetlen kellékeket gyorsan előteremteni. Ehhez kellett az önzetlen segítség, amelynek érdekében célirányos gyűjtés indult a facebook-on. Így lettek az újszülöttnek kis ruhái és pelenkái hónapokra, babakocsija és minden aprósága, ami egy kisbaba mindennapjaihoz szükséges.

Az összefogás ereje a családot is felvillanyozta, repesve várták a kis jövevényt, látogatták a kórházban nap mint nap, dajkálták. Elfogadták a védőnő első látogatásakor felvetett észrevételeit a renddel és a tisztasággal kapcsolatban, a házat kifestették, szőnyeget fektettek, takarítottak, a nyílászárókat újramázolták.

Múlt csütörtökön este drámai pillanatokat élt át a család, sőt mindenki, akik a hírrel szembesült: valakik iratok és indok nélkül elvették Krisztina gyönyörű kisbabáját a kórházban. Az egyik bátyja - aki a Mercedes gyárban dolgozik - meg is jegyezte, hogy a munkahelyén még egy szerszámot sem lehet elvinni a raktárból papírok aláírása nélkül, a húgától pedig az egészséges gyermekét vették el.

A család a rendőrség értesítését fontolgatta, míg az önkéntes családsegítők a szülészetet hívták fel. Temesvári doktor volt az ügyeletes, aki annyit mondott, telefonon senkiről nem adhat tájékoztatást, majd megjegyezte, nincs is tudomása az ügyről. Ekkor a körzeti gyermekorvos következett, aki mélységesen megdöbbent a baba elvételén és megígérte, hogy azonnal utánanéz. Mint mondta, ő maga írta alá a papírt, miszerint Melinda hazaadását javasolja. Fél óra múlva szólt vissza és információi alapján arra lehet következtetni, hogy végzetes mulasztásról van szó. Úgy tűnik, hogy a védőnő az első környezettanulmányt követően nem rögzítette írásban, hogy a család vállalta, hogy változtat a körülményeken, majd elment szabadságra a gyámhivatal pedig határozatot hozott a baba ideiglenes nevelőszülőkhöz adásáról. A gyermekorvos mindenkit megnyugtatott, hogy ezt azonnal kijavíttatja a védőnővel, eljönnek környezettanulmányra és már délutánra otthon lehet a pici. Tíz perc múlva újra telefonált, hogy a kórházból felhívták és közölték vele, hogy Melindát máris kiadták nevelő szülőkhöz, a határozat végleges. 

A doktornő döbbenete leírhatatlan volt, azt mondta, a 18 éves praxisa alatt nem látott még ekkora súlyú gyámügyi határozatot ilyen gyorsan meghozni. Azt ígérte, mindent megtesz, hogy ezt a határozatot visszavonassa, hiszen erre még példát sem látott és az okát sem értette. Nem sikerült neki.

Az ügy persze nem csak a gyorsasága miatt példátlan, hanem amiatt is, hogy valakik valamilyen okból ennek a kisbabának az elvétele érdekében még a szabályokat is áthágták. 

Egy környezettanulmány ugyanis nem elég egy ilyen súlyú határozat meghozatalához, ráadásul a szakemberek közül több alkalommal is voltak kint a családnál és a körülményeket rendben találták, igaz, ezeknek a környezettanulmányoknak nyoma sincs, csak a legelsőre hivatkoznak az illetékesek, ha érdeklődünk. Aztán, ha a védőnők úgy vélik, hogy a háromgyermekes család nem képes fogadni a kicsit, akkor a családvédelmi szolgálatnak védelem alá kell helyezni a családot, újabb környezettanulmányokat kell tartani, majd ideiglenes határozatban - az előírtak pótlásáig - elvehetik a kisbabát - mondta a Hírösvénynek egy, az ügyhöz közel álló szakember. Ám mindenkin, még a kisbaba doktornőjén is átnyúlva elvenni egy kismama gyermekét már-már a bűncselekmény határát súrolja. További furcsasága az ügynek, hogy a védőnő pont a kisbaba elvételéig volt szabadságon és a család elmondása szerint előtte üres papírokat íratott alá velük, mondván, majd később kitölti azokat.

A család végül napokkal később megkapta a járási gyámhivatal határozatát, amelyben csupán egy környezettanulmányt említenek, amely során repedezett falról és porról írnak, továbbá, hogy a kismama bizonytalanul fogta kicsinyét a kórházban. Arról, hogy az első környezettanulmány óta mennyi minden megváltozott a család környezetében, szót sem ejtenek. Meg persze arról sem, hogy több hivatástudattal és önfeláldozással miként segíthették volna ezt a fiatal nőt az anyaság elsajátításában.

A határozat egyébként rögzíti az édesanya kapcsolattartását a szegedi nevelőszülőhöz költöztetett kisbabájával: havonta mindössze egyszer egy órát láthatja egy meghatározott helyen.

Minden okunk megvan rá, hogy rosszmájúak legyünk, ugyanis egy fiatal, egészséges, minden káros szenvedélytől mentes, nem roma fiatal lány egészséges újszülöttjéről van szó, amely ritka, mint a fehér holló az örökbe fogadni szándékozó párok várakozó világában.

FORRÁS: http://hirosveny.hu/hirek/lelektelenul-elszakitott-kisbaba