Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
reálisan |
#7796 Re: Re: Re : A három testőr + egy fő2012-02-12 02:25#7783: filiszteus - Re: Re: Göncz Árpád, Horn Gyula, Kovács László és Bródy János? Hmm? |
Válaszok
demokrata |
#7797 Re: Re: Re: Re : A három testőr + egy fő2012-02-12 10:25:56#7796: reálisan - Re: Re: Re : A három testőr + egy fő Mi még csak-csak, de akik mocskolják őket, hát azok biztosan nem. Én még emlékszem arra az okt. 23-ra, amikor a Kossuth téren kifütyülték Göncz Árpádot. Még arra is, hogy ugyanazon a napon este volt az Operában eg gálaműsor, amire az akkori politikai vezetők voltak hivatalosak családostul. És még arra is emlékszem, hogy egy akkor még fiatal FIDESZ-ese elnök, nevezetesen Orbán Viktornak hívták kezdéskor távozott az Operából, mert mint nyilatkozta az éppen ott álló riporternek, ő olyan operában nem foglal helyet, ahol egy köztársasági elnököt ki lehet fütyülni. Ugye, mekkorát fordult a világ? Igaz, én már akkor is kis-Napóleonnak hívtam, de ez egy emberi megnyilvánulás volt tőle. Azt hiszem, ez volt az utolsó emberi megnyilvánulása, de ezt nyilván le is tagadná, mert rá olyannyira nem jellemző. |
filiszteus |
#7798 Sámli a lábnyomokban2012-02-12 13:27:33#7796: reálisan - Re: Re: Re : A három testőr + egy fő Talán vedd fel a kapcsolatot a Vatikánnal. Ott lehet elindítani a boldoggá avatási ügyvizsgálatot (beatificatio). Azt is hallottam, hogy "Ugly Brothers" néven popzenekart alakított e négy kitűnő muzsikus. A Fásy Mulatóban lesz az első fellépésük.
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5492 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3973 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3350 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3092 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1900 Létrehozva: 2025-06-09
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
380 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
249 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
183 Létrehozva: 2025-04-30
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
80 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Ne kelljen több diktátot írnunk magyarokként!
65 Létrehozva: 2025-05-20